Három nemzet együtt emlékezett meg Zrínyire az ausztriai Monyorókerék (Eberau) településen. Az emléktáblát a Burgenlandi Horvát Kultúregyesület, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület, Magyarország ausztriai nagykövetsége és a Horvát Köztársaság ausztriai nagykövetsége állította.

Egy sor kulturális, tudományos rendezvényen emlékeztek meg idén Zrínyi Miklós és katonatársai hősi halálának 450. évfordulójára Magyarországon és Horvátországban egyaránt ? mondta el Vesna Cvjetkovic, a Horvát Köztársaság ausztriai nagykövete. Elmesélte, hogy igen keveset tudtak eddig a monyorókeréki Erdődy-kastély Zrínyiekhez köthető múltjáról. Éppen ezért jutottak arra az elhatározásra, hogy Zrínyi Miklós éppen a kastélyban megkötött házassága emlékére emléktáblát emelnek a helyszínen. Mindezzel Zrínyi Miklós hőstette előtt tisztelegnek, aki innen ment Szigetvárra, és vált az ottani vár kapitányává, sőt ?a nyugati civilizáció megmentőjévé? ? fogalmazott a nagykövet.

A Kultúra.hu-nak Verena Dunst burgenlandi tartományi tanácsos kifejtette: a közös történelem, a közös hősök nagyon fontosak a jelenben is, főként olyan korban, amelyben eltűnnek az országok közötti határok. Nagyon fontos, hogy a magyar, a horvát és a burgenlandi polgárok találkozzanak a hasonló rendezvényeken, és együtt emlékezzenek, ünnepeljenek. ?Zrínyi Miklós itt töltött két éve ugyanis összeköti a három nemzetet. Én magam is meglepődtem, hogy Magyarországon és Horvátországban ilyen komolyan megemlékeztek Zrínyi Miklósról. A német nyelvterületen azonban kevésbé, a mai nap viszont éppen arra ad lehetőséget, hogy a szigetvári hősről mi magunk is többet megtudjunk? ? mondta el a tartományi tanácsos.

Sajnos eddig nem jelezte emléktábla Zrínyi Miklós itt töltött két évét ? mondta el Elisabeth Mensdorff-Pouilly, a kastélyt most is birtokló Erdődy-család egy anyai ágú leszármazottja. Ő maga három évesen hagyta el a kastélyt, így nem hallott a vár Zrínyihez köthető történetéről, biztos azonban benne, hogy anyja, akitől a magyar nyelvet is ?örökölte?, tudott róla. Elmesélte: az Erdődy-család ma is lakja a kastély egy melléképületét, az év felében tartózkodnak Burgenlandban. Véleménye szerint hajlandóak lennének megnyitni azt a nagyközönség előtt, amennyiben megfelelő funkciót találnak az elmondásuk alapján kissé elhanyagolt, de külső pompáját a mai napig megőrző kastélynak.

A magyar, horvát és német nyelvű tábla szövege szerint Zrínyi Miklós, Szigetvár hőse 1564. szeptember 21-én a monyorókeréki kastélyban vette el második feleségét, Rosenberg Évát.

Az avatóünnepségen részt vett továbbá Johann Weber monyorókeréki és Vass Péter szigetvári polgármester, Perényi János bécsi magyar nagykövet, Stanko Horvath, a Burgenlandi Horvát Kultúregyesület és Zsótér Írisz, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke.

Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond