e15e172e-e7eb-4711-b1d4-ac2a120a16b1.jpg

Rodolfo lánya rengeteget tett a sci-fi és fantasy irodalomért, de Poirot-ért is rajongott

Méltósággal viselt, hosszú betegség után, életének 81. évében pénteken elhunyt Gálvölgyi (Gács) Judit műfordító, szerkesztő – közölte a Gálvölgyi család az MTI-vel.

Gálvölgyi Judit 1946. január 8-án született, a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál kezdte pályafutását, ahol tolmácsként segítette a nemzetközi artistavilágot. Később a Magyar Rádió angol szekciójának munkatársa lett. Már ekkor írt cikkeket, és műfordítóként is dolgozott.

Munkatársa volt a Háttér című folyóiratnak, számtalan sci-fi- és fantasynovella-fordítása jelent meg a Kuczka Péter szerkesztette Galaktika magazinban. J. R. R. Tolkien monumentális művét, A Szilmarilokat és a Húrin gyermekeit is ő ismertethette meg a magyar olvasókkal.

„Ő vezetett be mindannyiunkat Ransom Riggs sötét, mégis végtelenül humánus univerzumába, megnyitva Vándorsólyom kisasszony árvaházának kapuját” – írták. A fantasy és sci-fi irodalom népszerűsítéséért 2019-ben megkapta a Trethon Judit-emlékgyűrűt, amely azért is volt fontos számára, mert a fiatalon elhunyt Threthon Judithoz barátság is fűzte – emelték ki.

A fantasy irodalom mellett legszívesebben Agatha Christie Poirot-történetein dolgozott. Nevéhez fűződik Gerald Durrell A hahagáj című kötetének, Albert Goldman Elvis életéről szóló könyvének és Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje regényváltozatának fordítása is. Emellett megszámlálhatatlan további regényt fordított, köztük van Lilian Nattel A stetl lánya, Susan Minot Este, Robert Ludlum A Skorpió illúzió I-II., Che Guevara A motoros naplója és a moziban is sikert aratott Carol című film alapjául szolgáló Patricia Highsmith-kötet.

Munkái közül nagyon kedvelte Irwin Shaw regényeinek fordítását. Máig elsősorban az ő nevéhez fűződnek Jackie Collins magyarul megjelent könyvei. Ezek mellett a kötetek mellett szépirodalmi munkái is kiemelkedőek, egyik legszebb ilyen fordítása Sylvia Plath Az ötvenkilencedik medve című novelláskötete – emelték ki.

Budapest 1956. Nyugati pályaudvar, a Szovjetunióba utazó negyventagú esztrádegyüttes szereplői közül Alfonzó (Markos József), Szenes Iván dalszövegíró, Rodolfo (Gács Rezső). Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
Budapest 1956. Nyugati pályaudvar, a Szovjetunióba utazó negyventagú esztrádegyüttes szereplői közül Alfonzó (Markos József), Szenes Iván dalszövegíró, Rodolfo (Gács Rezső). Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Gálvölgyi Judit híven ápolta rajongott édesapja, a világhírű bűvész, Rodolfo emlékét is. Rodolfo így csinálja és Rodolfo című könyvei több kiadásban, sok ezer példányban jelentek meg.

Az évtizedek során számos darabot is fordított és dolgozott színpadra. Utolsó munkája Ladislav Fuks A hullaégetőjének színpadi adaptációja volt, amelyet a győri Vaskakas Bábszínház és az Orlai Produkció mutatott be férjével, Gálvölgyi Jánossal a főszerepben, akivel 55 éven át voltak házasok.

Búcsúztatását zárt, családi körben tartják.

Címlapfotó: Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, humorista feleségével, Gálvölgyi Judit műfordítóval otthonában. Fotó: Keleti Éva / MTI

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.

Novemberben világszerte mozikba kerül a Rammstein monumentális mexikóvárosi koncertfilmje

A Rammstein eddigi legmonumentálisabb észak-amerikai fellépéseit rögzítő koncertfilm, a Live in Mexico City világszerte korlátozott ideig lesz látható a mozikban, 4K minőségben és Dolby Atmos-hangzással.

Hamarosan újra az olasz filmeké lesz a főszerep több magyar moziban

November 6-án a napjainkban, Szicíliában játszódó az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a 24. Olasz Filmfesztivált a budapesti Puskin moziban. A vetítés után a közönség találkozhat a film rendezőjével, Pierfrancesco Dilibertóval.

Hírmozaik – október 30.

Spanyol sztárrendezővel állítják színpadra a Carment az Operaházban, Budapestre jött a magyar származású Harry Houdini egyetlen élő leszármazottja, telt ház előtt mutatták be munkáikat a METU divat- és textiltervezői – hírösszefoglalónk.