Esőt régen láttak Szeged szabad királyi városának polgárai. A kukorica térdre rogyott, a szőlőről meg beszélni sem érdemes a szűnni nem akaró hőségben. Nehezen magyarázható gyermekhalálok történnek. A város vezetőinek pénzügyei egyre aggasztóbbak. Nehéz nem tudomást venni a komor előjelekről. Itt az idő felkutatni a bűnbakokat.
A Lőrinczy Attila, Koltai M. Gábor rendező és Zsigó Anna dramaturg által közösen írt, Élve megégetve című dráma húsz jelenetből áll. Egy korabeli végrendelettől a máglyahalál orvosilag pontos ismertetéséig tart a darab.
A szociografikus ihletettségű keretek között az utolsó magyar boszorkányper a téma. A „boszorkánytéboly” műfaji megjelölést kapott színjáték nem egyszer használatos „alapanyag”. Bár a korai bírósági jegyzőkönyvekre is támaszkodó drámai nyelv nem mindenütt szól ugyanakkora erővel, a határozott cselekményvezetés mellett a kellően egyénített karakterek dicsérik a társszerzőket.
Vereckei Rita látványtervező az 1960-as évek Magyarországára helyezi az eredetileg 1728-ban játszódó történetet a Szegedi Nemzeti Színházban. A hivatalos és a privát szféra egy hatalmas terem szétszórt helyszínein jelenik meg. Magisztrátusban és fürdőben járunk. Az elöljárósági urak az öltönyt magától értetődő természetességgel váltják alsóneműre. Jelenetenként változó, ahogy a térben elszórva bukkannak fel olyan, a szereplők számára nélkülözhetetlen használati tárgyak, mint amilyen az írógép, a pohár és a borosüveg. A szcenika is azt „súgja” a publikumnak, hogy a hatalom packázásai egymástól távol eső korokban ugyanolyan ismerősek lehettek az állampolgároknak.
A sokszereplős darab nem kínál minden színésznek azonos súlyú szerepeket. Azok maradnak meg az emlékezetünkben, akik megmutatják, hogy a húsos fazék közelében elhelyezkedőket felőrli a hatalom mechanizmusa.
Két, egymástól fényévnyire szakadt világ ellentéte hangsúlyozódik; Koltai M. Gábor rendezése igyekszik az életöröm egyenesén elhelyezni a szereplőket.
Az egyik véglet a gyarlóságaikban is életrevalóké és a merészen tehetségeseké.
Ilyen például Jakab Tamás Orsa Miklós alakítójaként. A volt bíró intellektuálisan környezete fölé emelkedő, vállalkozó szellemű személyiség. Az idősödő férfi, felismerve az idők szavát, szappannal, masszázsolajjal és rózsavízzel kereskedik. Az anyagi függetlenségre törekvő, szabad szellemű polgárt látjuk Orsában, akinek igazi istenei a kívánatos nők és a zamatos borok. Jakab blaszfém felhorkanásai egy, a hatalmat semmibe vevő pénzember kifakadásai, aki duhajsága ellenére sem felejti a közösség érdekeit. A vállalkozó azonban útjában áll a Haller János (Károlyi Krisztián) bíró vezette városi elitnek, ezért buknia kell.
A másik véglet az erőtleneké, a kevésbé tehetségeké, akik maguk sem tudják, hogyan kerültek a közösség vezetői közé.
Csanády Dénes gyenge és irányítható. Ez a karakter az egyik legkomplexebb, mert elgondolkodtatóan emberi. Tartja a markát és igyekszik belesimulni a háttérbe. Ebből nem lehet nagyobb baj, gondolja. Mégis Csanády magiszterben legalább pislákol a lelkiismeret, hogy aztán a zárlatra valóban kivesszen belőle minden jobb érzés. Nemhogy három, már egy nővel sem bírnék el, mondja önkritikusan a Kárász Zénó játszotta karakter. Az elárvult lelkületű Csanády csecsszopó képes értelemben és ténylegesen egyaránt. Az eredetileg tanító, ám a politika világában helyét nem találó magiszter uram bizony rábukik a bábaasszony kínálkozó mellbimbójára.
Az egyenes végein elhelyezkedőket Zsohárné Hideg Katalin köti össze. Molnár Erika bábaasszonya jó politikusra valló érzékkel hallgat vagy hazudik. Zsohárné mindkét félnek nyal, de ha a helyzet úgy hozza, harapni is tudja a szembenállókat. Az idős asszony éles nyelve nemcsak a kelepelésben jó, a masszírozás után orálisan is kielégíti az alapos munkában megfáradt urakat.
A ki nem élt vágyak, az anyagi érdekek, az irigység, no és a politikai ellenlábasok kiiktatásának szándéka miatt kerülnek a „boszorkányok” máglyára.
Ollós Sándor (Szegezdi Róbert) és Ollósné Etelka (Borsos Beáta) házasságának krízise egyetlen sokatmondó jelenetbe sűrítve mutatja a gyűlöletet. A rendezés ezt a szituációt dolgozta ki a legaprólékosabb ötletekkel, hiszen a szöveg és a nonverbális aktusok minduntalan módosítják és felülírják egymást. A házaspár közeledési kísérletei sok jót nem ígérnek, holott régen nem voltak együtt. Ollósné nehezen erőszakolja ki a csókot férjétől. Aztán az ura háta mögött az asszony gyorsan törli a csók ízét a szájáról. A behatolás nem megy hátulról sem. Egy dolog a közös bennük: az egymás iránti undor. Mindennek ellenére biztosított a holtomiglan-holtodiglan. Etelka irigy csinos és fiatalabb vetélytársára, Csorba Sárára (Menczel Andrea). Ám az esetleges boszorkányvád miatt megalkuvó Ollós nem mozdul többet asszonya mellől, így Etelka közös életük végéig élvezheti a másik felett szerzett, visszataszító hatalmát.
Az Élve megégetve első felvonása hosszúra nyúlt expozíció. A lendület és a rendezői vagányság hiányolható. Erősen figyelnie kell a nézőnek, hogy a szereplők közötti szerteágazó kapcsolatokat követni tudja. Itt a szcenika sem segít, hiszen minden egy térben játszódik. A második részben aztán megtalálja ritmusát az előadás, valamint a színészek játéka is összeérik. A közel háromszáz évvel ezelőtt történteket ijesztően közel hozza a jelenkor társadalmi megosztottságához a darabbéli hatalomnak az a szándéka, amely a politikai riválisok és elődök ellehetetlenítésére irányul.
Színlap, előadás-időpontok és jegyinformáció a Szegedi Nemzeti Színház honlapján.
Fotók: Szabó Luca / Szegedi Nemzeti Színház
