Kozák Gábor kurátori koncepciója okosan erre a feszültségre épít. A Bálványállítás című tárlat anyaga jórészt magángyűjteményekből érkezett, olyan gyűjtőktől, akik személyesen is ismerték a művészt, baráti kapcsolatban álltak vele. Ez a közvetlenség különös aurát ad a kiállításnak: a válogatás nem egyszerűen reprezentál, hanem mélyen személyes. Különösen izgalmas a főiskolai korszakból származó anyag: rajzok, vázlatok, korai próbálkozások, amelyekben már ott a későbbi expresszív nyelv magja.
A frízsorozatok részletei, a nagyszabású koncepció fragmentumai új kontextusban mutatkoznak meg: a grandiózus látomásokból kiragadott darabok felerősítik a töredékesség érzését, mintha a vágy ez esetben sem teljesedhetne be soha.
Az anyagot a Papírfríz I. és II. darabjai fogják közre. Ezek 2002-ben, majd 2007-ben születtek, egy-egy akció, performatív kísérlet során: El Kazovszkij előbb a Karinthy Szalonban, később a B32 Galériában hozott létre hatalmas festményfolyamot. Nem különálló vásznakon, nem darabonként, hanem egyetlen lendülettel, egybefüggően festett. A Papírfríz I. és II. így tulajdonképpen az életmű sűrítményeként is olvasható: képek, mondattöredékek, motívumok és gesztusok egymásba kapcsolódó láncolataként. Különösen szerencsés, hogy most a galéria két szemközti falán kapott helyet a két festményfolyam egy-egy darabja, mintegy keretbe rendezve az egész válogatást.
A tér bal oldali falán kisebb léptékű munkák láthatók, installatív módon, gondosan összerendezve. Fragmentumok és korai alkotások sorakoznak itt, amelyek önállóan is érvényesek, mégis együtt szemlélve nyernek igazán jelentést: mintha egy nagyobb történet mozaikdarabjai lennének, amelyek egyszerre mutatják meg a kezdetek kísérletező erejét és az életmű egészének mélyebb összefüggéseit.
A központi darab, a Csöpögő Vénusz különös erővel ragadja meg a tekintetet: a vörös, cseppfolyós test és a fluid gesztusok a testiség és a transzcendencia határvidékére vezetik a nézőt. A figura egyszerre a szépség és a sebezhetőség jelképe, a kép nyers expresszivitása pedig a vágy és az áldozat elválaszthatatlanságát teszi láthatóvá. Körülötte más művek – groteszk figurák, teátrális tájak, drámai jelenetek – építik tovább ezt a felfűtött világot, amelyben minden gesztus túlmutat önmagán. Színházi díszletek közt járunk, ahol a szerelem és a halál, a vágyakozás és az elmúlás, a beteljesülés és a hiány ugyanannak a történetnek a részei.
A kiállítás különlegessége azonban nem csupán a válogatásban rejlik, hanem abban is, hogy mindenütt El Kazovszkij gondolataival találkozunk. Interjúrészletek, vallomások, szövegtöredékek kísérik a műveket, felerősítve a személyességet. Kozák Gábor kurátorként hátralép: nem akarja felülről ráhúzni az életműre saját értelmezését, nem akarja új rétegekkel „megmagyarázni” a képeket. Ehelyett teret enged annak, hogy a 2008-ban elhunyt művész szóljon hozzánk.
Ez a kurátori gesztus egyszerre tisztelgés és dialógus: engedi, hogy a művész szavai vezessék végig a látogatót az életmű labirintusán.
Az alkotások vágyakról, hiányról, beteljesületlenségről beszélnek, a kiállítás ritka és kivételes darabokkal, valamint a rácsodálkozás élményével ajándékozza meg a nézőt. Ez a közelség és személyesség teszi igazán különlegessé: nem a lezárt életmű panteonját építi tovább, hanem a vágyak és a sebezhetőség irányából figyel, újra emberközelbe hozva El Kazovszkij művészetét.
A kiállítás november 15-ig látható.
Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
