Egyéb

Átadták a designdíjakat

Tizenegy projekt nyerte el 2018-ban a Magyar Formatervezési Díjat, amelyet a Design Hét október 4-ei megnyitóján adtak át. A díjazott munkák között van mobil szívdiagnosztikai eszköz, nyomdagép, textilkollekció, hátizsák, valamint arculat és plakátsorozat is. A munkákból nyílt ingyenes kiállítás október 19-ig látható a Flashback Photo Studióban.

Fókuszban Székely János életműve

Székely János Napokat rendeznek Budapesten október 17-én és 18-án. Az erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista életművének teljességére a Gyulai Várszínház kétnapos programsorozattal hívja fel a figyelmet a Pesti Vigadóban és a Nemzeti Színházban. A rendezvény keretében látható lesz a Dózsa című monodráma és a Caligula helytartója című előadás is.

Ne hagyd ki a Design Hetet!

A vidéki társrendezvényekkel együtt összesen mintegy 250 program várja az érdeklődőket a 2018-as Design Hét Budapest fesztiválon október 5. és 19. között. A Missziónk: a design szlogen köré épülő, 15. alkalommal megrendezett 15 napos fesztivál díszvendége Németország. Milyen programok várnak idén a Design Héten? Cikkünkből kiderül!

Negyvenezren látták az Impressziókat

Három és fél hónap alatt több mint 40 ezren látták az Impressziók című kiállítást a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban (Modem) – hangzott el a negyvenezredik látogató köszöntésekor tartott október 4-ei sajtótájékoztatón. A többek között Picasso, Vincent van Gogh, Matisse, Monet, Cézanne és Modigliani munkáit bemutató kiállítás az óriási érdeklődés miatt megváltoztatott nyitvatartással október 7-ig látható.

Rock & roll Áruház

Rock & roll Áruház címmel a 20. század második felének szubjektív magyar divatkönyvét írta meg Poós Zoltán. A kötet számos popkulturális, elsősorban könnyűzenei vonatkozást sorakoztat fel. A gazdagon illusztrált könyv, amelyet a Corvina Kiadó jelentetett meg, évtizedenként veszi sorra az ikonikus ruhadarabokat és tárgyakat Magyarországon.

Madách Imrére emlékeznek

Madách Imrére emlékeznek halálának 154. évfordulóján a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén. Az október 5-ei és 6-ai programok sorában bemutatják az Arany János és Madách Imre levelezéséről szóló kötetet is. A program pénteken az alsósztregovai Madách-kastélyban, a költő szülőhelyén kezdődik, szombaton pedig Csesztvén zajlik, ahol Madách házassága boldog éveit élte.

Megújul a fehérvárcsurgói kastély

Megújul az egykori istállóépület és környezete, antik bútorokat és a Károlyi családhoz köthető műtárgyakat szereznek be a másfél milliárd forintból megújuló fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. Az épületben kulturális találkozópontot szeretnének létrehozni, emellett a fenntarthatóság céljából szállodai és vendéglátórészt is kialakítottak.

Mi az a peplum?

Mi jut eszetekbe, ha azt a szót halljátok: peplum? Először bizonyára nektek is azok az elmúlt években igen népszerű felsők és ruhák ugranak be, amelyek derékrészét fodros rátét díszíti. Vagy azok a rövid, szoknyaszerű férfiruhák, amelyeket az ókori férfiak hordtak. Pedig a peplum szónak – mindezek mellett – van egy filmes jelentése is! Most erről mesélünk nektek.