EKF – Ötven kiállítással várják az érdeklődőket a veszprémi Művészetek Házában

Egyéb

Ötven kiállítással, művészetpedagógiai foglalkozásokkal, workshoppal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program részeként a veszprémi várban található Művészetek Háza. A látogatók a nemzetközi színtéren jegyzett alkotókkal is megismerkedhetnek az évad során – közölte a városban tartott szerdai sajtótájékoztatón az intézmény igazgatója.

Grászli Bernadett elmondta, hogy ötven kiállítással, százhúsz művészetpedagógiai foglalkozással, tárlatvezetéssel, harminc workshoppal, hét könyv kiadásával készülnek a kulturális programsorozatra.     

Bővül az intézmény, hiszen megnyitja kapuit a médialabor és a kiállítóhely, ahol médiaművészeti kiállításokat tartanak, és ehhez kapcsolódó szakkörökön lehet részt venni.     

Ezenkívül új funkcióval bővülnek a Művészetek Háza intézményeként működő Csikász Galéria emeleti termei, ahol művészettörténeti előadások és irodalmi rendezvények is helyet kapnak – közölte.     

A kiállítók között olyan nemzetközi szinten ismert alkotók is lesznek majd, mint Thomas Mailaender francia és Erik Kessels holland képzőművészek, akik a régió bolhapiacain talált tárgyakból fognak alkotni – tette hozzá.     

A Japán EU-Fest kulturális csereprogram által támogatott pályázat segítségével valósulhat meg Néma Júlia képzőművész projektje, amely a helyi agyagok és nyersanyagok kutatására és felhasználására építő, magas hőfokú fatüzes kerámiakészítést állítja a középpontba. Készülnek street art alkotások a Művészetek Háza projektmunkája részeként, a kortárs ékszertervezés legfrissebb eredményeit is megismerhetik az érdeklődők egy nagyszabású tárlaton, valamint bemutatkozik az argentin tangó zene- és tánckultúrája is.     

Megismerhetők lesznek a régióhoz kötődő elsőkötetes szerzők, valamint bemutatkoznak a testvérvárosok alkotói is – mondta az intézmény vezetője. Az Európa kulturális fővárosa program nyitóhetére és az azt megelőző napokra is külön készül a Művészetek Háza, egyebek mellett könyvbemutatók, üvegművészeti és cipőtörténeti kiállítás várja az érdeklődőket, a megnyitó ünnepségre pedig 2023. január 21-én kerül majd sor.     

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy 2023-ban fontos szerepet kap minden városi kulturális intézmény, köztük a Művészetek Háza, amely a képzőművészeten túlmutató sokszínű programsorozattal készül a kulturális évadra. Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Művészetek Háza a kulturális programsorozat kiemelt partnereként a művészetek széles palettáját vonultatja fel a jövő év során.

Fotó: Kovács Bálint