Kilencvenkilenc évesen elhunyt Menahem Pressler zongoraművész, a legendás Beaux Arts Trio alapítója és vezető alakja. A zenész 2014-ben a MÁV Szimfonikusokkal Budapesten is fellépett a Művészetek Palotájában.

A világhírű zenész szombaton Londonban bekövetkezett haláláról az amerikai Indianai Egyetem adott hírt, amelynek zeneiskolájában (Jacobs School of Music) Pressler tanított.

Az izraeli-amerikai Menahem Pressler, aki Magdeburgban született 1923-ban, majd a nácik elől 1939-ben családjával Izraelbe menekült, a Vladimir Horowitz, Alfred Brendel, Van Cliburn, Cziffra György és Szvjatoszlav Richter nevével fémjelzett generáció zongoristaóriásainak egyike volt.

Az 1946-os San Franciscó-i Nemzetközi Debussy Zongoraverseny megnyerésével alapozta meg hírnevét. Néhány évnyi szólista-diadalmenet után 1955-ben megalapította a Beaux Arts Trio nevű hegedű-cselló-zongora formációt, amely rövid idő alatt a világ egyik legelismertebb kamaraegyüttesévé vált. Míg a hegedűs és csellós személye időről időre változott, a zongorista Pressler mindvégig egyben tartotta az együttest. Azután, hogy a trió 2008-ban feloszlott, Pressler mint szólista és a leghíresebb vonósnégyesek kamarapartnere koncertezett tovább. Egyebek közt a Berlini Filharmonikusokkal, az Orchestre de Paris-val és a Concertgebouw Zenekarral lépett fel.

A többszörös Grammy-jelölt Pressler „briliáns zongorista, rendkívüli tanár és egy gyengéd lélek volt, aki zongoristák egész nemzedékeiben hagyott kitörölhetetlen nyomot szerte a világon” – méltatta az elhunytat Abra Bush, az Indianai Egyetem zeneiskolájának dékánja.

Fotó: AFP/Remy Gabalda