konig.jpg

Elhunyt Kőnig Tamás építész

Hetvenhárom éves korában elhunyt Kőnig Tamás Ybl Miklós-díjas építész – tudatta a Magyar Építőművészek Szövetsége.

Az 1951-ben született építész 1974-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, 1981 és 1982 között az Iparművészeti Főiskolán képezte tovább magát, 1994-től a Budapesti Műszaki Egyetemen tervezést tanított, de oktatott a Soproni Egyetemen, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán is.

Kőnig Tamás 1974 és 1983, majd 1985 és 1994 között az Iparterv, 1983 és 1985 között a Stúdió R Tervező Iroda, 1984-től 1990-ig A Ház Tervező Gmk tervezője volt, 1989-től Wagner Péterrel tartott fenn építészirodát. Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték, többek között 1991-ben Ybl Miklós-díjjal, 1997-ben Europa Nostra díjjal, 1998-ban Pro Architectura díjjal.

Főbb művei közé tartozik az újpesti OTP-irodaház, a műemlék-rekonstrukciók közül a soproni Petőfi Színház, a Pápai Városi Bíróság, az Arany János Színház, a Károlyi-palota, az Andrássy úti Krausz- és Wahrmann Mór-palota, valamint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.

Ez is érdekelheti

Breuer Marcell a leghíresebb magyar építész, aki A brutalistát is ihlette

A biciklikormánnyal kezdődött minden, miután egyszer óriásit zakózott, és egészen a katedrálisokig jutott. Egyetlen világhírű magyar építészünk, akinek ikonikus csővázas székeit New York és Párizs legfontosabb modern múzeumaiban állították ki. Breuer Marcellnek azonban egyetlen épülete sincs Magyarországon.

Bihari Ádám: Az építéskultúra és a tapasztalat átível téren és időn

Újra divat a vályog, ami jó hír, mert Magyarországon félmillió lakott vályogház található, amelyeket érdemes felújítani, sőt, akár új vályogházat építeni. Bihari Ádámmal, a NaturARCH építészével beszélgettünk.

Moholy-Nagy László a 20. század legnagyobb magyar polihisztora

Óriási hatású képzőművész, aki egyszerre volt fotográfus, ipari formatervező, konstruktivista festő, a kísérleti filmek úttörője és a Bauhaus-iskola kiemelkedő tanára. Neve mindenhol a világon nyelvtörőnek számított, ma már egyetem viseli, és a világ legfontosabb modern múzeumaiban futhatunk bele.

Zsivajból szimfónia – így talált új hangra a pesti Duna-part

Budapest déli Duna-partja az elmúlt két évtizedben új életre kelt. A vásárcsarnoktól a Müpáig, majd az atlétikai központig tartó útvonal a város egyik legizgalmasabb tengelyévé vált.