Mi volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy ékszerkészítéssel szeretnél foglalkozni? 

Nem volt ilyen pillanat, ez inkább egy hosszú folyamat volt, amiben sok szál kapcsolódott össze. A gimnázium után lakberendezőnek tanultam, azonban ezt a hivatást nem éreztem teljesen magaménak. A tervezés részét viszont nagyon élveztem.

Néhány aktív év után új perspektívát kerestem. Az interneten böngészve a Moholy Művészeti Egyetem (MoME) honlapján megláttam egy majmos karkötőt, ami nagyon megfogott. Azt éreztem, hogy ilyet én is szívesen csinálnék, hiszen ennek is a nagy része tervezés! Úgy döntöttem, visszaülök az iskolapadba, és beiratkoztam a Budai Rajziskolába, ahol kitanultam az ötvös szakmát.

Ezt követően jelentkeztem a genfi HEAD-Haute École d’Artet de Design egyetemre, ahol ékszer és kiegészítő szakon tanultam. Komikus volt Erasmussal egy fél évre visszajönni a MoMÉ-ra tanulni, de olyan jó élmény volt, hogy végül itt végeztem el a mesterképzést.

Mi volt a különbség a svájci és a magyar képzés között?

A genfi praktikusabb, gyakorlatiasabb képzés volt, rendszeres csapatmunkával és gyorsan váltakozó projektekkel. Itthon egy folyamat kidolgozására hosszabb időt biztosít az intézmény, így jobban el lehet mélyedni benne.

Mi az a legfontosabb tulajdonság, amiről úgy érzed, meghatároz téged emberként, és ami az ékszereiden is tetten érhető?

Talán a belülről fakadó kettősség. A nőiesség és annak kompenzálása. A kisszériás tárgyaim esetében vettem észre, hogy bár szögletes, vonalas struktúrákat tervezek, amikor az alkotófolyamat végén rájuk nézek, mindig túl nőiesnek találom őket.

Pedig ebben semmi szándékosság nincs. Magamat sem tartom kifejezetten nőcisnek. Ennél kényelmesebb, praktikusabb vagyok. Nadrágban és pulcsiban érzem magam a legjobban, bár ez gyakran változik: egyik nap piros rúzs meg szoknya, másik nap meg farmer-póló, szürke egér fizimiska. Ha reggel felkelek, sosem tudom előre, hogy aznap melyik énemet erősítem.

Ez a kettősség a tárgyaimon is megfigyelhető. Gyakran előfordul, hogy a csajos ékszereimet fiúsabb lányokon fotózom be. Ez a személyiségemnek lehet egyfajta tükre, hogy egyszerre vagyok ilyen is és olyan is.

Az egyensúly keresése a Kozma-ösztöndíjra beadott ékszerekre isigaz. Próbáltam úgy variálni az anyagpárosításokat, hogy a karakteres láncokhoz férfias jegyeket viselő, natúr felületű, szürkésszínű palát választottam. Ezért kapta projektcímként tőlem a kettő elnevezést a sorozat.

A Kozma Lajos-ösztöndíjat idén második alkalommal nyerted el, ékszereidet nemrég az ÚjMűhely Galéria tárlatán is láthattuk. Milyen tervvel pályáztad meg az ösztöndíjat, és miben jelent neked segítséget az ösztöndíjas időszak?

Nagyon hálás vagyok érte, és nagyon örülök neki! Már tavaly is nagy segítséget jelentett anyagilag, idén pedig tovább emelték a támogatás összegét. A téma, amivel pályáztam, már több éve mocorgott bennem. A merevített láncsorokkal való kőfoglalás kezdett el újra foglalkoztatni, és az ösztöndíj elnyerésével ezt fel tudtam vállalni. Hat évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni először a lánccal mint alapanyaggal, kőfoglalás kapcsán nyúltam hozzá.  

Sokszor kérdőjelezem meg egy technika vagy anyag alapvetéseit. Így jutott eszembe, hogy mi lenne, ha megmerevíteném a láncot, ami alapból nem foglalatként funkcionál, hogy más típusú feladatot lásson el. Az tetszett meg benne, hogy olyan látványt mutat, ami nem a saját tulajdonsága: megmerevítve a lánc már nem gabalyodik, a szemek egymás mellett sorakoznak. Akkor függőben maradt ez a dolog, és csak tavaly vettem elő újra ezt az ötletet a pályázat kapcsán.

Az, hogy elismernek és támogatnak, nagyon fontos visszajelzés nekem. Az ösztöndíj elhozta a döntést is, hogy felhagyjak a hétköznapi állásommal, és az alkotómunkára koncentrálhassak. Csomó ötletem van, de egyszerre csak egy dolgot tudok csinálni. Ilyen lehetőséget nem biztos, hogy még egyszer kapok az életben, így most megpróbálom magamból kihozni a legtöbbet.

Mit szeretnél megvalósítani ez idő alatt? 

Az ösztöndíjprogramban vállalt 10 új tárgy létrehozásán dolgozom, melyekből jövőre szeretnék egy önálló kiállítást rendezni. Jelenleg bross-korszakomat élem, kettőn jelenleg is dolgozom, de legalább 8-10-et szeretnék még alkotni az év végéig. A bross a reprezentativitása miatt tetszik, hisz funkcióját szinte teljesen elveszítette. Vizuális jellege határozza meg, mert kompozícióként működik és díszítőelemként használjuk. Élvezem a komponálás szabadságát, kötetlenségét.

Van olyan ékszertípusod, amit te is szívesen hordasz?

Az elmúlt 5 évben főleg fülbevalókat készítettem, ezeket magam is szívesen viselem. Ez a preferencia a technikából adódik. A forrasztott láncszemeknek köszönhetően a merev és mozgékony részek a síkból kilépve játékos téri formákat hoznak létre, melyek a test idomaival izgalmas ellentétet képeznek. Ennek ideálisabb helye a legtöbbet mozgó testrészünkön, a fejen van. Ezért a fülbevaló a kedvencem, de ez folyamatosan változik, mert – ahogy említettem – most a bross is nagyon izgatja a fantáziámat.

Kiknek tervezel?

Egyedi ékszereim sok munkaórás, különleges darabok, megalkotásukban az motivál, hogy olyan ember viselje őket, aki valóban értékeli. A nevemen futó kisszériás ékszerek egyszerűbb, letisztultabb tárgyak, melyeket elsősorban 30-50 év közötti hölgyeknek készítek.

Van szakmai példaképed, aki inspirál?

Több alkotó is van, akit nagyon kedvelek, mégpedig azért, mert munkáik nagyon mások, mint az enyém, és gondolkodásuk, alkotáshoz fűződő viszonyuk nagyon motivál. Például Iris Bodemer kompozícióit és anyaghasználatait egyszerűen imádom, Ruudt Peters elementáris kisugárzását és munkáinak mélységét pedig példaértékűnek tartom.

Hogyan zajlik nálad az alkotófolyamat? Hogyan kell elképzelni egy ékszertervező munkanapját? 

Az egyedi ékszerek esetében az ötleteimet általában le szoktam rajzolni egy füzetbe, és ott érlelem őket. Ugyanakkor van olyan is, amikor csak úgy eszembe jut egy ötlet, és azonnal elkezdem csinálni. Nem fűzöm szigorúan egymás mögé a folyamatot, amihez kedvem van, ahhoz kezdek hozzá.

A kísérletezési fázis a legizgalmasabb, de mivel ezzel lassan haladok, néha hátravet. Van úgy, hogy eltervezem, hogy egy nap alatt készítek három ékszert, és az lesz a vége, hogy három nap alatt készül el egyetlen egy. Szeretek mindig valami újat kipróbálni, és nem sorozatgyártásba kezdeni, mert abban elveszik az izgalom.

Az egyedi ékszerek készítését élvezem leginkább. Addig szedem szét és rakom össze az elemeket, amíg a derékszögtényleg derékszög lesz, és minden elem tényleg úgy áll, ahogy kell. Kivitelezés tekintetében pedig a határidő az, ami legjobban motivál, mert az időbeosztást nem csinálom okosan.

Az egyedi és kisszériás tárgyak mellett vállalok megrendeléseket is, leginkább eljegyzési gyűrűt, karikagyűrűt. Idén második alkalommal veszek részt az Ékszerek éjszakája szervezésében, ahol a hazai és nemzetközi alkotói közeg összekovácsolásán dolgozunk.

Ha elképzeled magad 10-20 év múlva, mi lenne az a szakmai eredmény, amivel elégedett lennél?

Van ilyen, csak furcsa hangosan kimondani. Azt szeretném, hogy ha olyan galériában jelennének meg tárgyaim, ahol olyan emberek munkái vannak, akikre felnézek, és ha olyan emberek ismernének el, akik jelenleg még a nevemet sem hallották. Ezek a nagyratörő álmaim.

Ugyanakkor azt is szeretném, ha meg tudnék élni az ékszerkészítésből, mert ezt szeretem igazán csinálni. Minden nap úgy megyek be a műhelybe, hogy de jó, hogy ezt csinálhatom! Tehát az ideális az lenne, ha az egyedi ékszereim és a kisszériás tárgyaim egymást kiegészítve nyújtanának számomra biztos szakmai és pénzügyi alapot.