Elhunyt Ray Stevenson, a Róma, illetve A tengeralattjáró című sorozatok és a Thor című filmek sztárja.

Az 58 éves észak-ír színész ügynöksége hétfőn erősítette meg a dpa német hírügynökségnek, hogy a sztár vasárnap halt meg az olaszországi Ischia szigetén. Halálának körülményeiről egyelőre nem tudni semmi közelebbit.

A deadline.com hollywoodi hírportál korábban közölte, hogy a színészt a Cassino in Ischia című film főszerepére szerződtették. St

evenson számára az áttörést a Róma című történelmi sorozat (2005–2007) hozta el, amelyben Titus Pullo római légiós szerepét alakította.

Később a Thor-filmekben is szerepelt, mint Volstagg, a Marvel-szuperhős egyik jóbarátja. A 2011-es Három testőrben Porthos szerepében tűnt fel, míg a Fekete vitorlák című, 2014 és 2017 között futó történelmi kalandfilm-sorozatban Feketeszakállt játszotta. Tavaly Stevenson A tengeralattjáró második világháborús sorozatban alakította Jack Swinburne brit hajóskapitányt.

A deadline.com úgy tudja, a 2023-ban megjelenő 1242 – A Nyugat kapujában című film egyik főszerepét osztották rá, illetve a szintén még meg nem jelent Csillagok háborúja spin-off, az Ahsoka trailerében is feltűnik Baylan Skoll erőhasználó szerepében.

Nyitókép: Ray Stevenson a Thor: Sötét világban. Fotó: Jay Maidment / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP