Egyetlen pillanatra sem lankad a figyelme, száz százalékot ad és vár el a munkáiban. Mi volt ez a jelenet, amelyet ekkora lendülettel irányított, és amiből sütött az a speciális Lachky-dinamika, ami általában fémjelzi a munkáit?

A Bunker című utópisztikus film utolsó jeleneteinek egyike, ami egy buliban játszódik. Ahol az emberek táncolnak, isznak, jól érzik magukat. Sok egyéb dolog is történik ott, ami a Kristóf György rendezte filmből kiderül majd. Nincs benne beszéd, konkrét dialógus, így a történet bizonyos esztétikai megvalósításokon és a valóság kifordításán keresztül nyer értelmet. Adott döntéseknek például fizikai síkon kell visszaköszönnie a koreográfiában, melynek megvalósítása az én feladatom. Nem tudnám meghatározni a mozgás stílusát, nem volt konkrét irány. Minden jelenet és helyszín másfajta esztétikai bánásmódot igényel, amely remélhetőleg a végén azzá áll össze, amiről maga a Bunker szól.

Amit látott, nagyon dinamikus jelenet, ami valóban jellemezheti a stílusomat, de nem az számít, milyen egy jelenet dinamikája. A kép a fontos, amit együtt alkotunk. Amikor alkotásról beszélek, két kérdés merül fel: mit és miként csinálunk. Sokszor a hogyan sokkal fontosabb, mint az, hogy mit. Ha valamit meggyőzően, teljes erőbedobással csinálsz, remek dolog lehet belőle. Ez az élet minden területén igaz. Amíg képes vagyok meggyőzni az embereket, hogy higgyenek a képben, amiben én is hiszek, addig nem számít, hogy létező vagy szürreális valóságról, erőről vagy törékenységről beszélek. Amíg hiteles vagyok, addig be tudom húzni az embereket. Ha egy alkotó magával tudja ragadni a közönségét, akkor bármit alkot, csodás végeredmény születhet. 

Ez a film a szürreális valóságba visz. Miről szól?

Olyan rabokról, akiket egy föld alatti börtönben fogva tartanak; az egész életüket a felszíntől távol, egy őr felügyelete alatt élik. Persze rengeteg szimbolikus jelenet van a filmben, a történet ezek mentén bontakozik ki.

Általában két évre előre tele van a határidőnaplója, és a világ legkülönbözőbb pontjain fordul meg. Magyarországon sem először dolgozik, utoljára a Special society című darabot vitte színpadra a Közép-Európa Táncszínház társulatával.

Tulajdonképpen három éve egyeztetjük ezt a munkát az elfoglaltságaim miatt, és mostanra végre találtunk hét szabad hetet, ami mindenkinek jó volt. Ebből négyet stúdióban, hármat különböző helyszíneken forgattunk. Gyuri ismerte a munkásságomat, és látta pár darabomat. Amikor megkeresett, rettentően felkeltette az érdeklődésemet. Az elmondottak alapján érdekesnek és komoly kihívásnak találtam ezt a projektet, és elkezdtünk együtt gondolkodni. Az esetek többségében egyedül dolgozom, közös munkát ritkán vállalok, de ha mégis, akkor a választásaimban azt az ízlést követem, amit éppen akkor magaménak érzek. A karrierem olyan, számomra fontos alappilléren nyugszik, mint a tanítás. Megalkottam a saját metódusomat, az „Anton Lachky puzzle”-t, amivel magamat is edzésben tartom. Imádom a pedagógiát, azt, hogy továbbadok valamit az embereknek.

Meséljen kicsit erről a puzzle-ről!

Ez a komplexitásnak és a test tisztaságnak a pedagógiai rendszere, amit a tapasztalataim alapján raktam össze. Alkalmazása során a táncosok képesek nagyon rövid idő alatt sokat fejlődni. Az egyik eredmény tehát, hogy jobban táncolsz; a másik, jóval fontosabb pozitívum, hogy rájössz, milyen fejlődésre vagy képes csupán azáltal, hogy valamiben elköteleződsz és következetes vagy. Ez sokkal érdekesebb, mint meglátni, hogy képes vagy egy mozdulatra. Mert ha valami olyanban, amit addig lehetetlennek hittél, ekkora változást érsz el, akkor rájössz, hogy rengeteg más dolgot is megtehetsz az életed bármilyen területén.

A munkám másik részét a koreográfiák jelentik. Színházaknak készítek előadásokat, amelyeket általában az ösztöneimre hallgatva választok ki. A karrierem elmúlt húsz éve során ez mindig működött. És szeretem a nagy kiállítású produkciókat.

Van egy saját együttese is.

Anton Lachky Társulatnak hívják, és Brüsszelben van a székhelye. Személyes vágyam és célom mindig a tökéletességre törekedni. Nagyon jól ismerem a csapatot, mivel komoly szűrés után veszem fel a táncosokat. Egyrészt emberi oldalról, másrészt művészi, táncos oldalról kell rostálnom, ezért nagyjából tudnom kell előre, hogy kivel mit szeretnék létrehozni. A tervezés nem könnyű dolog egy társulaton belül; rugalmasnak kell lennem ahhoz, hogy életben tudjam tartani a csapatot.

Nemcsak a tehetséget keresem egy táncosban, hanem a jó kisugárzást is. Nagy szerepet játszik a válogatás során, hogy emberileg is jó érzést keltsen bennem, hiszen három-négy hónapot együtt dolgozunk. Ha valakivel ez nehéz vagy valaki idegesítő, akkor nem veszem fel. A megérzéseim döntéshozóként sem hagytak még cserben. Egyszerűen beleszeretek előadókba, és ennek megannyi oka lehet. Van, aki a visszafogottságával nyűgöz le, ami nagyon erőteljes és hasznos tud lenni; másban a határozottság és a magabiztosság ejt rabul. Van, aki vicces, élénk, ami jelentőségteljesen működhet egy előadásban. Szóval nincs egyetlen recept, hiszen „különböző fogások más-más ízt kívánnak”.

Azt mondta, három-négy hónapra választ táncosokat. Ezek szerint projektalapon működő társulata van Brüsszelben?

Én máshogy működök, mint általában a koreográfusok. A társulatommal kétévente hozok létre egy produkciót. Időnként alkotok évente, de az nálam már soknak számít. A bemutatót követően csak hagyom létezni a darabot: utazunk vele, különféle turnékat szervezünk. Ha túl sok mindent alkotsz egy időben, konkurenciát gyártasz saját magad számára. Három különböző előadás esetén az embereknek három darabomból kéne egyet választaniuk, ezt pedig a másik kettő sínylené meg. Ha csak egyet koreografálok kétévente, akkor az vagy érdekli a közönséget, vagy nem, de nincs sok választási lehetősége, ha Lachkyt akar nézni. Szerencsére általában sikeresek a munkáim.

A Bunker után mi szerepel a határidőnaplójában?

Fejből nem tudom, meg kell néznem. Az elsődleges tervem, hogy hazamegyek, és a családommal leszek.

Vannak gyerekei?

Igen, és a munkarendem fontos része, hogy őket és a feleségemet boldoggá tegyem. A „családidő” kötelező, különben gondok lennének. Ahogy a naptáramat nézem, a következő munka Londonba szólít, utána Portugália, majd Köln következik.

Imádok a gyerekeimmel időt tölteni, ami sok különféle aktivitást jelent. Emellett edzek, és napi hat-nyolc órát gyakorolok – ez óriási része a fejlődésemnek és a munkámnak. Nem hagyhatom magam amortizálódni és remélni, hogy valamilyen úton-módon mégis működni fogok.  Szeretek filmet nézni, kertészkedni. Otthon, Belgiumban mindig felújítok valamit; általában magam oldom meg a házban, ha valami javításra szorul. Amikor a gyerekek iskolában vannak, akkor az üresség érzését elkerülendő muszáj a kreativitásomat valamiben kiélni.

A szlovák–magyar–cseh koprodukcióban készülő, Bunker című film főbb szerepeiben a Kossuth-díjas táncművész, koreográfus Ladányi Andrea, valamint Feicht Zoltán, Linus Janser és Judith State látható. A film operatőre Pálos Gergely, a látványtervező Nyitrai Anna, koreográfusa a nemzetközileg is elismert, szlovákiai születésű Anton Lachky. A Bunker a Pusztai Ferenc producer vezette KMH Film gyártásában készül.
Bunker. Fotó: KMH/Aradi Nóra

Portréfotók: Kultúra.hu/Markovics Z. Kristóf