unspecified

?A Pannon Filharmonikusok Zenekar több mint 130 zeneművet dolgoz fel egy évben, ez pedig nagy művészi, szellemi nyitottságot igényel. Ebben rejlik az együttes egyedisége, erőssége ? hogy képes darabról darabra megőrizni a frissességét? ? emelte ki Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója, akit a napokban bízott meg Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése újabb öt évre a zenekar vezetésével.

 

Mint megfogalmazta: ezzel a negyedik ciklusát kezdi el, és fontosnak tartja biztosítani a szakmai autonómia teljességét az együttes számára. ?Az a frissesség és nyitottság, amellyel a tagok az újabb művekhez állnak, nem magától értetődő? ? mondta az igazgató, aki azt is szem előtt tartja, hogy megtalálja azokat az eszközöket, amelyekkel ez megőrizhető.

 

unspecified45

Világsztárok a színpadon

A sajtótájékoztatón részt vett Bogányi Tibor, a zenekar vezető karmestere is, aki a következő évad kapcsán elmondta: a zenekar a győztesek közé tartozik, ezért olyan szólistákat választott maga mellé, akik szintén győztesek, és már komoly életmű áll mögöttük. A Müpában adandó koncerteken a nemzetközi zenei élet hangszeres ?olimpiáinak? tehetségei játszanak majd velük, valamint hazai világsztárok is fellépnek. Köztük lesz Fenyő László gordonkaművész, a Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaverseny győztese, Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész és Andrej Gavrilov, a ?valaha élt legnagyobb zongoraművész?. Játszik majd szólistaként Akiko Suwanai, aki minden idők legfiatalabb hegedűművészeként nyerte meg a Nemzetközi Csajkovszkij-versenyt, valamint Marie-Elisabeth Hecker, aki már szintén nemzetközi sikert ért el gordonkajátékával.

 

unspecified2

A zenekar természetesen külföldi fellépésekre is készül. Horváth Zsolt kiemelte: két fő szálon indul el külföldi jelenlétük. Az egyik a nyugat-európai zenei életbe való bekapcsolódás. Nemrég voltak Svájcban, ősszel Londonban, ahova visszavárják őket, ahogy Berlinbe is. Ezek a meghívások pedig nagy jelentőséggel bírnak a zenekar életében. A másik vonal a déli kulturális övezetben való megjelenés, amely intenzívebb területté válik a következő években.

 

A Pannon Filharmonikusok Zenekar a legkisebbek zenei nevelésére és a tehetségek felkutatására is figyel. Babzsák néven kezdik az alig pár évesek zenei érzékenyítését, majd 4-5 éves kortól a Csigaház nevű zenei sorozat várja az aprótalpúakat. Az igazgató megjegyezte: a zenekar a kezdetektől részt vesz a Tehetségpontok munkájában, náluk lépett fel először 5 évesen a kis Boros Misi, akivel azóta is szoktak játszani. ?Négy-öt évig tart egy generáció, utána mindig más eszközöket, módszereket kell keresni a gyerekek megszólításához, az együttes mégis feladatának érezi, hogy újra és újra megtalálja a kicsikkel a hangot? ? tette hozzá az igazgató.

 

unspecified76

Belülről megélni a zenekar munkáját

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Pannon Filharmonikusok Zenekart hallhatja a közönség március 5-én este is a Müpában, ahol a zenekar igazgatója is játszik majd trombitán. Ezzel kapcsolatban Horváth Zsolt megjegyezte: fontos belülről látni és megélni a zenekar munkáját, és nagy élmény tapasztalni, hogy a zenekar tagjai még nem veszítették el a gyermeki énjüket, igazán jó közéjük beülni játszani.

 

nagymihaly

Közben a zenekar már készül az új évadra is. A műsorba bekerültek a nagy orosz szimfonikus kompozíciók: Rahmanyinov zongoraversenye és Sosztakovics Leningrád-szimfóniája. Felcsendülnek korai romantikusok, mint Beethoven Fidelio-nyitánya és Schumann csellóversenye. Kuriózumként pedig a 20. századi angol zene két kiemelkedő szerzője: Edward Elgar és William Walton szerzeményei is hallhatóak lesznek.

 

A bérletsorozat részletes programja elérhető a http://www.pfz.hu/ oldalon.

 


Készítette: Wéber Anikó

Fotók: Nagy Mihály