MTUI_Kombo_EPERJES_HIRTLIG.jpg

Eperjes Károly és Hirtling István kapja az idei Tolnay Klári-díjat

Az idei Tolnay Klári Művészeti Díjat Eperjes Károly és Hirtling István színművészeknek ítélte oda a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület. Az elismerést pénteken adják át Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban.

A díjat a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságért adományozzák. A díjazott művészek jelöléséről a Tolnay Klári-díj Kuratóriuma dönt.

A Tolnay Klári-díj, amely  Petrás Mária Kossuth-díjas népdalénekes, keramikus alkotása, a névadó legkedvesebb madarát ábrázolja, egy gerlét, amit szárnyaival egy angyal ölel át.

Idén harmincéves az emlékházban látható gyűjtemény, az életmű-kiállítás a ház létrehozása előtt gyakorlatilag körbeutazta az országot. Az emlékház is jubilál, hiszen 25 éve, 2000 szeptemberében nyitották meg, és az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc avatta fel.

Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendező, a Magyar Színház művészeti vezetője 1980-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Később játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Nemzeti, a Katona József, a Radnóti Színházban, a Művész, a Thália és az Új Színházban is. Számos filmszerep fűződik a nevéhez. Főszerepe volt a gróf Széchenyi István életét bemutató A Hídember című magyar filmben és az Eldorádóban, Béla szomszédot alakította a Csapd le csacsi! című szatírában, címszerepet kapott az 1999-ben bemutatott Hippolyt című vígjátékban. 2015-ben a Magyar Állami Operaházban rendezte meg Bach oratóriumát, a János-passiót, de rendezései között van Schiller Ármány és szerelem műve is, ezt 2018-ban mutatták be a Pesti Magyar Színházban.

Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész 1984-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, már főiskolásként játszott több budapesti színházban. Tagja volt a Nemzeti és a Madách Színháznak, a Thália Társaságnak, alapítója volt a Kelemen László Színkörnek. Később tagja lett a szolnoki Szigligeti Színháznak, játszott a Dunaújvárosi Bartók Színházban, a Játékszínben és a Veszprémi Petőfi Színházban, az Új Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. 2019-től a Vígszínház színésze. 2023-ban megkapta a szép magyar beszéd népszerűsítéséért, az anyanyelv ápolásáért odaítélt Kazinczy-díjat. Közreműködött hangoskönyvekben is, mint Arany János és Petőfi Sándor levelezése, az ő hangján hallható a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, de többek között ő Jeremy Irons szinkronhangja a Batmanben is.

A pénteki ünnepségen Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, a rendezvény fővédnöke és Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Alap főigazgatója adja át a díjakat. Köszöntőt mond Balla Mihály országgyűlési képviselő, Barna János, a Nógrád Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke és Béres József, a Béres Csoport tulajdonosa. Mohay Gábor Kazinczy-díjas előadóművész lesz a műsorvezető, közreműködik Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész.

A művészeti díj adományozásáról 2014-ben, Tolnay Klári, a legendás színésznő születésének 100. évfordulóján döntöttek. A Tolnay Klári-díjat 2015-ben Vándor Éva és Reviczky Gábor, a következő évben Kubik Anna és Venczel Vera, 2017-ben Béres Ilona, Bencze Ilona és Dunai Tamás kapta, majd Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor vehette át. Az utóbbi években Nagy Anna, Szegedi Erika, Cserhalmi György, Tóth Enikő, Blaskó Péter, Szersén Gyula, Haumann Péter és Lukács Sándor, Hűvösvölgyi Ildikó és Seress Zoltán színművész, valamint Rátkai Erzsébet jelmeztervező és Nagy Viktor rendező kapta meg a Tolnay Klári-díjat. Az elismerést tavaly Tóth Ildikó és Rátóti Zoltán színművészeknek ítélték oda.

Ez is érdekelheti

Átadták a Tolnay Klári-díjakat

Haumann Péter és Lukács Sándor színművész, valamint Nagy Viktor rendező kapta meg idén a Tolnay Klári művészeti díjat; az elismeréseket hétfőn adták át a Nógrád megyei Mohorán lévő Tolnay Klári Emlékházban.

Eperjes Károly filmet forgat a kommunista diktatúra keresztényüldözéséről

Régi adósságát törleszti a magyar filmgyártás a Krisztus inge munkacímmel készülő egész estés filmmel, amelynek forgatása április közepén kezdődött el az egyik leglátogatottabb hazai keresztény zarándokhelyen, Máriabesnyőn.

Átadták az idei Kazinczy- és Péchy Blanka-díjakat

Az anyanyelv ápolásáért járó legrangosabb kitüntetést idén Hirtling István színművész, Radványi Dorottya rádióbemondó és Katona-Mironova Berta kárpátaljai magyartanár vehette át.

Hűvösvölgyi Ildikó és Seress Zoltán kapja idén a Tolnay Klári-díjat

Hűvösvölgyi Ildikó és Seress Zoltán színművészek kapják meg idén a Tolnay Klári Művészeti Díjat; az elismeréseket szeptember 4-én, hétfőn adják át a Nógrád vármegyei Mohorán lévő Tolnay Klári Emlékházban.