Hatvannyolc éves korában elhunyt Lugosi Lugo László fotográfus vasárnap.

Lugosi Lugo László fényképész, művészeti-fotográfiai szakíró, filmkészítő 1953-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1977-ben végzett angol–magyar, valamint filmesztétika szakon, 1975–1980 között a Balázs Béla Stúdió tagja volt. Műveit 1978-tól állította ki, mesterei Kardos Sándor és Haris László voltak.

Az 1970-es években foglalkozott filmmel, fotóval és írással is, az 1980-as évek közepétől professzionális fotográfus lett az építészeti és műtárgyfényképezés területén. Első egyéni tárlatát 1978-ban rendezték Szekvenciák címmel a budapesti Fiatal Művészek Klubjában.

Építészeti
felvételei többek között a VAM Design, a Fővárosi Szoborpark (Budapest) és az
ABLivingDesign (Stockholm) megbízásából készültek, építészeti fotói egyebek
mellett az Átrium, a Magyar Építőművészet és az Art and Design (London) című
szaklapban jelentek meg.

Műtárgyfotósként
elsősorban a Balkon, a Műcsarnok, a Budapest Galéria számára, a Corvina és más
művészeti könyvkiadók megbízásából tevékenykedett, lefotózta Altorjai Sándor,
Erdély Miklós, Gedő Ilka, El Kazovszkij, Veszelszky Béla és sok más képzőművész
életművének javát – olvasható az artportal.hu oldalon.

Számos beállított portréfelvételt készített kortársairól, művészekről, írókról, a Magyar Iparművészeti Főiskolán, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Pécsett és Egerben pedig egyetemi és főiskolai előadásokat, workshopokat is tartott.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd