A chedworth-i lelet azt bizonyítja, hogy a mai Anglia területén a rómaiak kivonulása után is fennmaradt a romanizált életstílus – hangsúlyozták a kutatók csütörtökön a felfedezést bejelentve.

Történészek eddig úgy vélték, hogy az úgynevezett sötét korban (dark ages) az összes római város és villa elhagyatottá vált és pusztulásnak indult. A chedworth-i mozaik a bizonyíték arra, hogy a kultúrának a római Britannia vége utáni hanyatlása lassabban ment végbe, mint azt eddig gondoltuk – jelentette ki Martin Papworth régész, a National Trust műemlékvédelmi alapítvány kutatója.

A tudós szerint új terem kialakítása és új padozat lefektetése jólétre utal, és arra, hogy a mozaikipar 50 évvel tovább fennmaradt az eddig ismertnél. Radiokarbonos vizsgálat kimutatta, hogy a mozaikot határoló falat legkésőbb 424-ben emelték, a mozaikot pedig bizonyosan ennél később fektették le. A padló rajzolata bonyolult, egy sor körből áll, bennük geometriai vagy virágmintákkal, a széleket pedig egy fonott minta jelöli.

A Londontól 155 kilométerre északnyugatra található villa az egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt római ház Nagy-Britanniában. A közeli Cirencesterben, amely a 4. század végén a második legnagyobb római város volt Britanniában London után, már korábban is feltártak villákat, köztük gazdagon díszítetteket.

Képünk illusztráció, forrás: Harry Gouvas / Wikimedia