Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága továbbra is arra kéri a művészeket, a kulturális közösségeket és intézményeket, hogy különös gonddal szervezzék meg saját dolgozóik munkáját, ügyeljenek egészségükre, de ugyanígy óvják a kulturális intézményekbe, közösségekbe látogató nézőket is, akik között az idősek kiemelkedő arányban vannak jelen.

A koronavírus-járvány második hullámának megállításában, a járvány ütemének lassításában minden ágazatra felelősség hárul. A hazai kulturális szcéna szereplői számtalan intézkedéssel segítették és segítik a jövőben is, hogy megvédjék dolgozóikat és megóvják nézőiket a járványveszélyben. Az Emmi Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya azt kéri a kultúra szereplőitől, hogy minden rendelkezésükre álló felületen ismertessék a járvány elleni védekezés formáit.

„Járjanak az élen abban, hogy nézőik tartsanak be minden szabályt: a maszkviselés, a fertőtlenítés, a távolságtartás a kulturális intézményekben ne csak kötelező, hanem példaadóan természetes is legyen” – írták.

Felhívják a kulturális élet szereplőit, különösen az intézményvezetők figyelmét arra, hogy „józanul, mértékletesen és takarékosan szervezzék meg a munkájukat, legyenek figyelemmel a nézők-látogatók esetleges félelmeire, igyekezzenek oldani azokat”.

„A jelenlegi járványhelyzet arra is kötelezi a kulturális élet szereplőit, hogy visszafogottan, körültekintően és mértékletesen működtessék intézményeiket, csak olyan eseményeket, programokat, előadásokat rendezzenek meg, amelyeket a járványügyi szabályok betartásával biztonságosan le tudnak bonyolítani” – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a kulturális élet szereplőit az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága továbbra is heti online videókonferenciákon tájékoztatja a járványhelyzetről és az abból fakadó teendőkről.

Nyitókép: Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Nagy Z. László