Megkezdődött szombaton a világhírű, jelmezeiről és maszkjairól híres karnevál az észak-olaszországi Velencében. A március 1-jéig tartó eseményt a pandémia miatt hibrid formában rendezik meg.

Az idei karnevál mottója: „Emlékezz a jövőre!”

„Nagyon szerettük volna megrendezni ezt a karnevált, hogy a remény üzenetét közvetítsük, különösen a gyermekek számára” – nyilatkozta Luigi Brugnaro, Velence polgármestere.

2020-ban elmaradt a karnevál, és tavaly is csak virtuálisan
tudták megrendezni a pandémia miatt.

A szervezők a koronavírus-járványra való tekintettel a
karneváli eseményeket szétosztották a lagúna szigetei, a szárazföld és az
óváros között. Néhány hagyományos eseményről le is mondtak, hogy elkerüljék a
tumultust. Nem tartják meg az „angyal repülését” sem, amikor egy pompás
kosztümbe öltözött nő a híres Szent Márk tér felett lebeg egy kötélen.

A koncerteket, színházi előadásokat vagy kiállításokat azok látogathatják, akiket a koronavírus ellen beoltottak vagy átestek a Covid–19-en, és erről igazolással rendelkeznek. Idén azonban a karnevál azzal nyit a nemzetközi közönség felé, hogy az érdeklődők az egyes eseményeket online élő közvetítésen keresztül követhetik.

Olaszországban az elmúlt hetekben fokozatosan csökkent a koronavírus-fertőzöttek száma, és a kormány a napokban a legtöbb szabadtéri rendezvény esetében feloldotta a kötelező arcmaszkviselést.

Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint mintegy 50 ezer látogató érkezett Velencébe a karneválra.

Fotó: AFP/Tiziana Fabi