A művész 71 éves volt.

Hosszan tartó, súlyos betegség után szerdán elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója.

Karinthy Márton 1949-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakát 1973-ban végezte el Marton Endre és Kazán István, később Babarczy László osztályában. Dolgozott a Békéscsabai Jókai Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Thália Színház és a Népszínház, valamint a Gorsiumi Nyári Játékok rendezőjeként. Részt vett a Reflektor Színpad és a Játékszín létrehozásában.

1982-ben megalapította a Hököm Színpadot, a háború utáni első magánszínházat, amelynek rendezője és igazgatója volt. 1988-ban a teátrum nevét Karinthy Színházra változtatva költöztek a mai helyre, a volt Haladás mozi épületébe a Bartók Béla út 130. alá. A felújítást a vállalkozás maga finanszírozta.

A színház változatos repertoárjából ő rendezte többek között a Büszkeség és balítéletet, az Arzén és levendulát, a Tanút, a Bástyasétány 77-et és a Szellemidézést, amelynek bemutatója tisztelgés volt apja, a darab szerzője és nagyapja családja, – akikről a darab szól – emléke előtt.

2003-ban
jelent meg nagy sikerű könyve, az Ördöggörcs,
amely elsősorban Karinthy Gáborról, a nagybátyjáról szól, az ő történetével
kapcsolatban pedig önmagáról, a családról is. A könyvet később svéd nyelven is
kiadták. 2007 végén A vihar kapuja
címmel jelent meg kötete, amely annak a rendező osztálynak történetét meséli el,
ahova járt. A 2012-es könyvhétre került a boltokba a Magyarnak lenni sorozatban az Okosan
kell szeretni magyarságunkat
című kötete.

2013-ban
munkája elismeréseként Kossuth-díjat kapott sajátos szellemiségű, nagy
közönségsikernek örvendő színházi műhely létrehozásáért, három évtizedes
vezetői és rendezői tevékenységéért, írói munkásságáért, a Karinthy-hagyomány
és -szellemiség ápolásáért, továbbviteléért. Három évvel később Vámos
László-díjat kapott.

Karinthy Márton úgy rendelkezett, hogy lánya, Karinthy Vera és két közeli munkatársa viszi tovább a Karinthy Színházat, amely ezután is folytatni kívánja az általa megalapozott szellemiségű, polgári, szórakoztató színházat.

Nyitókép: Karinthy Márton, fotó: Kiss András / bcmagazin.hu