A Bartók-zenére készült Juronics-koreográfiát október 9-én láthatja először élőben a publikum.

A Bartók Tavasz záró online előadását – melyet a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közösen, Madaras Gergely karmester vezényletével játszottak – világszerte ezrek követték. Azonban a járvány mindez ideig megakadályozta, hogy élőben is élvezhesse a közönség.

A Concerto ezúttal a Gyüdi Sándor vezette Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében lesz látható a Szegedért Alapítvány gálaestjén.

A Concerto üzenete szorosan összefügg a szerző New Yorkban 1943-ban, a mű keletkezésekor átélt élethelyzetével. A táncjáték Bartók alakját szereplőként is megidézi, ismert színpadi figuráit pedig látomásként jeleníti meg: a Kékszakállút, a Mandarint, a Fából faragott királyfit. A Bartók zenéjében megfogalmazott víziók megjelenítésére Juronics erős képi világot hozott létre Mojzes Dóra divattervezővel, akinek ez az első színházi munkája.

A Concerto hivatalos premierjét november 26-án a Szegedi Nemzeti Színházban tartja az együttes.

A Szegedi Kortárs Balett új évadának előadásairól további részletek itt.

Nyitókép: Tarnavölgyi Zoltán