Először a Margitszigeti Szabadtérin a Mária főhadnagy

Program

A két nagy múltú színház, a Margitszigeti Színház és a Budapesti Operettszínház, újra közös produkcióra készül. Huszka Jenő történelmi ihletésű nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot láthatja a közönség augusztus 9-én a Margitszigeten.

A Mária főhadnagy a Budapesti Operettszínházban
A Mária főhadnagy a Budapesti Operettszínházban

A két színház a korábbi években már több sikeres bemutatót tartott: 2019-ben Kálmán Imre nagyoperettjét, a Csárdáskirálynőt mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében, 2021-ben pedig a Hegedűs a háztetőn került színpadra Bozsik Yvette rendezésében. Ezúttal Huszka Jenő operettjét, a Homonnay Zsolt által színre vitt Mária főhadnagyot láthatja a közönség.

A művet egy valós személy, Lebstück Mária ihlette, Lebstück Mária, akit egy osztrák generális házában neveltek, de saját magyar származásáról nem tudva beleszeretett egy magyar jurátusba, és hogy meggyőzze a fiatalembert arról, hogy ő nem az osztrákokkal tart, beáll nemzetőrnek a szabadságharc hadseregébe. Alakját Jókai Mór is megörökítette A női honvédhadnagy című elbeszélésében.

Az előadás őt, az 1848-as forradalom és szabadságharc ikonikus nőalakját állítja a középpontba, aki a csatában Lebstück Károly néven harcolt, és mentette megsérült bajtársait. Hogyan válik Lebstück Mária, a 18 éves, szerelemről ábrándozó fiatal lány az 1848-as forradalom és szabadságharc huszár főhadnagyává? Ezt meséli el költői szépséggel, tartalommal és hatásos tablókban a rendező, Homonnay Zsolt, aki maga is közreműködik az előadásban. Az alkotó fontosnak tartja, hogy – hidat képezve az akkor élt alakok érzései és a mai nézők lelke között – a történetet átélhetővé tegyék minden korosztály számára.

Az operett a magyar zenés színházi repertoár stabil darabja, ám abban a formában, amelyben 1942-ben bemutatták, azóta nem láthatta a közönség. Levéltári és hagyatéki kutatások után a Budapesti Operettszínházban az eredeti változatot tűzték műsorra.

A Budapesti Operettszínház több szereposztásban játssza előadásait, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 9-én Kiss Diánát (Lebstück Mária), Laki Pétert (Jancsó Bálint), Fischl Mónikát (Farkasházy Antónia), Homonnay Zsoltot (Draskóczy Ádám), Bojtos Lucát (Panni) és Dénes Viktort (Zwickli Tóbiás) láthatja a közönség. A koreográfiát Krizsán Dániel készítette, a vizuális hatásokért Somfai Péter felel. Az előadást Pfeiffer Gyula vezényli.

Részletek és jegyvásárlás itt.