Élő cigány muzsika fogadja a vendégeket a Dankó Pista Emléknapon, június 15-én több fővárosi étteremben, kávézóban és cukrászdában. A kezdeményezés célja, hogy felélessze a kávéházi és éttermi cigányzene hagyományát és felhívja a figyelmet a műfaj kulturális és turisztikai jelentőségére.

dankó.jpg
Bokor János magyarnóta-énekes és ifj. Sárközy Lajos hegedűművész a Dankó Gálán. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Dankó Pista 1858. június 14-én született, és 1903. március 29-én halt meg. A cigány származású nótaszerző, prímás a kávéházi cigányzene ikonikus alakja. Dalai a magyar zenei örökség szerves részét képezik, emlékét szobor, rádiócsatorna, utcák, intézmények nevei őrzik. Születésnapja a magyar nóta ünnepnapja.

Az idei Dankó Pista Emléknapon az ország minden szegletéből érkeznek a kávéházi cigányzenét játszó zenekarok, hogy a főváros közönsége előtt felelevenítsék azt a kort, amikor az éttermek és kávézók zömében a vendéglátást cigány muzsika kísérte. A 4–6 fős, hegedűsből, brácsásból, bőgősből álló, cimbalmossal és klarinétossal is kiegészülő zenekarok előadásában felhangzanak majd klasszikuszenei átiratok csakúgy, mint opera- vagy operettrészletek. Előadnak híres filmzenéket, musical dallamokat és klasszikus slágereket. Mindezek mellett a szakmai zsűri által kiválogatott zenészek adnak ízelítőt Dankó Pista örökségéből is, megidézve egy-egy híres nótáját.

Az együttesek a nap folyamán háromszor 45 perces időtartamban muzsikálnak, az egyes blokkok között 15 perces szüneteket tartva.

 A 19. század második felében világhírűvé vált prímás születésnapjához igazított rendezvény egyben a Muzsikáló Magyarország 2024 program nagyszabású nyitórendezvénye is.

Magyarországon jelenleg 120–130 zenekar 550–600 zenésszel ápolja az éttermi, kávéházi cigányzene hagyományát. Pályán maradásuk támogatása és a vendéglátóhelyi muzsikaszó megőrzése érdekében folytatódik a Muzsikáló Magyarország program, amelyet Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke jelentett be április végén a komplex, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási program egyik pilléreként.

Ennek köszönhetően idén összesen 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhat mintegy 500 cigány muzsikus, így a program négy hónapon keresztül biztosítja a zenészek vendéglátóhelyi foglalkoztatását.