Egyéb

A kortárs irodalmat ünnepeltük

Tíz elismert, méltán népszerű író/költő, tíz kortárs magyar irodalmi alkotás, egy szakmai, illetve egy közönségdíj, egy kiadó és egy színvonalas, az ünnepeltekhez illő gála. Röviden így lehetne összefoglalni a 2017-es Libri irodalmi díjak átadásának estéjét. A Budapest Music Center május 15-én este megtelt a kortárs magyar irodalmat szeretőkkel, hogy együtt örüljünk a díjazottaknak.

Fesztivállal indul a nyár

Több mint száz programmal, zenei, színházi produkciókkal és gyerekelőadásokkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál június 3. és augusztus 30. között a Margitszigeten és a Városmajorban. A Kultúrák és kontinensek találkozója mottóval megvalósuló összművészeti fesztivál a művészet nemzeteket egyesítő szerepére kívánja felhívni a figyelmet.

Festőóriások a Virág Judit Galériában

Kétszázhuszonhárom műtárgy, amelyek közül körülbelül egy tucat Zsolnay-kerámia. A kikiáltási áruk majdnem eléri a 470 millió forintot. Nem is csoda olyan művészek esetében, mint Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Kádár Béla vagy éppen Márffy Ödön. A Virág Judit Galéria május 15-én tartja eddigi legnagyobb dobásának tűnő aukcióját.

Irodalmi díjakat osztott a Libri

Rakovszky Zsuzsa Fortepan című verseskötetét és Bartis Attila A vége című regényét díjazta május 25-én a Libri a Budapest Music Centerben. Előbbi az irodalmi díjat, utóbbi az irodalmi közönségdíjat nyerte el – a két elismerést először ítélték oda. A nyerteseket 46 kiadó, 175 szerző 182 műve közül választották ki, a mozgalmat az olvasás népszerűsítése céljából hirdette meg a Libri.

Ismét díjazzák a zenészeket

Másodszor adják át a Petőfi Zenei Díjakat: a hazai könnyűzenei színtér legjobbjait nyolc kategóriában ismerik el, az esemény egy nagyszabású gála keretében lesz június 26-án, a 25. Telekom VOLT Fesztivál -1. napján. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy-négy jelölést a Halott Pénz és a Quimby kapta.