Budavári Palota
Ritka ibrikkel gazdagodott a Hauszmann-sztori
A Budavári Palotanegyed megújulása során végzett régészeti feltárásokon számos fontos leletre bukkantak a szakemberek. Ilyen az a 16–17. századi bronzkancsó – úgynevezett ibrik – is, amely a hónap műtárgya a Hauszmann-sztori kiállításon.
A századelő ünnepi képeslapjai a Budavári Palotában
Boríték nélkül – Téli képeslapok a boldog békeidőkből címmel a századelő ünnepi képeslapjaiból nyílt szabadtéri kiállítás a Budavári Palota Csikós udvarában. A 2025. február 10-ig látogatható tárlaton 16 szabadon álló, kivilágított installációban összesen 32 tablófelületen tekinthető meg az ünnepi képeslapok világa.
Megjelent a Szent István király intelmei – Régen és most című kötet
Új kiadásban jelentek meg Szent István király Imre herceghez intézett intelmei. A Szent István király intelmei – Régen és most című könyvben most először egymás mellett három nyelven is olvasható a mű: magyarul, angolul és latinul.
Látogatóközpont mutatja be a Budavári Palota megújítását
Többek között maketteken és digitális rekonstrukciókon keresztül mutatja be a Budavári Palota rekonstrukcióját a Hunyadi-udvarban hétfőn megnyílt látogatóközpont.
Különleges díszkandallók kerültek elő a Budavári Palota kutatása során
Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait. A most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák. A Budavári Palota rekonstrukciójának előkészítése során zajlik az épületegyüttes falainak, pincéinek és elzárt tereinek kutatása, további értékes leletek is előkerültek.
A turul és a Habsburgok
A napokban adták át a királyi palota északkeleti sarkában álló megújult Habsburg-kaput és a Halászó gyerekek kútját, teraszát. Akinek semmit sem mond az elnevezés, annak elárulom, hogy ez az a díszes kerítés, lépcsősor és előtte a bájos szökőkút, amely fölött kiterjesztett szárnyakkal áll a vár képét meghatározó, hatalmas turulszobor.
Új Szent István-herma érkezett a Budavári Palota Szent István-termének kiállításába
Bachruch Károly ötvösmester 1896-os remekműve, az úgynevezett kalocsai Szent István-herma is megtekinthető a Budavári Palota Szent István-termének kiállításában szerdától május végéig.
Elkészült a Budavári Palota részletes felmérése
Elkészült a Budavári Palota részletes műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális felmérése, és megkezdődött az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezése.
Megújult a Budapest Történeti Múzeum egyik állandó kiállítása
A Budavári Palota az ország egyik emblematikus épülete, melynek teljes, a középkortól az 1960-as évekig ívelő története a BTM Vármúzeum kiállításán ismerhető meg. Az új tárgyakkal s a hozzájuk fűződő anekdotákkal megújult tárlat 2021. augusztus 20-tól látogatható.
Így néz ki az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában
A Budavári Palota eredeti formájában helyreállított épületrészében újraalkotott díszes szoba augusztus 20-ától látogatható, az első napokban ingyenesen.
Elindult az előregisztráció a Szent István-terem látogatói számára
Augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Budavári Palota újjászületett Szent István-terme, amely az első napokban a kapcsolódó kiállítással együtt ingyenesen lesz látogatható; az előregisztráció pénteken indult el.
Havadtőy Sámuel készíti a Budavári Palota Szent István-termének installációját
Havadtőy Sámuel, a világhírű magyar művész készíti a Budavári Palota elsőként rekonstruált terméhez, a Szent István-teremhez kapcsolódó különleges installációt.
Elkészült az újjászülető Szent István-terem mennyezete és parkettája
A munkálatok az ütemterv szerint haladnak, az egyedi bútorok többségének megmunkálásával is végeztek a szakemberek. A pazar falburkolat kialakítása lesz az egyik következő feladat. A Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi termét augusztus 20-tól csodálhatják meg az érdeklődők.
Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze
A rekonstrukció során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát.
Az ország legnagyobb Zsolnay-kandallója épül a Budavári Palotában
Az ország legnagyobb Zsolnay-kerámiakandallója épül a Budavári Palota Szent István-termében; az épületegyüttes elsőként rekonstruált történelmi tere augusztus 20-tól lesz látogatható.
A Szent István-teremből vitték a Szent Koronát az utolsó királykoronázásra
A Budavári Palota Szent István-terméből indult útjára a Szent Korona a Mátyás-templomba az utolsó magyar királykoronázáskor 1916 decemberében – idézte fel az augusztus 20-án eredeti pompájában újranyíló terem múltjából Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója.