Eötvös Péter utolsó operáját is színre viszik az Eiffelben

Az Eiffel Műhelyház 2025-ös őszi szezonjának egyik fénypontjaként a 2023-as ősbemutató óta először lesz kerül színpadra az Opera produkciójában Eötvös Péter Valuska című operája. A tavaly elhunyt világhírű zeneszerző az International Opera Awardson a legjobb ősbemutató kategóriájában díjazott műve október 17. és 24. között az évadban három alkalommal lesz látható.

bb679235-ed12-4595-89dc-789828189caa.jpg
A szerző vezényel Eötvös Péter Angels in America (Angyalok Amerikában) című operájának próbáján a Müpában 2019. október 9-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Eötvös Péter egyetlen magyar nyelvű operája megkomponálására 2018-ban kapott felkérést a Magyar Állami Operaháztól. A Szent István-renddel kitüntetett Kossuth-díjas zeneszerző darabja alapjául a Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című, 1989-ben megjelent regényét választotta. Eötvös Péter előrehaladott betegsége dacára szoros figyelemmel kísérte a premier előkészületeit, az Eiffel Műhelyházban 2023. decemberében megtartott ősbemutatón személyesen is részt vett, ez volt utolsó nyilvános szereplése.

Krasznahorkai komor, szürreális regényből, amiből Tarr Béla korábban Werckmeister harmóniák címmel forgatott filmet, Eötvös Péter és librettót jegyző alkotótársai – Mezei Mari, valamint Keszthelyi Kinga dramaturg – az opera és a színház műfaját a groteszkkel ötvöző előadást kívántak létrehozni. Varga Bence értő rendezésében a Valuska címszerepét az ősbemutatóhoz hasonlóan Haja Zsolt, a további főszerepeket Miksch Adrienn (Pflaumné), Szabóki Tünde (Tünde), Farkasréti Mária (Parasztasszony), Hábetler András (Tanár úr), Cser Krisztián (Posztókabátos, Katona) és Horváth István (Direktor) formálja meg, az Opera Zenekart és Énekkart Szennai Kálmán dirigálja.

Balett

A Valuskával párhuzamosan – amelyre más magyar repertoárelőadásokhoz hasonlóan az alapárhoz képest 50%-os kedvezménnyel vásárolhatók jegyek – a Magyar Állami Operaház megkezdi az Eiffel Műhelyházba meghirdetett további produkcióinak értékesítését is. Az olyan népszerű ifjúsági előadások mellett, mint a KisCsipke, a KisHattyúk tava, az István, a király (junior) vagy a Parázsfuvolácska, a Magyar Nemzeti Balettintézet és az Opera Gyermekkara két ősbemutatóra is készül. A balettnövendékek 2026 februárjában KisCoppélia címmel dolgozzák fel E. T. A. Hoffmann meséjét Léo Delibes népszerű muzsikájára Radina Dace művészeti vezető irányításával, míg a gyermekkarosok Tóth Péter A Szépség és a Szörnyeteg című meseoperával szólítják meg a saját korosztályukat Toronykőy Attila rendezésében.

István,-a-király-(junior)---fotó-Berecz-Valter.jpg
István, a király (junior). Fotó: Berecz Valter

Mozart másképp

A családok számára az Opera háttérbázisának játékos megismerésére a (K)Eiffel Jancsi csoportos épületbejárásai nyújtanak lehetőséget. A fiatal felnőtteket az évadtematika jegyében Mozart három operája várja. A Così fan tutte Székely Kriszta új rendezésében lesz látható, míg a Szöktetés a szerájból Vecsei H. Miklós, A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény pedig Toronykőy Attila színrevitelében tér vissza a repertoárra.

Mesterek és legendák

Prima Donna gála - Komlósi Ildikó - fotó Berecz Valter.jpg
Prima Donna gála: Komlósi Ildikó. Fotó Berecz Valter

A Príma Donnák +2 Hős-sorozat harmadik évadában az Opera méltán elismert Kossuth-díjas művészei közül ismét zongorás áriaestet ad Kálmándy Mihály, Kolonits Klára, Komlósi Ildikó, Lukács Gyöngyi, Miklósa Erika, Sümegi Eszter és Tokody Ilona, akikhez első ízben Bretz Gábor is csatlakozik.

A modern balett szerelmesei a Keserédes komédiák estjén olyan népszerű koreográfiákat láthatnak viszont, mint Johan Inger Walking Mad, Alexander Ekman Cacti és Hans van Manen 5 tangó című darabjai, de az évad végén ismét visszatér Venekei Marianna Dés László zenéjére készített táncdrámája, A vágy villamosa is.

Jegyek válthatók az Opera honlapján, az Operaház jegypénztárában, a Simándy épület ügyfélszolgálatán és az előadásokat megelőző egy órában az Eiffel Műhelyházban.

Ez is érdekelheti

Eötvös Péter utolsó operájának előadása díjat nyert az International Opera Awardson

A legjobb ősbemutatónak választották az International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét. A rangos díjra tíz előadás közül választották ki a Magyar Állami Operaház Valuskáját.

Eötvös Péter Hárfaversenyét először hallgatja a magyar közönség

Február 6-án a Zeneakadémián a világhírű magyar komponista Hárfaversenyének magyarországi bemutatóját Xavier de Maistre hárfaművész előadásában hallhatja a közönség.

A Valuska az egyik legrangosabb nemzetközi operadíj esélyese

Eötvös Péter 2023 decemberében bemutatott, Valuska című utolsó operája az ősbemutatók kategóriájában szerepel az elmúlt évad legnagyobb operai teljesítményeinek odaítélhető rangos elismerés, az International Opera Awards jelöltjei között.

Elhunyt Eötvös Péter zeneszerző

Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth-nagydíjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja – tudatta közleményében a művész családja vasárnap.