Torkunov szerint az átadott dokumentumok részletesen tartalmazzák például nem csak a felső parancsot teljesítő hóhérok, hanem még a kísérő katonák nevét is, és komoly problémát jelent, hogy utódaik, akiknek semmi közük a felmenők bűneihez, miként fogadnák e nevek közzétételét. A történész azt mondta, hogy ilyen típusú dokumentumokat a nemzetközi gyakorlatban egyáltalán nem szoktak átadni külföldi félnek, s hogy itt helyénvaló az ügy végleges lezárására irányuló orosz óhaj.
Torkunovot az Interfax hírügynökség idézte, emlékeztetve arra, hogy az Állami Archívum honlapjára felkerültek azok az iratok, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártja levéltárából, az 1. számú dossziéból kerültek elő, s amelyek másolatait már akkor átadták a lengyel félnek. Az orosz jogvédők újra felszólították a moszkvai vezetést, hogy tegyék közzé a katyni vérengzéssel kapcsolatban lefolytatott büntetőeljárás több mint száz kötetnyi anyagát is, és rehabilitálják az áldozatokat. Az eljárást a katonai ügyészség folytatta le, majd lezárta az ügyet és titkosította anyagait.
Arszenyij Roginszkij, a Memorial jogvédő szervezet vezetője korábban az Interfax hírügynökségnek kijelentette: "A katonai ügyészség adós maradt a katyni mészárlás jogi értékelésével. Az eljárást fel kell újítani, hogy megállapítsák és közzétegyék minden bűnös nevét, és rehabilitálják az áldozatokat. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, csak erkölcsi értékelésről van szó, de ez nem elégséges".
A katyni mészárlást a legfelső szovjet pártvezetés döntése alapján, 1940-ben követték el, amikor Katinyban és másutt összesen mintegy 22 ezer lengyel foglyot gyilkoltak le. A történtek azért ezzel az elnevezéssel kerültek a történelembe, mert 1943-ban Katynban találták meg az első tömegsírokat. A Szovjetunió hosszú ideig a nácikat vádolta a gyilkosságokkal, s Moszkva csak Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke idején ismerte be a történteket, amelyek mindmáig komoly tehertételt jelentenek az orosz-lengyel kapcsolatokban.
