Tamás Menyhért a bukovinai Hadikfalván született 1940. július 24-én. Miután 1961 és 1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskoláját, hét évig a Hírlapkiadó Vállalatnál tevékenykedett. 1968-ban került a Népszava Kiadó vállalatához, ahol előbb az irodalmi rovatot, majd a kulturális rovatot vezette. 1990–1991 között a lap főszerkesztő-helyettese lett – idézte fel az MMA közleménye, melyben a halálhírt tudatták.
Tamás Menyhért epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, akinek műveiben meghatározó a népköltészeten alapuló látomásos-szimbolikus nyelvformálás, a tárgyias történetmondás. Prózája hitelesen mutatja be a 20. századi magyar történelem örökségét és a modern kori emberi tragédiákat. Verseiben, regényeiben a bukovinai székelyek tragikus élményeit, a Kárpát-medencei kisebbségek sorsközösségeit örökíti meg.
Íróként a nevéhez fűződik többek között a Tanúságtevők című kötet, az Észre-írt strófák című verseskötet, az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatás és a Vigyázó madár című kisregény, továbbá a Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötet is.
Költői életművéhez tartozik Az én Tamásim és az Újbóli leltár című verseskötet, valamint a Magamban viselt világ című verseskönyv is.
Tamás Menyhért munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 2015-ben Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel jutalmazták. 2019-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el. 2023-ban írói munkásságát Magyar Örökség díjjal jutalmazták. 2024-ben elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet. Még ebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották. 2011–től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; 2014–2020 közt az MMA elnökségi tagja volt.
Az elhunyt művészt az MMA saját halottjának tekinti.
