collectiefwalden_szelcsendelet_thealterphoto2024.jpg

Megkezdődött a toborzás a nyári Thealter fesztiválra

Meghirdették a jelentkezést a 35. Thealter nemzetközi színházi fesztiválra, melyet a tervek szerint jövő július 25. és augusztus 2. között rendeznek meg Szegeden.

Az 1991-ben alapított Thealter Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. A fesztivált minden esztendőben nyáron rendezik meg, központi helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga, de láthat a közönség előadásokat a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kisszínházban, a Grand Caféban, illetve a város közterein is. A rendezvényt a műfaji sokszínűség jellemzi: a prózai előadások mellett kortárs tánc és bábprodukciók, részvételi színház, monodrámák, szabadtéri előadások is szerepelnek a programban. A fellépők között hangsúlyos helyet kapnak a fiatalok, a női alkotók, a produkciók közt az aktualitásokra reflektáló kortárs témák.

A fesztivál-előadásokat számos szakmai program kíséri, a Theatler kritikusműhelyének fiatal résztvevői minden előadásról beszámolót írnak, a Kritikus szekcióban pedig délutánonként beszélgetések hallhatók az előző nap fellépőivel. A szervező MASZK Egyesület képviselői hazai és határon túli magyar, független színházi társulatok, alkotócsoportok, alkotók jelentkezését várják január 17-ig. Az alkotók olyan előadással pályázhatnak, amelyet május 1-jét követően mutattak be, vagy jövő május végéig tartják a premierjét. Kifejezetten várják a kevés szereplős és könnyen utaztatható előadások, valamint részvételi jellegű vagy akár a klasszikus színházi formákon túlmutató produkciók jelentkezését.

Ez is érdekelheti

A Thealter kapja a Színházi Kritikusok Céhének különdíját

A szegedi MASZK Egyesület által szervezett Thealter fesztiválnak adományozza a Színházi Kritikusok Céhe azt a különdíjat, amellyel több évadon át ívelő teljesítményeket, törekvéseket ismer el.

Árvízszínház és családi rémálom Szegeden

Július 27. és augusztus 2. között rendezik meg a 34. Thealter színházi fesztivált a Tisza-parti városban. A hétnapos rendezvényen lesz többek között Szegedre szabott árvízszínház, VR-szemüveges múltidézés, klasszikus meséből kibomló kortárs bábszínház, nézőmozgató vitaszínház és könyvbemutató is.

Jön a 33. Thealter, ismét Szegeden találkoznak a függetlenek

Július 25–30. között rendezik meg a 33. Thealter színházi fesztivált Szegeden. Az idén hatnapos rendezvényen klasszikus művek kortárs adaptációit, személyes történeteket, női sorsokat, zenés színházat láthatnak a nézők. De lesznek performanszok és közösségi színházi előadások is.