Elgondolkodtatni a nézőt

A mozik április 12-étől játsszák legújabb filmed, a Genezist, mely lírai formában dolgozza fel a 2008?2009-es magyarországi, rasszista indíttatású gyilkosságokat. Hogy született meg benned a Genezis ötlete?

Tulajdonképpen két oldalról ért össze bennem. Az egyik oldalon a család fogalma állt. Az az első nagyjátékfilmemből, a Boldog új életből is kiderül, hogy a család, illetve annak hiánya, csonkasága nagy kérdőjel számomra. Ebből kifolyólag már korábban is voltak olyan terveim, hogy ezzel a témával foglalkozzam, így ez egyáltalán nem volt új keletű dolog. A másik oldalon azonban megjelent a 2008?2009-es rasszista gyilkosságok hatása, amelyet én közvetlenül is megéreztem, hiszen Mészáros Antóniával készítettünk egy dokumentumfilmet a BBC-nek, tehát kapcsolatba kerültünk az áldozatokkal is. Épp azon a nyáron kapták el a tetteseket, amikor forgattunk, vagyis még úgymond ?fináléja? is volt a dokumentumfilmnek, és a bemutatása után összeért bennem ez a két oldal, ez a két történet. Rájöttem, hogy nem kizárólag a szörnyű tragédiáról akarok beszélni, hanem arról, milyen hatással van a társadalom legkisebb egységeire: a családokra. Milyen morális, erkölcsi, emocionális tűzfalak omlanak le, ha ilyesmi történik? Hogyan épülnek újjá ezek a védelmi bástyák? Egyáltalán újjá tudnak épülni? Engem ezek a kérdések foglalkoztattak, és ezekre is keresem a választ a Genezisben.

Ezek a kérdések az okai annak, hogy a film cselekménye három fejezetre tagolva bontakozik ki? Hiszen három különböző szereplőnk van, akik idegenek, a tragédia azonban összefűzi őket.

Lényegében igen. Ez a hármas felosztás azonnal megszületett bennem, ugyanis nem csak egyetlen szereplő tragédiáját akartam bemutatni. A BBC-s dokumentumfilm forgatása közben azon gondolkoztam, mit jelent ez a szörnyűség egy felső középosztálybeli családnak vagy épp egy kamasznak vagy egy kisgyereknek. Három teljesen különböző ? más életkorú és társadalmi helyzetű ? szereplőt választottam, ezzel a széles spektrummal pedig az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra: attól még, hogy nem beszélünk róla és nem akarunk emlékezni rá, mindez megtörtént. És mi abban az országban élünk most is, ahol ez megtörténhet. Sőt ? és ez az, ami igazán félelmetes és elgondolkodtató ebben az egészben ? ez igazából bárhol megtörténhet.

Valóban: bár magyarországi történetről beszélünk, mégis olyan általános üzenete van, amely egész Európában, illetve az egész világon érvényes.

És ilyen értelemben komoly visszaigazolásnak tartom a berlini bemutatkozást (a Genezis világpremierje a 2018-as Berlinalén volt ? a szerk.), mert látható volt, hogy az ottani közönség megértette, mi több, megérezte a film üzenetét. De ez történt Szófiában is.

Ahol két díjat is nyert a Genezis.

Igen, arra pedig külön büszke vagyok, hogy Szófiában megkaptuk a fiatalok zsűrijének díját. Ez ugyanis rendkívül pozitív visszajelzés, hiszen azt jelenti, hogy a fiatalok nemcsak nyitottak a Genezis üzenetére, de számukra most ez az üzenet volt a legfontosabb.

Most, hogy szóba kerültek a fiatalok, muszáj megkérdeznem: volt benned valamiféle nevelési szándék, mikor elkészítetted ezt a filmet?

Persze. A nevelési szándék tagadhatatlan. Vannak olyan filmek, amelyek kikapcsolnak, szórakoztatnak, ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek tanítanak ? és a Genezis is egy ilyen, tanító jellegű film. Bármennyire is kellemetlen, néha a társadalmi lelkiismeretre kell irányítani a kamera lencséjét és fel kell szólítani a nézőt: ?Gondolkodj el!?. Én erre csak azt tudom mondani, amit a világhírű roma költő, Bari Károly: ?hiszek a költészet ember- és társadalomformáló erejében?, és ennek nyomán azt remélem, hogy akik látják a filmem, elgondolkoznak. Mert, ha csak elgondolkoznak rajta, ahogy egy-egy költeményen is szokás, már akkor előrébb vagyunk.

A nevelési szándék már az első nagyjátékfilmedben is tetten érhető, a Boldog új életig azonban hosszú és igencsak tekervényes út vezetett. Először ?91-től elektrotechnikát tanultál, majd a budapesti Arany János Színistúdió növendéke lettél, később jelentkeztél szociális munkás szakra, aztán romológia-pedagógia szakra. Hogy jött ezek után a film?

A színházhoz, az irodalomhoz és úgy általában a művészethez való vonzódás már gyermekkorom óta jelen volt az életemben, szóval ez nyilván öröklött dolog. Az pedig, hogy ilyen furcsa, tekervényes úton jutottam el a filmig, annak köszönhető, hogy az én fiatalkoromban még erősen működött az a sztereotíp gondolkodásmód, hogy egy cigánygyereknek szakma kell a kezébe. Teljesen mindegy, hogy az a gyerek egyébként irodalmi beállítottságú vagy bármi más? Ha esetleg dráma tagozatra jártam volna, akkor bizonyára ennél egyenesebben vezetett volna az út. Viszont, hogy korrekt legyek, elárulom: az elektrotechnikát nem végeztem el. Sőt: egy körte kicserélésével is bajban vagyok a mai napig. (nevet) Tehát ez az irány kudarcba fulladt, olyannyira, hogy rögtön el is mentem az Arany János Színistúdióba. Ezután évekig Malgot István Hold Színházában voltam, ahonnan Fodor Tamás ?megörökölt? a Stúdió K színházába. A színház iránti vonzalom mindig is bennem volt és amint lehetőség volt rá, meg is talált engem a színház. Közhelyesnek tűnhet, de valóban így volt.

Mit jelent az, hogy megtalált a színház?

Ez egy jó történet! Elkísértem egyik barátomat egy színházi castingra, és ott meglátott engem Malgot István, aki azt mondta: ?Gyere fel a színpadra és mutasd meg, mit tudsz!?. És akkor én egyik pillanatról a másikra fizetett színész lettem, el tudtam tartani magam, közben pedig azt csináltam, amit szeretek.

A sors?

Lényegében az, mert én egyáltalán nem törekedtem minden erőmmel arra, hogy színházban dolgozzam. És később ? mikor már színházban dolgoztam ? sem erőlködtem, hogy elérjem a filmet. Hihetetlenül szerettem a filmeket, kamaszként belógtam a moziba ? különösen a Titanic-filmfesztivál ideje alatt ?, meg kuporgattam a pénzt, hogy megnézhessem, mit alkottak a nagyok. Ha őszinte akarok lenni: az egész fiatalkoromat mozikban töltöttem. És antikváriumokban. Ez volt az én túlélési receptem itt, Budapesten, ezek voltak az akklimatizálódási pontjaim, és ezeken a világokon keresztül olyan ismerősökre, barátokra tettem szert, akik részei a filmes szakmának.

Végül te is a része lettél: elérted a filmet.

Egy csaknem 80 perces kísérleti filmmel kezdődött számomra ez az egész, melyben egy József Attiláról szóló, Kozmutza Flóra naplóján alapuló monodráma elevenedik meg. Lényegében visszatekintés József Attila életére: egy lélektani road movie, amely végigveszi József Attila életének bizonyos pontjait, a középpontban pedig az utolsó szerelme, Kozmutza Flóra áll. Ezzel kezdődött a filmes karrierem, ha mondhatom karriernek. Előtte sosem csináltam ilyesmit, de Forgách András író személyében nagyon jó mentorra találtam. Már a forgatókönyv írásánál is rengeteget segített.

Miként hozott össze az élet Forgách Andrással?

Volt egy közös pontunk: Petri György. Én az utolsó éveiben sokat találkoztam Petrivel, és amikor megismerkedtem Forgách Andrással, ő azt kérdezte: ?Nem te vagy az a srác, akiről Gyuri szokott mesélni??. Én pedig mondtam, hogy ?valószínűleg de?.

Aztán elkészült a forgatókönyv. Hogyan született meg belőle a film?

Ismertem egy producert, akit megkerestem, ő pedig segített. Rögtön szereztek operatőrt, jelmeztervezőt, és végül egészen minimális pénzből összehoztuk a filmet. Aztán a premier után a producer megkérdezte tőlem: ?Árpi, nincs benned egy történet??. Én pedig mondtam, hogy ?de, látok magam előtt egy srácot kékes bőrdzsekiben, aki hajnal kettőkor magányosan bandukol a békásmegyeri lakótelepek között ? róla akarok mesélni?. És akkor elkezdtem írni a második, már professzionálisabb forgatókönyvem, amelyből az első nagyjátékfilmem lett.

Ez volt a Boldog új élet, melynek főhőse új életet kíván kezdeni, mögötte azonban a nevelőotthonban töltött múlt és nehéz emlékek vannak. Ez a film a saját élményeiden alapul?

Igen, nem titkolt módon önéletrajzi ihletettségű. Ahogy Jancsó Miki bá is mondta: vannak amolyan ?így jöttem? filmek. Ez is közéjük tartozik. Minden rendezőnek vannak nagyjából hasonló indíttatású filmjei, melyekben kicsit saját magukat, a saját sorsukat akarják megörökíteni. Valamiféleképpen én is ezt teszem a Boldog új életben, amely bár nem az én személyes történetem, arról szól, amit én is átéltem. Én abból a közegből érkeztem, amelyből a főhős, így pontosan tudtam, hogyan érzi magát egy olyan fiatal, aki a nevelőotthonból hirtelen kikerül a nagybetűs életbe és semmilyen szociális, illetve emocionális tapadófelülete nincs ahhoz az új közeghez, amelybe belekerül. A Boldog új életben azt a fajta magányt, tanácstalanságot és kivetettséget próbáltam elmesélni, amelyet gyakran én is éreztem.

A Boldog új életért megkaptad a 38. Magyar Filmszemle első filmesnek járó rendezői díját és egészen a Berlinaléig jutottál. Számítottál arra, hogy az első filmeddel rögtön ekkorát ?robbantasz??

Én akkor kezdtem el ezt az egészet, fel sem fogtam, mi történik! A hazai filmfesztiválokra úgy sétáltam be ? vagy loptam be magam ?, hogy csak néztem a nagyokat. Eszembe sem jutott, hogy díjat nyerhetek, de mégis ez történt, én pedig elindultam előre az úton.

Amely visszavezetett téged a Berlinaléra, ugyanis az idei fesztiválon volt a Genezis világpremierje. A hazai kritikusok egy része azonnal véleményt mondott a filmről, és kivétel nélkül összehasonlították Fliegauf Bence Csak a szél című filmjével. Képtelen vagyok nem megkérdezni: jelentett számodra bármilyen referenciát ez az alkotás?

Azt le kell szögeznem: a Csak a szelet akkor néztem meg, amikor a Genezis már kész volt. A párhuzamról tehát nem tudok mit mondani. Ha valaki komfortosabban érzi magát attól, hogy tudja viszonyítani valamihez, lelke rajta, de amellett semmiképpen sem szabad elsiklani, hogy szerkezetileg, sőt szinte minden tekintetben eltérő filmekről beszélünk. Mindössze annyi a közös ebben a két filmben, hogy egyazon társadalmi eseményről beszélnek ? és ha már itt tartunk, én nagyon remélem, hogy születnek még filmek erről a témáról. Számos megközelítési mód adott még, a tényszerűséget azonban lehetetlen megkerülni. Ha valakit éjszaka felkeltenek, kiüldöznek a házából és agyonlőnek, akkor azt nem lehet csak azért nem elmondani, mert valaki már elmondta. Ilyen szörnyűségről beszélni kell! Akkor is, ha egyesek azt mondják: ?hm, ez hasonlít arra a filmre?. Nem, nem arra a filmre hasonlít, hanem a valóságra. Az én szándékom pontosan ez volt: ezért szerepelnek 90 százalékban amatőr színészek a filmben, és ezért forgattam hiteles környezetben.

Hogyan találtad meg a szereplőket, különösen az amatőröket?

Olyan film esetén, mint a Genezis, nem lehet hagyományos castingról beszélni. Ahhoz ugyanis, hogy elérjük a hitelességet, alternatív megoldásokra van szükség. Nyilván meg lehetett volna oldani úgy is, hogy kiválasztunk néhány profi színészt, majd fogjuk és levisszük őket az adott helyszínre, de én úgy éreztem, egyszerűen képtelen lennék elhinni, hogy ők generációk óta ott élnek. Azt rögtön tudtam, hogy olyan faluba akarok menni, ahol romák laknak, és Pécs alatt meg is találtam ezt a helyet, ott pedig az első szekvencia szereplőit. A kisfiú, Csordás Milán például maga jelentkezett a szerepre, és én rögtön éreztem, hogy ügyes lesz. A középső történet szereplőjét, a Virágot alakító Illési Enikő Annát Dunaújvárosban találtam meg. Úgy éreztem, ha Dunaújvárosra írtam a forgatókönyvet, akkor ott is kell rálelnem a szereplőmre, mert el kell hinnem, hogy hitelesen ?mozog? a környezetében, és szerencsére sikerrel jártam: a dunaújvárosi castingra szinte azonnal berebbent Enikő. Cseh Annamarit pedig ? aki az ügyvédnőt, Hannát alakítja ? A fény ösvényei című filmben láttam és feltűnt, milyen utánozhatatlan energiával és tisztasággal játszik. Bevallom, ő volt az első szereplő, akiben biztos voltam.

A másik hangsúlyos elem a filmben a képi világ. Dobos Tamás operatőr képei nagyon erősek, hatásosak, a kézi kamera használata helyenként a Dogma-mozgalom (a Dogma-mozgalomról ITT olvashattok részletesen ? a szerk.) filmjeit idézi. Milyen elképzeléseid voltak a képi világgal kapcsolatosan?

Az első filmemet ? valamint a József Attila-filmet ? Győri Márkkal forgattam, és ott már kialakult egyfajta sajátos képi nyelvezet, az abszolút klausztrofób szubjektivitás, amely nagyon közel áll hozzám. Sczulze Éva anno úgy fogalmazott, a Boldog új életet nézve az az érzése támadt, mintha az első pár percben bebújt volna a főhős mellényzsebébe és a film végéig onnan követte volna az eseményeket. Ez egy lírikusabb megközelítése az általam kedvelt képi nyelvezet magyarázatának, a lényeget azonban megragadja: végig a szereplővel kell maradnunk, sőt a testének a határmezsgyéjén kell mozognunk. A harmadik vagy a negyedik filmemnél már nyilvánvaló lesz, hogy ez a fajta képi mesélés rendezői elv, a célom tehát egyértelműen az volt, hogy a Genezis képi világa hasonlítson a Boldog új életéhez.

Beszéltünk a szereplőkről és a képi világról, de ami a leginkább megmaradt bennem, az a hang. Ez ugyanis a lehető legjobban megteremti a szubjektivitás érzését ? elsősorban Virág esetén.

A hangot tekintve Virág szekvenciájára kimondottan büszke vagyok: mivel itt a klausztrofób érzés már nemcsak képileg jelenik meg, hanem hangban is. Ebben a részben olyan kislányt ismerünk meg, aki családi traumát cipel, csonka családban él, a háttérben pedig még valami kimondatlan szörnyűség is van, és ő mindezek tetejébe ? a hallássérülése miatt ? még magába is van zárva. Én ezt mindenáron érzékeltetni akartam. Ugyanakkor ezt a szubjektív hangzásvilágot a másik két szekvencia esetén is igyekeztünk megteremteni, a nézőnek ugyanis teljesen bele kell kerülnie ebbe a filmbe, hogy átérezze mindazt, amit a szereplők éreznek.

Ha már a hangról beszélünk, ejtsünk szót Víg Mihály zenéjéről is! Zeneileg mi volt az elképzelésed?

Ha filmet forgatsz, a zene tekintetében is meg kell hoznod egy fontos döntést: végig legyen zene, vagy csak bizonyos dramaturgiai pontokon csendüljön fel valamilyen dallam. Én a forgatókönyv írása közben hoztam meg ezt a döntést: úgy éreztem, csak a fejezetek végére teszek zenét, addig pedig a nyers, tiszta atmoszférát akarom hallani.

Az egyébként hosszadalmas volt, mire Misivel (Víg Mihály ? a szerk.) utat találtunk egymáshoz, de megérezte, mit szeretnék hallani és hamar megszületett az az öt zene, amely a filmben hallható. Mivel nem szereti, ha hízelgő sztorikat mesélnek neki, azt már csak a forgatás után osztottam meg vele, hogy az első CD-m, amelyre sokáig gyűjtöttem a pénzt, a Werckmeister harmóniák zenéje volt, és amikor azt hallgattam, meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is együtt dolgozhatom vele?

A Genezis cím egyértelmű üzenet a néző számára: már ebből a bibliai teremtéstörténetre gondolunk. Ezzel azonban nehéz összekapcsolni egy olyan szörnyű tragédiát, mint a gyilkosságsorozat. Miért Genezis?

A Biblia a legősibb irodalmi örökségünk, amely a jó és a rossz állandó küzdelméről szól. Tudom, ez iszonyatosan hülyén hangzik, de így van. Engem mindig is lenyűgöztek azok a történetek, amelyek a Bibliában szerepelnek, ezek közül pedig Mózes első könyvének azon története érint meg leginkább, amely az adoptációról szól. Úgy vélem, az egyik legnemesebb gesztus egy ember részéről örökbe fogadni valaki másnak a gyermekét és úgy felnevelni, mintha a sajátja lenne. Talán azért szeretem annyira ezt a történetet, mert gyermekotthonban nevelkedtem és munkál bennem a család utáni vágyakozás, de szerettem volna vászonra vinni és másoknak is megmutatni e gesztus szépségét. Már a kezdetektől tudtam, hogy Genezis lesz a film címe és benne lesz ez a történet, a bibliai utalások elhelyezését pedig azért tartottam fontosnak, mert úgy érzem: vannak helyzetek, amikor az embernek döntenie kell. Akkor is, ha nehéz. Szembe kell néznie a bűnnel, a gonoszsággal. Mert én igenis szeretném azt hinni, hogy az emberek néha meghoznak nehéz, igaz embert kívánó döntéseket.

Tudom, még csak most került mozikba a Genezis, mégis, hadd kérdezzelek egy lehetséges következő filmről. Hiszen a Genezis előtt egy mágikus realista thrillert terveztél, melynek Halottlátó lett volna a címe. Ez a film azonban nem készült el.

De elkészült belőle egy ígéretes pilot? Na, jó, ugorjunk kicsit vissza az időben: minden ötlet egy jó képpel kezdődik ? legalábbis az én esetemben. Amikor a Halottlátó ötlete megszületett bennem, épp cigánygyerekeket táboroztattam egy Tisza melletti településen, és a Tiszát nézve azt fedeztem fel, hogy a vízből öreg facsonkok állnak ki, a parton pedig egy idős bácsi áll, kezében hegedűvel. Ez annyira döbbenetesen erős kép volt, hogy most, visszaemlékezve már nem is tudom eldönteni, valóban ott állt-e a bácsi, vagy őt már csak én képzeltem oda. De a lényeg: azonnal eszembe jutott egy halottait sirató ember, aki nem tud elválni a hozzátartozóitól. Ez a kép, illetve az ötlet nagyon tetszett a produceremnek is, úgyhogy támogatott, én pedig három év alatt megszültem a második forgatókönyvem.

Amely egyébként nagyon sikeres volt.

Igen, két díjat is bezsebelt. Hat évem ment rá erre a forgatókönyvre, ami egy filmtervnél nem olyan sok, de így, hogy tízéves hallgatást eredményezett, már igen soknak tűnik? A Halottlátót nem lehetett volna magyar pénzből elkészíteni, bár nyitott volt rá a korábbi és a jelenlegi filmfinanszírozási rendszer is, ám az előző rendszer összeomlása után keletkezett egy olyan vákuum, amely önérzettől elkezdve a lehetőségeken át mindent beszippantott. Így amikor felállt az új filmfinanszírozási rendszer, hiába álltak hozzá támogatóan, ez a támogatás anyagilag nem volt elég. De egyáltalán nem vetettem még el.

Vagyis ez lesz a következő film, amelyet majd láthatunk tőled?

Az a tervem, igen. Most ezt fogom leporolni.

Kritikánkat a Genezisről ITT olvashatjátok.

Tóth Eszter