Freddie Mercury háza MTI AP.jpg

Eladó Freddie Mercury londoni háza

Az 1907-ben késő György-kori stílusban épült házat, amelyben bár, könyvtár és japán stílusú kert is található, 30 millió fontért (több mint 13 milliárd forint) kínálják eladásra.

A legendás brit zenész Garden Lodge nevű háza a nyugat-londoni Kensingtonban található. Freddie Mercury 1980-ban vásárolta meg, abban az évben, amikor a Queen The Game című albuma megjelent, rajta olyan dalokkal, mint az Another One Bites the Dust és a Crazy Little Thing Called Love. Önéletrajzi kötete szerint meglátta a házat, beleszeretett, és alig fél órán belül meg is vette 500 ezer fontért, amelyet készpénzben fizetett ki.

Mielőtt beköltözött, némi felújítást végzett a házon, amelyben olyan alkotók műveivel vette körül magát, mint Picasso, Dalí vagy Matisse. Freddie Mercury itt élt 1991-ben bekövetkezett haláláig. A villát február óta árulják, írja az AP.

Az énekes nyolc hálószobás ingatlanát és az ingóságokat Mary Austinra hagyta, aki ideköltözött. A korábbi barátnőből lett közeli barát tavaly már elárverezte Mercury fellépőruháit, eredeti dalszövegeit, de még azt a kertkaput is, amelyre a rajongók különböző üzeneteket írtak, ezeken felül a képzőművészeti alkotások közül is jó néhány aukcióra került. A vevők összesen 12,2 millió fontot (5,6 milliárd forintot)  fizettek a relikviákért és műtárgyakért. 

Ez is érdekelheti

Rekordot döntött Freddie Mercury karkötője a londoni aukción

Rekordáron, 698.500 fontért (317 millió forint), a becsült ár alsó határának százszorosáért kelt el szerda este Londonban a Sotheby’s aukciósház árverésén az a karkötő, amelyet Freddie Mercury, a Queen zenekar néhai frontembere viselt elefántcsontszínű öltönyével a Bohemian Rhapsody videójában.

Mennyit érhet Freddie Mercury egykori zongorája?

Az egykori Queen-frontember hajdani villájából, a Garden Lodge-ból származó személyes tárgyi emlékeket bocsátanak aukcióra. Színpadon is viselt ruhadarabok, kéziratok, hétköznapi használati tárgyak és egy ritka zongora – ezeket kínálja a fanatikus gyűjtőknek és gyűjtő fanatikusoknak a Sotheby’s.

Freddie Mercury hagyatékának darabjait állítják ki és árverezik el Londonban

Freddie Mercury kensingtoni otthonából származó több mint 1500 tárgyat állít ki egy hónapra, majd árverez el ősszel a londoni Sotheby's aukciósház.