A körítést nyilván mindenki ismeri már, Nagy Viktor forgatókönyvíró saját, meglehetősen zűrös életéből merítve írta meg Theo sztoriját, aki a börtönből kikerülve ugyanott és ugyanazokkal folytatja, ahol abbahagyta. Alámerül az éjszakába, pitiáner kurvák, kokainbáró nagykutyák és bulldogtermészetű testőreik közé, ahol folyamatosan be van állva mindenki. Újra dealerkedni kezd, de elkapja a gépszíj, egyre csúnyább ügyekbe folyik bele, kiszállni pedig egy idő után, még ha akarna, sem tud már. A legfőbb ok egy szende szőkeség, Iva, Igor húgocskája, azé az Igoré, aki a város drogkereskedelmét irányítja, a jelszava pedig: "Tolvaj meghal, vamzer meghal, Ivocskához nem nyúlunk".
Novák Erik nagyon jó érzékkel szedte össze a színészeket filmjéhez: Nagy Zsoltnak Theo szerepében minden mozdulata zsigerien ösztönösnek hat. Ez a figura nem az a rezzenéstelen arcú bádogember, akit az akciófilmekben megszoktunk. Ő egy pimasz, laza, vonzó, nagypofájú mokány kölyök, aki véresre vert arccal is visszapofázik a börtönben, máskor két nőt habzsol egyszerre, ha pedig szerelmes, üvöltve énekli, "Már megint izzad a tenyerem...". Theo mindent teljes gőzzel csinál. Ha kell neki egy nő, megszerzi, ha bosszút akar állni, letarol mindenkit, ütésálló anyagból gyúrták, energia- és tesztoszteronbomba. Ebben a végletességben talán hasonlít színész és szerep, Nagy Zsolt mindent beletesz ebbe a figurába, egész lényét odaadja, és ez jócskán megtérül. Most valahogy egy hazai színész sem jut eszembe, aki jobb lenne nála. Nyilván jót tesz a maratoni futás és a tíz év Krétakör. Bármi is lesz a film sorsa, ezt a szerepet Nagy Zsoltnak biztosan el kellett játszania, és ez a szerep senki mással nem létezne.
 |
Az is igaz, hogy nagyon jó társai vannak: Törköly Levente Igorként folyamatosan a visszafojtott fenyegetés légkörét árasztja, olyankor a leginkább, amikor éppen nyájas megbízásokat ad. Derzsi János szívós, öreg sittese az egyetlen, akivel a Theónak bensőségesebb viszonya van, kettejük búcsúja az egyik legjobb jelenet a filmben (nem azért, mert olyan megható, hanem, mert kiderül, Theo milyen érzelgős barom is tud lenni). Gryllus Dorka lepusztultan is csodaszép táncoslánya csak Theóval őszinte, különben minden mosolya, riszálása, erotikus lihegése színlelés a túlélésért. Kokics Péter Theo barátjaként szelíd zsiráfkülsejét meghazudtolva minden őrültségben követi a főhőst. Szabó Simon, azaz Tahó, egy régi, heroinos haver teljesen lecsúszva kering az utcán, mint egy rossz szellem. Baranyai Éva Ivocskaként tágra nyílt szemű naivát, Parti Nóra butácska, vihogós bárnőcskét alakít, Lukáts Andor pedig reménytelenül szónokló nagybácsit játszik, akinek legjobb pillanata az, amikor kiborul, és hangosan énekelni kezd Theo drogüzletéről.
Persze annak is megvan a zamata, hogy az alvilági figurák között felbukkan David Yengibarian és Erdélyi Zsolt, Theo menedékként használt színházpincéje pedig nem más, mint a Közép-Európa Táncszínház, ahol bármikor beleütközhet Vati Tamásba vagy a Bozsik Yvette Társulat más tagjába. A magyar/orosz/arab/örmény/csecsen drogmaffia testőreiként, a börtönbeli- és a partyjelenetekben pedig civil statiszták vannak, akik nyomasztóan hitelessé teszik a filmet. Nincs maszatolás a verekedések, lövöldözések megmutatásánál - áram a testbe, pisztoly a szájba, szétzúzott szem -, sokszor nézhetetlenül erőszakos a film, a Die Hard esti mese ehhez az élményhez képest. Ez egy totálisan macsó világ, nem véletlen, hogy a szex ábrázolása a megszokott szűz/kurva ellentétpár mentén szétszakad, Ivocskának kézcsók, vörös lepedő és egy halom mécses jár, a többi lánynak meg röptében lebonyolított menetek a pincében vagy a bárban a többiek előtt.
Lehetne finnyáskodni a néhol kissé érthetetlen történetvezetés, a bemozdulós, elmosódó partyképek miatt, de nem érdemes. Minden egyéb részletkérdés ahhoz képest, hogy hiteles színészeket jó szerepekben látunk, akik a vásznon nem imitálgatják, hanem élik a szereplők sorsát. A Zuhanórepülés fontos film, jó film, nagyon kellemetlen film. Rögtön berántja az embert, kimászni meg nehéz belőle.
