Egyéb

A Halmos Béla Program Kollégium Pályázata a Népzenei Utánpótlásért

Megjelent a Halmos Béla Program Kollégium nyílt pályázati felhívása, amelynek fő célja a magyar népzenei utánpótlás, valamint a színvonalas népzenei és világzenei produkciók támogatása. A program lehetőséget teremt a Kárpát-medence és Moldva kulturális sokszínűségének bemutatására, kiemelt hangsúlyt fektetve a hazai és nemzetközi népszerűsítésre.

Elhunyt Kévés György építész

Életének 89. évében szombaton elhunyt Kévés György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze – tudatta az MMA hétfőn az MTI-vel.

Megjelent a Pálos olvasókönyv

A magyar történelemmel és kultúrával szorosan összefonódó pálosok történetének felelevenítése, irodalmi vonatkozásaik összegyűjtése most Pálos olvasókönyv címmel egy új, gazdag gyűjteménnyel gyarapodik a Magyar Pálos Rend és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) együttműködésének újabb eredményeként.

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma

Az EFG London Jazz Festivalon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet. A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg.

Koltai Lajos és Roby Lakatos kapták az idei Adolph Zukor-díjakat

A Magyar Hollywood Tanács immár hetedik alkalommal rendezte meg Oscar-vacsoráját a Los Angeles-i díjátadó éjszakáján. A szervezet elismerését, az Adolph Zukor-díjat is itt nyújtották át.

Programok

szombat július 25.
DLAPE20260422125.jpg

Felfedezők és sarkkutatók nyomában

Budapest, Ludovika tér 2-6.

DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

DSC_2900.jpg

Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983

Budapest, Szent György tér 2

fortepan_174149.jpg

Amerikából jöttünk… – Tablófotó-kiállítás a Múzeumkertben

Budapest, Múzeum krt. 14-16.

0625_Azerbajdzsáni kiállítás_NM_InczeLaszlo (42 of 48).jpg

Azerbajdzsáni szőnyegek – Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

874418e0-235f-4a04-9eae-6c4e36fd3eac.jpg

Picasso-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged, Roosevelt tér 1-3.

PIM_NagyLászló (2).jpg

Bőrömön ország süt át – Nagy László-kiállítás a PIM-ben

Budapest, Károlyi 16

shutterstock_2277103365.jpg

Utak és útkereszteződések – III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026

Budapest, Dózsa György út 37.

b622fefa-b087-48ef-94ea-bdb6cc9891e2_16.jpg

Az ünnepről magunk közt szólva – Kiállítás Szentendrei Régi Művésztelepen

Szentendre, Bogdányi út 51

fortepan_82639.jpg

A pesti tőzsde világa

Budapest, Korona tér 1.

DBOGI20260423051.jpg

Mangakiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

BARABAS_ZSOFI_HJL_06745_16.jpg

A lélegző ég alatt – Barabás Zsófi kiállítása

Budapest, Mozsár utca 1

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

14:30
750085719_1361609042042752_8526325413167911297_n.jpg

Tanulj meg egy népdalt Fatimával

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

vasárnap július 26.

11:00
749846699_1049895217480324_9217469585686092204_n.jpg

Ritmuslabor – Ütős kaland

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

BARABAS_ZSOFI_HJL_06745_16.jpg

A lélegző ég alatt – Barabás Zsófi kiállítása

Budapest, Mozsár utca 1

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
MNMKK_PROGRAMOK_HJL_02260.jpg

Szárnyas Doboz – Hordozható street art workshop

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
Úgyfest Krizboval és Domóval – gyerekeknek.jpg

Úgyfest Krizboval és Domóval gyerekeknek

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

15:00
747795745_1509039507012972_1802561624776436725_n.jpg

Bolhacirkusz – Paár Julcsi világzenei varázslata

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

hétfő július 27.
DLAPE20260422125.jpg

Felfedezők és sarkkutatók nyomában

Budapest, Ludovika tér 2-6.

DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

DSC_2900.jpg

Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983

Budapest, Szent György tér 2

shutterstock_2277103365.jpg

Utak és útkereszteződések – III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026

Budapest, Dózsa György út 37.

fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

DBOGI20260423051.jpg

Mangakiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

874418e0-235f-4a04-9eae-6c4e36fd3eac.jpg

Picasso-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged, Roosevelt tér 1-3.

fortepan_174149.jpg

Amerikából jöttünk… – Tablófotó-kiállítás a Múzeumkertben

Budapest, Múzeum krt. 14-16.

PIM_NagyLászló (2).jpg

Bőrömön ország süt át – Nagy László-kiállítás a PIM-ben

Budapest, Károlyi 16

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_82639.jpg

A pesti tőzsde világa

Budapest, Korona tér 1.

b622fefa-b087-48ef-94ea-bdb6cc9891e2_16.jpg

Az ünnepről magunk közt szólva – Kiállítás Szentendrei Régi Művésztelepen

Szentendre, Bogdányi út 51

BARABAS_ZSOFI_HJL_06745_16.jpg

A lélegző ég alatt – Barabás Zsófi kiállítása

Budapest, Mozsár utca 1

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
MNMKK_PROGRAMOK_HJL_02260.jpg

Szárnyas Doboz – Hordozható street art workshop

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
444.jpg

„Toldi írójához elküldöm lelkemet…” – Irodalmi stand up Petőfi és Arany barátságáról Tóth Péter Lóránttal

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:30
749285960_1039434455161036_5139715626606334474_n.jpg

Erdei séta Mészáros Zsolttal

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

15:00
748088679_1660621136071316_2041082002819977520_n.jpg

„Az idő igaz” – Bonczidai Éva előadása

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

kedd július 28.
DLAPE20260422125.jpg

Felfedezők és sarkkutatók nyomában

Budapest, Ludovika tér 2-6.

DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

DSC_2900.jpg

Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983

Budapest, Szent György tér 2

shutterstock_2277103365.jpg

Utak és útkereszteződések – III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026

Budapest, Dózsa György út 37.

fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_174149.jpg

Amerikából jöttünk… – Tablófotó-kiállítás a Múzeumkertben

Budapest, Múzeum krt. 14-16.

874418e0-235f-4a04-9eae-6c4e36fd3eac.jpg

Picasso-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged, Roosevelt tér 1-3.

DBOGI20260423051.jpg

Mangakiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_82639.jpg

A pesti tőzsde világa

Budapest, Korona tér 1.

b622fefa-b087-48ef-94ea-bdb6cc9891e2_16.jpg

Az ünnepről magunk közt szólva – Kiállítás Szentendrei Régi Művésztelepen

Szentendre, Bogdányi út 51

PIM_NagyLászló (2).jpg

Bőrömön ország süt át – Nagy László-kiállítás a PIM-ben

Budapest, Károlyi 16

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

BARABAS_ZSOFI_HJL_06745_16.jpg

A lélegző ég alatt – Barabás Zsófi kiállítása

Budapest, Mozsár utca 1

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
DALINDA_HJL_00360.jpg

A zenei oktatás jelenkori helyzete – Tar Gergely és Kisvári Bence beszélgetése

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
MNMKK_PROGRAMOK_HJL_02260.jpg

Szárnyas Doboz – Hordozható street art workshop

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

15:00
KULTURA_MAGAZIN_ROBOT_HJL_00245.jpg

Mi van a dalok mögött? – Az emberi tényező a békés együtt zenélésben

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

szerda július 29.
DLAPE20260422125.jpg

Felfedezők és sarkkutatók nyomában

Budapest, Ludovika tér 2-6.

DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

DSC_2900.jpg

Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983

Budapest, Szent György tér 2

shutterstock_2277103365.jpg

Utak és útkereszteződések – III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026

Budapest, Dózsa György út 37.

fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

DBOGI20260423051.jpg

Mangakiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

874418e0-235f-4a04-9eae-6c4e36fd3eac.jpg

Picasso-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged, Roosevelt tér 1-3.

fortepan_174149.jpg

Amerikából jöttünk… – Tablófotó-kiállítás a Múzeumkertben

Budapest, Múzeum krt. 14-16.

PIM_NagyLászló (2).jpg

Bőrömön ország süt át – Nagy László-kiállítás a PIM-ben

Budapest, Károlyi 16

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_82639.jpg

A pesti tőzsde világa

Budapest, Korona tér 1.

b622fefa-b087-48ef-94ea-bdb6cc9891e2_16.jpg

Az ünnepről magunk közt szólva – Kiállítás Szentendrei Régi Művésztelepen

Szentendre, Bogdányi út 51

BARABAS_ZSOFI_HJL_06745_16.jpg

A lélegző ég alatt – Barabás Zsófi kiállítása

Budapest, Mozsár utca 1

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
MNMKK_PROGRAMOK_HJL_02260.jpg

Szárnyas Doboz – Hordozható street art workshop

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
A Póka Egon Művészeti Akadémia énekworkshopja.jpg

A Póka Egon Művészeti Akadémia ének workshopja

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

15:00
Tárlatvezetés és beszélgetés a Beat! kiállításról Kőbányai Jánossal.jpg

Tárlatvezetés és beszélgetés a Beat kiállítás kapcsán Kőbányai Jánossal

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

18:30
746156348_1065331376149911_3382028757169668471_n.jpg

Stinky Bugs koncert a Szigligeti Alkotóház udvarán

Szigliget, Kossuth Lajos utca 17.

csütörtök július 30.
DLAPE20260422125.jpg

Felfedezők és sarkkutatók nyomában

Budapest, Ludovika tér 2-6.

DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

DSC_2900.jpg

Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983

Budapest, Szent György tér 2

shutterstock_2277103365.jpg

Utak és útkereszteződések – III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026

Budapest, Dózsa György út 37.

fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_174149.jpg

Amerikából jöttünk… – Tablófotó-kiállítás a Múzeumkertben

Budapest, Múzeum krt. 14-16.

874418e0-235f-4a04-9eae-6c4e36fd3eac.jpg

Picasso-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged, Roosevelt tér 1-3.

DBOGI20260423051.jpg

Mangakiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_82639.jpg

A pesti tőzsde világa

Budapest, Korona tér 1.

b622fefa-b087-48ef-94ea-bdb6cc9891e2_16.jpg

Az ünnepről magunk közt szólva – Kiállítás Szentendrei Régi Művésztelepen

Szentendre, Bogdányi út 51

PIM_NagyLászló (2).jpg

Bőrömön ország süt át – Nagy László-kiállítás a PIM-ben

Budapest, Károlyi 16

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

BARABAS_ZSOFI_HJL_06745_16.jpg

A lélegző ég alatt – Barabás Zsófi kiállítása

Budapest, Mozsár utca 1

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
A Póka Egon Művészeti Akadémia versmegzenésítő workshopja.jpg

A Póka Egon Művészeti Akadémia versmegzenésítő workshopja

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
MNMKK_PROGRAMOK_HJL_02260.jpg

Szárnyas Doboz – Hordozható street art workshop

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

15:00
Dr. Farkas Levente András beszélget Ferenczi Györggyel.jpg

Kék Cetli élőben – Dr. Farkas Levente András beszélget Ferenczi Györggyel

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

péntek július 31.
DLAPE20260422125.jpg

Felfedezők és sarkkutatók nyomában

Budapest, Ludovika tér 2-6.

DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

DSC_2900.jpg

Irány a Galaxis! Magyarország és az űrkorszak, 1957–1983

Budapest, Szent György tér 2

shutterstock_2277103365.jpg

Utak és útkereszteződések – III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026

Budapest, Dózsa György út 37.

fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

b622fefa-b087-48ef-94ea-bdb6cc9891e2_16.jpg

Az ünnepről magunk közt szólva – Kiállítás Szentendrei Régi Művésztelepen

Szentendre, Bogdányi út 51

DBOGI20260423051.jpg

Mangakiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

874418e0-235f-4a04-9eae-6c4e36fd3eac.jpg

Picasso-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged, Roosevelt tér 1-3.

fortepan_82639.jpg

A pesti tőzsde világa

Budapest, Korona tér 1.

PIM_NagyLászló (2).jpg

Bőrömön ország süt át – Nagy László-kiállítás a PIM-ben

Budapest, Károlyi 16

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_174149.jpg

Amerikából jöttünk… – Tablófotó-kiállítás a Múzeumkertben

Budapest, Múzeum krt. 14-16.

BARABAS_ZSOFI_HJL_06745_16.jpg

A lélegző ég alatt – Barabás Zsófi kiállítása

Budapest, Mozsár utca 1

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

12:30
752786922_1552740769642946_8291044754740834347_n.jpg

Tiszán innen, Dunán túl – Zenei utazás határok nélkül a Balkan Unionnal

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
EGY_ESTE_DR_FARKAS_LEVENTE_ANDRASSAL_CSV_31.jpg

Kék Cetli közönségtalálkozó

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
MNMKK_PROGRAMOK_HJL_02260.jpg

Szárnyas Doboz – Hordozható street art workshop

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

15:00
Dr. Farkas Levente András beszélget Hobo-val.jpg

Kék Cetli élőben – Dr. Farkas Levente András beszélget Hobo-val

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

szombat augusztus 1.
DBZOL20260304003.jpg

Fő a kávé – Interaktív kiállítás a kávékultúra történetéről

Budapest, Kazinczy utca 21.

shutterstock_2277103365.jpg

Utak és útkereszteződések – III. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2026

Budapest, Dózsa György út 37.

fortepan_42553.jpg

Szabad szappanozni – A tisztaság kultúrtörténete

Budapest, Corvin tér 8.

fortepan_174149.jpg

Amerikából jöttünk… – Tablófotó-kiállítás a Múzeumkertben

Budapest, Múzeum krt. 14-16.

874418e0-235f-4a04-9eae-6c4e36fd3eac.jpg

Picasso-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban

Szeged, Roosevelt tér 1-3.

b622fefa-b087-48ef-94ea-bdb6cc9891e2_16.jpg

Az ünnepről magunk közt szólva – Kiállítás Szentendrei Régi Művésztelepen

Szentendre, Bogdányi út 51

PIM_NagyLászló (2).jpg

Bőrömön ország süt át – Nagy László-kiállítás a PIM-ben

Budapest, Károlyi 16

fortepan_82639.jpg

A pesti tőzsde világa

Budapest, Korona tér 1.

ROMANI_OROKOLT_KARACSONY_HJL_03926.jpg

Kertekről és virágokról a népművészet nyelvén

Budapest, Corvin tér 8.

DBOGI20260423051.jpg

Mangakiállítás a Néprajzi Múzeumban

Budapest, Dózsa György út 35.

shutterstock_1933032536.jpg

Korea fényei - Csindzsu selyemlámpásai

Budapest, Frankel Leó út 30-34.

DTAMS20260528001.jpg

Felvétel! – Pillanatok a 125 éves magyar film történetéből

Budapest, Nagymező utca 20.

13:00
744994206_1598529055041056_2839010460451965766_n.jpg

PKÜ Kvíz – Minden nap a Művészetek Völgyében

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
MNMKK_PROGRAMOK_HJL_02260.jpg

Szárnyas Doboz – Hordozható street art workshop

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

13:00
749108206_3315398695298742_1181168010753291253_n.jpg

Jammal – Láthatatlan hangszerek

Taliándörögd, Kiss János u. 9.

kovalovszky-daniel-2.jpg

Zárt ajtók mögött – Terek és gesztusok egy diktatúrából

Budapest, Nagymező utca 8.

DBOGI20260408063_16.jpg

Magyarország 1948 – Robert Capa szemével

Budapest, Nagymező utca 8.

649713326_964354132590447_1614714851311780579_n.jpg

Szabadtéri kiállítás a 100 éves Szentendrei Régi Művésztelepről

Szentendre, Fő tér

vasárnap augusztus 2.

Megújult a Csokonait ihlető kaposvári Dorottya-ház

Átadták a mintegy kétmilliárd forintból felújított Dorottya-házat, egy Csokonai Vitéz Mihályt megihlető ünnepség helyszínét Kaposváron. Szita Károly, a város polgármestere felidézte: a Fő utcában álló épületben tartották 1798-ban a gróf Széchényi Ferenc Somogy vármegyei főispáni beiktatását követő ünnepségeket. A mulatságokon Csokonai Vitéz Mihály is részt vett, az ott szerzett élményei ihlették a Dorottya, avagy a dámák diadalma a fársángon című vígeposzának megírására.

Közönségdíjat kapott az Átjáróház a portói filmfesztiválon

Portugália legrégebb óta megrendezett seregszemléjén, a szombat este véget ért 44. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon Madarász Isti Átjáróház című fantasy-romkomja elnyerte a fesztivál közönségdíját, míg a Nemzeti Filmintézet filmpromóciós tevékenységét különdíjjal ismerték el.

Újabb mérföldkő a párizsi Notre-Dame újjáépítésében

Decemberben már visszakerült a párizsi Notre-Dame-székesegyház huszártornyára a kereszt, az újjáépítést végző cég legfrissebb bejelentése szerint pedig elkészült a hajó födémszerkezete is, amely a huszártoronnyal együtt lett a 2019. évi tűzvész martaléka.

Ingyenes Mesterakadémia fiatal muzsikusoknak

Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára, ahol a diákok a legkiválóbb művészek és tanárok segítségével fejlődhetnek. Idén Miklósa Erika ének-, Dráfi Kálmán zongora- és Ácsné Szily Éva hegedűkurzusára várják az érdeklődőket.

Kelemen Barnabás a világ legpatinásabb koncerttermeiben ad hangversenyt

Alexander Lonquich zongoraművész és Nicolas Altstaedt csellóművész társaságában Rómában és Amszterdamban lép fel Kelemen Barnabás. A hegedűművész a római koncertet megelőzően Firenzében, a Scuola Musica Fiesoléban tart nemzetközi mesterkurzust, ahol 2021 óta rendszeresen tanít vendégprofesszorként.

Oscar-díj: Jennifer Lawrence és Matthew McConaughey is díjat ad át

Az amerikai filmakadémia díjátadó ceremóniáját március 10-én (magyar idő szerint hétfőre virradóra) rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban. A szervezők újabb neveket hoztak nyilvánosságra azok közül, akik részt vesznek az Oscar-szobrok átadásában.

Kocsi Olga nyerte el a HAB-díjat

Ünnepélyes díjátadón hirdette ki a HAB-díj nyertesét a Hungarian Art & Business művészeti központot működtető MBH Bank Művészeti Alapítvány. A díjat a tavalyi évben alapították azzal a céllal, hogy egy kiválasztott, 35 év feletti művész számára az Alapítvány alkotói támogatást nyújtson összesen nettó 3,2 millió forint értékben. A benyújtott pályázatok közül Kocsi Olga 7x7 Beton ikon című alkotásának ítélte oda a szakmai zsűri az első helyezést, amelynek értelmében a mű megvalósítását követően az alkotás az alapítványi műgyűjtemény része lesz.

Elhunyt Paolo Taviani olasz rendező

Elhunyt 92 éves korában Paolo Taviani olasz rendező, akit rövid betegség után egy római klinikán ért a halál csütörtökön.

Kovácsné Koreny Ágnes a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új főigazgatója

Az új főigazgató Könyvtár az élő, élhető, okos és fenntartható Budapestért című szakmai programja a könyvtár hagyományos értékeinek megőrzését, ugyanakkor a könyvtári működés és szolgáltatások megújítását célozza.

A világűr a MOME idei Ugrás a jövőbe! pályázatának témája

Hogyan fog változni a világ az űrkutatás hatására? Miként és mire taníthat a Világegyetem? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel az Ugrás a jövőbe! 2024 alkotói pályázat. A MOME 7–10. osztályos magyarországi és határon túli csapatok jelentkezését várja, akik szívesen terveznének tudományos-fantasztikus tárgyat vagy szolgáltatást.

Románia a királyi kastélyokat is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára

Románia az egykor a királyi család lakhelyéül szolgáló Peles- és Pelisor-kastélyokat is felterjeszti az UNESCO világörökségi listájára – jelentette be kedden Raluca Turcan művelődési miniszter. Egy héttel ezelőtt már tett arról bejelentést, hogy jelölik a listára a kommunista rendszer politikai foglyainak börtöneit. A már korábban felterjesztett zsilvásárhelyi Brâncuși-szoborpark ügyében pedig idén vár választ az értékelő testülettől.