Újabb 200 millió forintra pályázhatnak azok az éttermi cigányzenészek, akik az előző pályázati körben nem a minőség, hanem az anyagi forrás végessége miatt nem kaptak támogatást.

Az éttermi cigányzene felélesztését és népszerűsítését célzó
Muzsikáló Magyarország pályázaton idén 97 zenekar mintegy 456 zenésze nyert el
támogatást, összesen 800 millió forintot.

A pályázatok elbírálása szakmai alapon, jogszerűen történt,
viszont a bizottság tagjai azzal szembesültek, hogy a pályázati forrás
végessége miatt olyan zenekarok, zenészek is kimaradnak a támogatásból, akik
zenei munkásságuk alapján jogosultak lennének rá.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott:
„meghallottuk a roma muzsikusok szavát, és azonnal segítségükre siettünk, de
nem segélyt osztunk, hanem a munkát támogatjuk!"

A támogatásokat nem szociális alapon kapják a zenészek, hanem olyan feladatok elvállalásáért, amelyekkel a magyar emberek szórakoztatását, kulturálódását segítik a jövőben – tette hozzá.

Nyitókép: roma zenészek Józsefvárosban adnak térzenei koncertet. Forrás: Józsefváros.hu