Aknay János besúgó is lehetett volna, de inkább lírai konstruktivista lett
A színek erejével, jelszerűen tömörített visszatérő motívumaival, ékszerű formáival egyensúlyoz a megfogható és a megfoghatatlan határvonalán Kossuth-díjas festőművészünk, Aknay János. Festészetének redukált látványvilágán kerestünk egy ajtót, belépve az alkotó gazdag, szakrális gondolatvilágába.
Az 1949. február 28-án Nyíregyházán született festőművész a szentendrei művészközösség egyik leghíresebb tagja. A mértani formákat szürreális ábrázolásmóddal keresztező művészetét gyakran a lírai konstruktív jelzővel illetik, és bár a nagy elődök – Korniss Dezső, Barcsay Jenő, Vajda Lajos és Deim Pál – által lefektetett tradíciót mélyen tiszteli, büszke arra, hogy az ő nyomukban járva megtalálta a saját, egyedi hangját.
„Nekem nagyon fontos, hogy ott legyen a művek mögött az ember, maga az alkotó, hogy valamilyen szellemiséget képviseljenek a képeim. Hogy olyan látványt nyújtsanak, amely a nézőt arra készteti, hogy mélyebben figyelje, próbálja megfejteni azt, amit én ábrázolok” – mesélte Aknay.
Portrévideónkban a képzőművész mesélt pályája indulásáról, történelmi és személyes traumákról, arról, hogyan nem lett besúgó és hogy hogyan figyelték meg a '70-es és '80-as években, miután elutasította a politikai hatalom ajánlatát.
Készítette: Scrob Andrea, Honti Gergely, Kojnok Dávid, Sófalvi Kiss Csaba
