Elhunyt Ben Hur legendás megformálója

Egyéb

Életének 84. évében, Beverly Hill-i otthonában szombaton elhunyt Charlton Heston amerikai színész - közölte Bill Powers, a család szóvivője. A hollywoodi legenda, aki az 1950-1960-as években többek között Ben Hurt, Mózest, Michelangelót, Cidet és más hősöket alakította a filmvásznon, szombat éjjel hunyt el, mellette volt felesége, Lydia - mondta Powers. A halál okát nem közölte, és további részleteket sem kívánt elárulni.

 
Heston 1924-ben született Evanstonban. Minnesotában és Winnetkában járt iskolába, majd elvégezte a Northwestern Universityt szülővárosában. 1947-ben megismerhette a Broadway közönsége, három évre rá pedig már a film is megtalálja magának a sudár termetű, izmos, szép arcú, zengő hangú színészt. Az 1941-ben forgatott David Bradley-féle Peer Gynt után 1950-ben Marcus Antoniust formálja meg a Julius Caesar című produkcióban, ismét Bradley dirigálásában.
 
Első nagy sikere az 1956-os, Cecil B. DeMiller rendezte Tízparancsolat volt, amelyben Mózest alakította. Orson Welles A gonosz érintésében kábítószerben utazott, William Wyler Idegen a cowboyok között című mozijában a vadnyugatot is meghódította. 1960-ban a Ben Hur című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Filmjei közül fontosabbak még: El Cid (a címszerepet alakítja), 55 nap Pekingben (Matt Lewis őrnagy a bokszerlázadás krónikájában), Agónia és extázis (Michelangelót játssza), Majmok bolygója (George Taylor ezredes a ma már klasszikusnak számító sci-fiben), A három testőr (Richelieu bíboros köpenyét ölti magára), Koldus és királyfi (VIII. Henrik).
 

A rendezéssel is kísérletezett, és ha már a kamera túloldalán állt, mi mást, mint kosztümös filmet forgatott: az 1972-es Antonius és Kleopátra csúfos bukása után '82-ben merészkedett vissza a rendezői székbe (Mother Lode).

 
A filmen kívül az életben is gyakran vállalta a vezér szerepét: elnöke volt a Színészek Céhének és az Amerikai Filmintézetnek, és részt vett az 50-es évek polgárjogi mozgalmában is. 1998-ban megválasztották a fegyverviselők jogait képviselő Nemzeti Lövészegyletnek (NRA), amelynek öt évig volt a vezetője. "Pisztolyomat csak a kihűlt kezemből vehetik el" - idézik gyakran a színész kijelentését.
 
Egészségi állapota az 1990-es évek végén megromlott. A prosztatarákot még sikerült leküzdenie, 2002-ben azonban kiderült: Alzheimer-kórban szenved. Amikor búcsút intett a közönségnek azzal viccelődött, hogy a Vörös-tengert ketté tudta választani, de a nézőktől képtelen elszakadni, majd arra kért mindenkit, hogy nézzék el neki, ha egymás után kétszer mondja el ugyanazt a viccet. "Kérlek, azért nevessetek rajta így is."