A díjat minden évben Szent Jeromos, a Biblia fordítója, a fordítók védőszentjének napján adják át.

A műfordítók számára 1982-ben alapított elismerést idén Éles Mártának adományozta a Magyar Írószövetség által létrehozott Telegdy Polgár István Alapítvány kuratóriuma. A kuratórium tagjai: Erős Kinga, Király Farkas, Vincze Ferenc. A díjat Erős Kinga, a Magyar Írószövetség és a kuratórium elnöke, valamint Rózsássy Barbara, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja adta át a Magyar Írószövetség székházában.

Éles Márta 1962-ben született Budapesten. Szabadfoglalkozású műfordító, tolmács, nyelvtanár (magyar, lengyel), polonista, lengyel szakos filológus. Az ELTE BTK magyar–lengyel–orosz szakán szerzett diplomát 1986-ban. A PPKE művészetterápiás (irodalom) képzését 1999-ben végezte el. Dolgozott az MTA Könyvtárában, a Budapest Galériában, ahol a nemzetközi kapcsolatokért felelt, a Poznańi Adam Mickiewicz Tudományegyetem magyar lektoraként, a Lengyel Intézetben pedig tolmácsként, könyvtárosként és szervezőként is dolgozott. Oktatott lengyel nyelvet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karán. Magyar nyelvet tanított külföldieknek Poznańban, az egyetem Magyar Tanszékén, a Balassi Bálint Intézetben, az International House-ban, a SOTE Nyelvi Kommunikációs Központjában és a Hungarian Language School-ban. Tolmácsolt többek között a Művészetek Palotája, az OTP, a Pepco és a Nemzeti Színház programjain.     

1997-től jelennek meg irodalmi fordításai rangos könyvkiadóknál (Kalligram, Osiris, Vigília, Európa, Orpheusz). Fordítási szövegeiben nagyon pontos, néha meglepően találó kifejezéseket, szófordulatokat használ, érződik, hogy tisztában van az eredeti mű koncepciójával, stílusával, nyelvi megformálásával.

Fordításai
Tadeusz Konwicki:  Séta a halott lánnyal (Czytadło), Kalligram, Pozsony, 1997
Jacek Baczak: Egy éjszakai ügyeletes feljegyzései (Zapiski z nocnych dyżurów), JAK–Jelenkor, Budapest–Pécs, 1998 
Kieślowski mozija (Kino Kieślowskiego), red. Tadeusz Lubelski, Európa, Budapest, 2000
Józef Tischner: Hogyan éljünk? (Jak żyć?), Vigilia, Budapest, 2001
Andrzej Wajda: A film és más hívságok (Kino i reszta świata), Osiris, Budapest, 2002
Piotr Sztompka: Vizuális szociológia (Socjologia wizualna), Gondolat, Budapest, 2009

Mikołaj Łoziński: Regény (Książka), Európa, Budapest, 2016
Janusz Korczak: Hogyan szeressük a gyermeket (Jak kochać dziecko?), Flaccus, Budapest, 2018
Józef Tischner: Rövid életkalauz (Krótki przewodnik po życiu), Orpheusz, Budapest, 2019
Jarosław Iwaszkiewicz: Szicíliai utazások (Ksążka o Sycylii), Opheusz, Budapest, 2020
megjelenés előtt: Józef Tischner: A reményrő
l (Nadzieja mimo wszystko), Orpheusz, Budapest, 2021

Fotók: Petike Áron