Egyéb

A komolyzene győztesei

A Pannon Filharmonikusok Zenekar a győztesek közé tartozik. Élvonalbeli együttessé vált, bőven 100 fölött van a koncertjeik száma, és csaknem 130 zeneművet dolgoznak fel egy évben. A 2016/2017-es évadban pedig olyan világszínvonalú szólistákkal játszanak, mint Akiko Suwanai és Andrej Gavrilov – hangzott el a zenekar új műsorát bemutató sajtótájékoztatón március 4-én a Müpában.

Egyenesen a Műteremből

Az alkotás szabadságát vizsgálja kilenc teremben a Műcsarnok március 26-ig látogatható Frissen – Egyenesen a Műteremből címmel nyílt kiállítása, amely tíz kortárs magyar művész legújabb munkáit mutatja be. A személyes hangulatú tárlatsorozat címe nem a frissebb évjáratra utal, inkább a szellem frissességére, az autonóm alkotók sokféle megújulási képességére, szabadságfokára.

Tudományos kérdések a színházban

Ősbemutató lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A VoltEmber című tudományos színmű a szórakoztatáson túl olyan kultúrtörténeti, filozófiai, vallási, és nem utolsósorban fizikai, természettudományi kérdéseket vet fel, amelyek a nézőkben is számtalanszor megfogalmazódhatnak. A válaszokat pedig megismerhetik április 2-án, a premieren.

Változásokra készül a Punnany Massif

Igazán rendhagyó évre készülnek a Punnany Massif tagjai: a zenészek ugyanis úgy döntöttek, hogy idén „alkotói szabadságra” mennek, új dalokon, szövegeken dolgoznak. Ez a rajongók számára azt jelenti, hogy csak néhány koncert erejéig lépnek színpadra a srácok: a Budapest Parkban, négy fesztiválon és egy decemberi akusztikus koncertsorozat alkalmával.