Egyéb
Kortárs textilművészet Németországból és Magyarországról Berlinben
A Collegium Hungaricum Berlin Összefonódó textúrák című kiállítása Magyarországon és Németországban élő képzőművészek textilmunkáit és installációit mutatja be.
Eladó Agatha Christie regényeinek híres szigete
Eladó az a kis angliai sziget, amely Agatha Christie két híres regényében is szerepel.
Hélène Carrère d'Encausse kapja a társadalomtudomány kategória Asztúria hercegnője díját
Hélène Carrère d'Encausse francia történész nyerte el idén társadalomtudományok kategóriában a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője díjat – jelentett be a zsűri Oviedóban szerdán.
Értékes kőfaragványokat adtak vissza Kínának New Yorkban
Az Egyesült Államok két, összesen 3,5 millió dollár értékűre becsült 7. századi kőfaragványt adott vissza a Kínai Népköztársaságnak – erről a manhattani körzeti ügyész hivatala adott ki közleményt helyi idő szerint kedden.
A párizsi Pompidou Központ felújítási munkálatok miatt 2025-ben öt évre bezár
Felújítási munkálatok miatt 2025 végén bezár a párizsi Pompidou Központ, és 2030-ban nyílik meg újra – jelentette be szerdán Rima Abdul Malak francia kulturális miniszter.
Több mint kétezer programmal készülnek az idei Művészetek Völgyére
Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ismét a művészetek és a kultúra központja lesz július 21. és 30. között. A koncertek mellett színházi előadások, irodalmi programok, workshopok, jógaórák és biciklitúrák is várják a fesztiválozókat.
Gyereknap a Müpában
Május utolsó vasárnapjára XXL méretűre növekszik a családok kedvenc programsorozata, a Cifra Palota, hogy kül- és beltéren is számos ingyenes programmal, foglalkozással várja azokat, akik „vattacukor-élmények” helyett aktívan, tartalmasan szeretnék eltölteni ezt a napot.
Ingyenes pünkösdi Csíksomlyói passió a Szent István-bazilika előtt
A Csíksomlyói passió a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójaként lesz látható május 26-án 20 órakor a budapesti Szent István-bazilika előtt.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes koreai társulatot lát vendégül
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Színházi Olimpia keretében a koreai MUTDANCE INC előadását látja vendégül. A BEMUT a társulat egyedi koreográfiai módszerei alapján közelmúltbeli és múltbéli munkáikból mutat be részleteket. A produkció júniusban több helyszínen is látható.
Hegedűparádé és magyarországi bemutató a MÁV Szimfonikusok koncertjén
A MÁV Szimfonikus Zenekar Hegedűparádé című hangversenyén először hallhatja a hazai közönség Eugène-Auguste Ysaÿe virtuóz hegedűművész, zeneszerző e-moll hegedűversenyét, Marc Bouchkov hegedűművész tolmácsolásában.
Megvannak a Magyar Mozgókép Díj jelöltjei
Idén közel kétszáz alkotást neveztek az alkotók hét kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, animációs film, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm és tévésorozat – a legrangosabb magyar filmes mustrára. Az ünnepélyes díjátadó június 10-én a Magyar Mozgókép Fesztiválon lesz.
Művészettörténeti szenzációk a Kieselbach Galéria árverésén
A 2023. május 22-i művészeti aukció különleges anyagában szerepel jó pár felfedezésszámba menő főmű és művészettörténeti ritkaság.
Újabb színházi díjat tesznek gendersemlegessé
A New York-i színházi teljesítményeket díjazó Drama Desk Awards szervezői bejelentették, hogy az előadói kategóriákban idéntől nem különböztetik meg a férfiakat és a nőket. Megkérdeztük, mi a helyzet a magyar Színikritikusok díjával.
Egertől Gyuláig, Szigetvártól Bonyhádig – Emlékhelyek Napja május 13-án
Idén csaknem ötven helyszínen és harmincöt városban várják a látogatókat országszerte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által szervezett Emlékhelyek Napján. A nyolcadik alkalommal megrendezendő eseményen átadják Az év emlékhelye díjat is.
Élőben rajzolnak DJ-szettre a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon
A Magyar Képregény Szövetség idén is megrendezi a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált május 10. és 14. között. A többnapos rendezvény zárónapja a Dürer Kertben lesz.
Hat bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Weöres Sándor Színház, kettővel kevesebbet, mint a megelőző évben, és a társulat létszámát is kettővel csökkentik – közölte sajtótájékoztatón kedden Szabó Tibor, a teátrum igazgatója.