A Nemzeti Hauszmann-program egyik legfontosabb célja, hogy a Budavári Palota ismét századfordulós fényében tündökölhessen. A századfordulón ugyanis az egymásból nyíló terekkel egy olyan, 250 méteres térsor jött létre az épület dunai oldalán, amely a krisztinavárosi szárny irányába is folytatódott, összesen mintegy 350 méter hosszan. Ez a teremsor a versailles-i kastély után a második legnagyobb volt Európában – közölte a Várkapitányság pénteken.

Mint emlékeztetnek, a palota méltó rekonstrukciója hatalmas feladat, hiszen a második világháborúban megsérült épületegyüttest a kommunista rendszerben jelentősen átalakították. Sok helyen megváltoztatták a termek és az emeletek kiosztását, az értékes és igényes belső díszítést megsemmisítették vagy elfedték, ezzel megszüntették azt a nyitottságot, amelyet az egymáshoz csatlakozó térsor biztosított a főemeleten, és amely látványban összekapcsolta a palotát a Dunával.

A Várkapitányság a palota teljes helyreállításának próbafeladataként tekintett a Szent István-termet is magába foglaló déli összekötő szárny rekonstrukciójára. Itt augusztus 20-tól eredeti formájában tekinthető meg a homlokzat és a belső térszerkezet, így a legendás történelmi helyiség is. A munka folyamán olyan értékes tapasztalatokra sikerült szert tenni, amelyeket az épületegyüttes többi részénél is hasznosítani lehet – tudatták.

Mostanra elkészült a palota hosszú évtizedek óta várt teljes műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális felmérése is.

Ezzel immár pontosan ismerhetők a háború utáni átalakítások, a közművek állapota és elhelyezkedése. A felmérés végeztével elkezdődhetett az épület rekonstrukciójának és jövőbeli hasznosításának tervezése – jelentette be a Várkapitányság.

Az épületegyüttes helyreállításának tervezését Gutowski Robert vezeti. A Pro Architectura díjas építész az irodájával több kiemelkedő projekten is dolgozott már: ilyen a pátyi Szent II. János Pál pápa-templom, a Pannonhalmi Főapátság új koncertterme vagy a Naplás-tavi kilátó.

Mindemellett a Robert Gutowski Architects tervei döntőbe kerültek a sencseni operaház, a vilniusi Nemzeti Koncertterem és a helsinki Nemzeti Múzeum bővítésére kiírt tervpályázatokon is, de több magyar és nemzetközi díjjal is büszkélkedhet az iroda – emlékeztet a Várkapitányság.

Nyitókép: a Budavári Palota látványterve. Forrás: a Nemzeti Hauszmann-program Facebook-oldala