Párhuzamos korszakok
Az „Elrontott cím” kezdetű bevezetőjében Bajnai Zsolt szerkesztő előrebocsátja, hogy „a magyar könnyűzene Kádár-kori történetéről nem tudunk egyetlen korszakjelölő fogalom mentén beszélni”. Ezt olvasva eszembe villant, amit Kőbányai János a MANK Galériában rendezett, Beat! című fotókiállítása megnyitóján mondott, miszerint „a Kádár-kor tulajdonképpen egybeesett a beatkorszakkal”. Bajnai – szintúgy bevezetőjében – a konferencia vitáira hivatkozva megjegyzi: „mégiscsak kellene valami egységes, a többség számára elfogadható meghatározás, amely a magyar könnyűzene első, viszonylag jól kijelölhető kezdő- és végpont közé zárható időszakát leírja.”
A nehézséget (hovatovább a lehetetlent) az adja, hogy
a hagyományos tánczene, beat, klasszikus pop-rock, kemény rock, újhullám, punk, diszkó stb. címkékkel jelölt időszakok sorában. Ám igazán nem helyes ezeket önálló időszakként értelmezni, amennyiben erős átfedések, párhuzamosságok bonyolítják a korszakolást. Mert például a kemény rock hódítása alatt virultak a diszkók, s egyaránt sztárként ünnepelték a rajongók a Neoton Famíliát és a Piramist. Ez van tehát, amennyiben zenei stílusok szerint óhajtunk korszakolni.
E stíluskavalkád párhuzamosságának elkerülésére a szerzők más-más nézőpontból közelítették a „beatkorszakot”, amely ebben a rendkívül tág értelemben valóban egybeesett a Kádár-korral.
A lázadás korszakai
Koszits Attila rocktörténész, újságíró-szerkesztő – miként írja – a „könnyűzene fejlődésének szakaszait” vizsgálja. Úgy tartja: a rock and roll a konzervatív ízléssel szemben jött létre, generációs, ellenkulturális jelenségként. Az új meg új nemzedékek hozták a rockzene folyamatos megújulását. A régebbiek pedig betagozódtak a mainstreambe.
A műfaji kategóriákon belül további alkategóriákat lehet elkülöníteni, amelyek azonban egymástól nem mereven elhatárolható egységek – állapítja meg a szerző, bemutatva a klasszikus felosztást: rock and roll korszak, beatkorszak, rockkorszak, punkkorszak, new wave korszak, összehasonlítva ezek megjelenésének idejét az angolszász világban, illetve Magyarországon, levonva a tanulságot, hogy az idő előrehaladtával itthon egyre rövidült a fáziskésés.
Jampecek, hippik, csövesek, punkok cím alatt Valuch Tibor történész, egyetemi tanár az államszocializmus ifjúsági szubkultúráját, társadalmi és divatjelenségeit veszi számba.
„A hatalommal, a politikával szembeni ellenérzés jellemezte a változó létszámú és súlyú társadalmi csoportokat, amelyek megpróbáltak kivonulni a társadalomból három és fél évtized alatt” – így a történész, aki a továbbiakban jellemzi a címben felsorolt csoportokat. A jampecet a divatmajomra használták, a hippik az elidegenedett fogyasztói társadalommal szemben lázadó, hosszú hajú fiatalok voltak, míg a csöves magyarországi, generációs alapon létrejött szubkultúra a hetvenes évek második felétől, a punkok pedig a konszolidált társadalmi viszonyokkal fordultak szembe a nyolcvanas években.
A mérőszámok korszakai
Balcsók Tibor területfejlesztő szakgeográfus és Szarvák Tibor szociológus tanulmánya szintén a hallgatóság felől közelít. „A magyar beatmozgalom korszakolásának egyik kulcstörténete, hogy mikor és hogyan reagáltak a változásokra a zenészek” – fogalmaznak A hazai rockzene és közönsége – Szociológiai jelzőszámok a népszámlálások tükrében címet viselő dolgozatukban, amely megállapítja, hogy az ötvenes-hatvanas években változtak a hagyományos művelődési keretek, a művelődési házak váltak a kultúra átadásának új terepévé, ahol elindult a klubmozgalom. Számos ábrával, táblázattal bizonyítják:
A KSH adatai alapján azt látjuk, hogy a különálló és párhuzamosan futó hazai rockzenei korszakok meghatározó mérőszámai a demográfiai okok mellett az életkörülmények javulásában… keresendők.
A politika korszakai
Takács Tibor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára történésze a könnyűzene környékén végzett állambiztonsági munkákat igyekszik szakaszokra bontani, összevetve, mennyiben fedik e szakaszok a könnyűzene fejlődésének korszakait.
1963-ban jelentették be az ’56-os forradalmat követő megtorlás utáni nagy amnesztiát, amikor az állambiztonság fokozta tevékenységét, több ezer fővel megnövelve ügynökhálózatát, hogy megfigyeljék a szabadon engedett politikai foglyokat. A „huligán” fiatalokról, a galeritagokról úgy beszéltek, mint „ellenforradalmárokról”.
Ekkor kezdték külön dossziéban gyűjteni a beatzenekarokat, egészen a rendszerváltásig. Ugyanakkor elsősorban a rajongótábor érdekelte az állambiztonságot, hogy a zene hatására milyen „ellenséges tevékenységet” fejtenek ki.
Szintén történelmi szempontból vizsgálódik Csatári Bence, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, aki megállapítja: az 1956-os forradalom előtti 2T helyébe lépett a 3T, a támogatás és tiltás mellé a tűrt kategóriával. Az intézmények közt – Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV), Magyar Rádió, Magyar Televízió, Országos Rendező Iroda (ORI) – nem volt gördülékeny az együttműködés. Csatári példának hozza a Hobo Blues Bandet. Míg a lemezgyár igazgatója, Bors Jenő egyeztetett a szövegekről, közben a televízió nem engedte képernyőre a HBB-t. Az MHV és az ORI korszakai nem feltétlenül követték a nagypolitika, a politikatörténet korszakait – szögezi le a szerző, majd megállapítja:
Bors kinevezése 1965-ben korszakhatár volt, miként a dorogi lemezgyár 1976-os átadása, vagy az 1980–83 között elinduló magánstúdiók, illetve a törökbálinti világszínvonalú lemezgyári hangstúdió beindulása, vagy 1988, amikor a magánkiadók több lemezt jelentettek meg az állami cégnél.
A technika korszakai
A Rockmúzeum vezetője, Bálint Csaba, a színpad- és hangtechnikai áttekintéssel vázolja fel a pop-rock műfaj korszakait, amelynek – mint megjegyzi – mindeddig nem szenteltek kellő figyelmet.
– írja. Így jelenhetett meg a rock and roll Magyarországon. Ekkor itthon még akusztikusan játszottak a zenekarok, mint például a Benkó Dixieland Band. Az első elektromos gitár Zorán nyakában lógott, a Metro elődzenekarában, a Zenitben. „A paradigmaváltást a nyugatról beáramló új zene, leginkább a Shadows és a Beatles megjelenése okozta” – állapítja meg Bálint Csaba. Elsőként házi hangosítóberendezések jelentek meg a színpadokon. 1968-ban a Metro kapott profi felszerelést külföldről, Fender Telecaster gitár és Marshall erősítők képében. A Rockmúzeum vezetője kiemeli Nemes László hangmérnök szerepét, aki az LGT-nek és az Omegának alkotta meg a hangrendszerét.
– fogalmazza meg alapvetését Bajnai Zsolt, Hazavihető zene és zenészek című munkájában, ami egyfajta hanghordozó-technikai áttekintésre és korszakolásra vállalkozott. Fontos mérföldköveknek nevezi a gramofon, majd a rádió, azután a hangosfilm megjelenését. A Kádár-kori történések közül kiemeli a lemezgyár 1951-es államosítását, a Vörös Szikra szalagos magnó három évvel későbbi megjelenését, az 1973-as első műsoros kazettát, illetve a könnyűzenei tévéműsorok indulását s a videókazetták elterjedését. Végül felállít egy korszakolást: 1954–64-ig a kiválasztottak kora, amikor kevesekhez jutott el a könnyűzene, a következő időszak, 1964–73 az elterjedésé, azután a válogatás korszaka, majd a ’80-as években indult külső hatások időszaka.
Ahány szerző, annyi korszakolás, annyi szempont, méghozzá összegyúrhatatlanul. És éppen ezért vitaindító, hiánypótló a kötet.
Korszakok a beatkorszakban (Beatkorszak könyvek, 2024)
Fotók: Antal Dániel / Kultúra.hu
