Egyéb
Több mint háromszáz karmester nevezett a 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre
Öt kontinens 56 országának 308 fiatal muzsikusa jelentkezett a versenyre, közülük 38, köztük hat magyar karmester vehet részt az előválogatón augusztus 20. és 28. között Debrecenben. A zsűri elnöke a világhírű finn karmester, Jorma Panula lesz.
Húsznál több vendégelőadás érkezik a szegedi bábszínházba
Húsznál is több, magyar és külföldi vendégelőadás érkezik a következő három hónapban a szegedi Kövér Béla Bábszínházba a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozóra – közölte Kiss Ágnes igazgató hétfőn.
Elhunyt Seymour Stein zenei menedzser, Madonna és a Talking Heads felfedezője
Nyolcvanéves korában elhunyt Seymour Stein zenei menedzser, aki a hanglemezipar egyik legeredményesebb vezetőjeként hozzájárult számos előadó és együttes, köztük Madonna és a Talking Heads felfedezéséhez és világszerte ismertté válásához.
12 gesztus – Fabricius Anna kiállítása a TOBE Galleryben
Fabricius Anna 12 gesztus című, április 5. és május 20. között látogatható kiállítása a jövőbe vetett hitre kérdez rá nagyméretű tájképein és portréin keresztül.
Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren
Változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban húsvétkor: „rügyfakasztó vasárnap” madármegfigyelési napot rendeznek, „vízbevető hétfőn” pedig a húsvéti hagyományokkal ismerkedhetnek a vendégek.
Kortárs képzőművészek pop-up kiállítása, irodalmi és zenei események Újbudán
A tavasz nyitányaként április elejétől kortárs kiállítás és aukció, valamint izgalmas művészeti programsorozat várja az Allee Bevásárlóközpontba látogatókat. A szervezők célja, hogy a művészetet ismét mindennapi életünk részévé tegyék.
Hat Olivier-díjat nyert a Totoro – A varázserdő titka
A Laurence Olivier-díjak idei nagy nyertese a Totoro – A varázserdő titka színpadi adaptációja, mely hat kategóriában is első lett – írta a BBC hírportálja hétfőn a vasárnap esti gáláról.
Április 3-án történt
Ezen a napon született két olimpiai bajnok úszó, Székely Éva és Gyenge Valéria, 2014-ben pedig átadták a nagyközönségnek az újjáépített Várkert Bazárt.
Elhunyt Szakamoto Rjuicsi, Az utolsó császár Oscar-díjas zeneszerzője
Elhunyt Szakamoto Rjuicsi Oscar-díjas japán zenész és zeneszerző – jelentette vasárnap a Jomiuri Simbun című japán napilap.
Magyar múzeumokból érkeztek relikviák a chicagói Field Museum kiállítására
Délkelet-Európa országainak kiemelkedő régészeti leleteit bemutató kiállítás nyílt magyar támogatással a világ vezető természettudományi múzeumában, a chicagói Field Museumban.
Magyar cirkuszi előadással ünnepelték a világhírű festőművészt
A Liszt Intézet Delhi által szervezett, egész éves AMRITA110 projekt következő állomásaként karnevállal, magyar cirkuszművészek közreműködésével ünnepelték a világhírű magyar-indiai festőművésznő, Amrita Sher-Gil (Amrita Sérgil) születésének 110. évfordulóját.
Kálmán Mátyás dokumentumfilmje FIPRESCI-díjat kapott Zágrábban
Kálmán Mátyás Fortuna vendégei című dokumentumfilmjét FIPRESCI-díjjal jutalmazták a ZagrebDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon. A film a regionális versenyprogramban szerepelt.
Új James Bond-sztorit rendeltek Charlie Higson brit írótól a koronázás alkalmából
III. Károly brit király közelgő koronázása alkalmából új James Bond-sztorit rendelt az Ian Fleming Publications a brit színész-írótól, Charlie Higsontól.
Milan Kundera hagyatékából nyílt könyvtár Brnóban
Milan Kundera Könyvtár nyílt a dél-morvaországi Brnóban (Brünn) szombaton, a neves cseh író 94. születésnapján.
Április 2-án történt
Ma van virágvasárnap és az autizmus világnapja. Ezen a napon született Csukás István Kossuth-díjas költő, író, valamint Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, rendező.
She Past Away: gothic rock és költészet Törökországból
A dark/gothic rock stílus egyik mai fontos szereplője, a török She Past Away ad koncertet május 17-én az A38 Hajón.