Petri György 1943. december 22-én született Budapesten egy olyan családban, melynek gyökerei átívelnek Magyarország (földrajzi és kulturális értelemben is vett) területén. Szülei a Vajdaságban ismerték meg egymást – házasságkötésük után Belgrádban telepedtek le. 1941-ben, a második világháború következtében költöztek fel a magyar fővárosba. Petri neveltetésében – ahogy több életrajzi írás is utal rá – fontos szerephez jutott szétszóródott rokonsága: anyai nagyanyja és nagynénje gondoskodása, apai leszármazottainak élettörténetei is formálták világnézetét.
Évekkel érettségije után, 1966-ban iratkozott be az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar-filozófia szakára – megállapodása előtt ápolóként, korrektorként is dolgozott, többféle pályalehetőség is kecsegtette, köztük a jogászat is. Itt érintkezhetett először kortársai filozófiai és politikai gondolkodásmódjával, melyekhez képest pozícionálta magát a későbbiekben, s ennek számos médiumon keresztül próbálta hangját is adni.
A költészet – saját bevallása szerint – már 11-12 éves korában elkezdte érdekelni, elsősorban a nyelvi kifejezésben rejlő lehetőségek. Első verseit a ’60-as évek kezdetén publikálta, az Élet és Irodalom és a Kortárs közölték őt első ízben. A korai megjelenéseit néhány éves szünet követte – egyetemi évei alatt talált rá újra önmagára, melynek eredményeképpen első kötete is megszülethetett, az 1971-ben megjelent Magyarázatok M. számára. Az akkori kultúrpolitika szemében „megtűrt” szerzőnek számított, egészen a soron következő, 1974-es Körülírt zuhanás kötetének megjelenéséig, mely után szamizdat-kiadásban kényszerült kiadni verskönyveit a rajtuk elhatalmasodó cenzúra miatt egészen 1989-ig, ami nem volt teljesen független politikai szerepvállalásától sem.
Petri lírájának legnagyobb különlegessége, hogy szakított azzal a fajta váteszköltő szereppel, melyet például a Nyugat költői képviseltek – költészete már-már a kezdetektől fogva felhagy a hagyományos megszólalásmódokkal, és azt a teljes hétköznapiság szintjére redukálja. „Mért nem lehettem volna régi költő? / Nem volna kérdés, hogy szeretlek-e. / Csak neked volna jogod nem szeretni, / hallgatnád öntetszelgőn / hidegségedről szóló panaszom.” – Fogalmazza egyik legismertebb, A szerelmi költészet nehézségeiről című versében. A legtöbb elemző szerint ez az egyik leghangsúlyosabb szempont abban a kérdésfelvetésben, hogy Petri költészete miért bírhat ekkora hatással a mai lírai beszédmódokra. Egy másik lehetséges szempont az imitált vallomásosság, mint megszólalás, mely szerint a szöveg az önéletrajziság és a fikció „örvénylő forgásában” szólal meg – ahogyan Nemes Z. Márió is fogalmazza a Holmi 2010. szeptemberi számában megjelent tanulmányában. Ez véleménye szerint kellő támpontot adhatott az olvasók körében kultuszának kialakulásához, mert a versek beszélője azonosíthatóvá vált az életrajzi értelemben vett szerzővel is. Valamint a politikai költészetével is irányt mutathatott a későbbi költőgenerációk lírai tendenciáihoz.
Az 5 évvel ezelőtti, Petri György tiszteletére tartott emlékesten Radnóti Sándor vetette fel, hogy „talán ő volt az utolsó olyan költő, akinek a versei felkeltették az érdeklődést az olvasóban az élete iránt is.” Hiszen hiába: költészetének zavarba ejtő egyenessége és kíméletlen őszintesége összemosni látszik az életrajzot a fikcióval. Mégis – fogalmazhatjuk Petri már idézett, A szerelmi költészet nehézségeiről szóló versében írtakkal – „az élő anyag elrejti magát”. A versek mélyéből felszólaló élet.
Írta: Baranyi Gergely
Források: pim.hu; litera.hu; Holmi, 2010/9.
