Egyéb
Megjelent a Sorstalanság legújabb kiadása
Kertész Imre 20 éve átadott irodalmi Nobel-díjának évfordulóján a Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában jelenik meg a Sorstalanság című regény 33. kiadása.
Átadták a Molnár Péter-díjat
A terveik összetett egyszerűségével is jellemezhető Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál kapta idén a Molnár Péterről elnevezett építészeti díjat.
Magyar nyelvű tárlatvezetést kínál Berlin egyik leghíresebb múzeuma
Magyar nyelvű tárlatvezetéssel mutatja be Magyar modern című kiállítását a német főváros egyik legrangosabb múzeuma, a Berlinische Galerie.
Jövőre a 150 éves budapesti házakat köszöntik
A Kortárs Építészeti Központ 2023-ban is megrendezi a Budapest 100-at, ezúttal visszatérve a születésnapi tematikához: a százévesek helyett a 150 éves házakat köszöntik májusban, a konferencia- és sétanappal bővített nyitott házak hétvégéjén.
Ritka Semmelweis-kézirat kerül az Orvostörténeti Múzeumba
Semmelweis nagy értékű autográf kéziratához jutott hozzá egy árverésen a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az értékes dokumentum a Magyar Nemzeti Múzeum Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményébe kerül.
,,Soha többé unalmas kedd!” – Az Európa kulturális fővárosa program estje az Európa-pontban
A 2018 decemberében kapott cím révén a Bakony–Balaton térség Veszprém központtal egyedülálló kulturális-kreatív régióvá válhat.
Ünnepi népszokásokról nyílt szabadtéri fotókiállítás Budapesten
A Kárpát-medencei népek téli ünnepkörhöz kapcsolódó szokásait idézi meg a január 6-ig látható Porka havak esedeznek című szabadtéri fotókiállítás, amely kedden nyílt meg a Budavári Palotanegyedben, a Halászó gyerekek teraszán és a Várkert Bazár déli teraszán.
Ifjúsági előadás készül az Operában Puccini vígoperájából
Toronykőy Attila középiskolás diákoknak szánt új rendezésében mutatja be a Gianni Schicchit – Schicchi 2.0 néven – a Magyar Állami Operaház.
Összművészeti versenyen nyert első díjat a magyar Trio Silhouette
A fiatal magyar művészekből álló Trio Silhouette a Hollandiában megrendezett Goodmesh Concours összművészeti versenyen lett a legjobb – adta hírül a Papageno.
Magyar kórusok nemzetközi sikerei
Az Aurin Leánykar Krakkóban, a Magyar Rádió Gyermekkórusa Pozsonyban nyert kórusversenyt – adta hírül a Papageno.
Molnár Vilmos Kőrösi Csoma-kötete lett az év könyve
Molnár Vilmos Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendárium című kötete kapta a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyvét elismerő díját.
Valerij Gergijev lett az év embere Oroszországban
A Pizzicato nyomán a Papageno adta hírül, hogy a kreatív szakmákban dolgozók számára kiosztott Orosz alkotói díj győztese az év embere kategóriában Valerij Gergijev lett.
Tompa Gábor és Antal Csaba az Európai Színházi Unió vezetőségében
Az Európai Színházi Unió közgyűlésén elnököt és igazgatótanácsot választottak. Tompa Gábor elnöki mandátumát meghosszabbították, Antal Csaba díszlettervező az igazgatótanács tagja lett.
Ingyenesen elérhető online gyerek- és ifjúsági filmek karácsonyra
A Cinemira, hazánk egyetlen Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválja december 6. és január 6. között elindítja a Cinemira streamingszolgáltatást. Az ünnepi hónapban 45, fiataloknak szóló kisfilm és animáció érhető el ingyenesen, korosztály szerinti keresési lehetőséggel.
Kolorádó Fesztivál – La Femme-, Surgeon- és Beton.Hofi-koncert is lesz
A francia La Femme, a brit Surgeon, a hazai színtérről pedig Beton.Hofi, az Analog Balaton, a Bohemian Betyars, a Bëlga, Deva, az Elefánt és a Mordái is koncertet ad a jövő évi Kolorádó Fesztiválon.
Nagyszabású kortárs magyar üvegművészeti kiállítás Belgrádban
Glass Art NOW! címmel nyílt kortárs magyar üvegművészeti kiállítás a belgrádi Iparművészeti Múzeumban (MPU). A Bohus–Lugossy Alapítvány, az MPU, valamint a belgrádi Tudományos és Technológiai Múzeum együttműködésében megvalósult kiállítás 33 művész mintegy 50 alkotását mutatja be.