Schleicher Vera néprajzkutató elmondta, hogy Erdős Kamill hagyatéka – több mint ötszáz fotó, terepnapló, feljegyzések, hangfelvételek és tárgyak – a gyulai Erkel Ferenc Múzeum tulajdonában van.
A fotók 32 magyarországi településen készültek 1956 és 1962 között.
„Ebben a korszakban kevés kép készült cigány emberekről, azok is városi, beállított portrék; olyan, hogy a saját közegükben, az azóta már régen lebontott cigányelepeken lássuk őket, nem ismert.”
Szeptemberben digitalizálták a fotóhagyatékot, majd elkezdték a terepmunkát azokon a településeken, ahol a fényképek készültek. November végén jártak a Békés vármegyei Végegyházán, Eleken, Kétegyházán és Mezőkovácsházán. Most Tótkomlósra, Kétegyházára és Magyarcsanádra viszik vissza a képeket, keresik azokat az embereket – sok esetben a cigány kisebbségi önkormányzatok segítségével – akik felismerik magukat, egy rokonukat vagy egy falujukbelit.
„Csaknem 60 év távlatából természetesen leginkább a leszármazottakat tudjuk felkutatni, és kérjük, meséljék el, mi történt azóta az illetőkkel, a közösségekkel, hogyan alakult az életük. Arra is kíváncsiak vagyunk, most mi az identitásuk, az önértékelésük, mit gondolnak Erdős egykor róluk megfogalmazott állításairól.” A „találkozásokról” fotók, hang- és videófelvételek is készülnek.
„Megrázó, amikor sikerült embereket azokkal az Erdős Kamill-képekkel lefotózni, amelyeken felismerték anyjukat vagy más családtagjukat” – mondta a muzeológus. A kutatók tervezik, hogy Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben is végeznek kutatást; ugyanis Erdős Kamill főként Nógrádban „fantasztikus sirató-, hallgató- és pergetődalokat gyűjtött, a fotóin azok a férfiak és nők szereplenek, akik magnóra énekelték neki ezeket az énekeket.”
E két tematika alapján áll majd össze egy kiállítás, amelyen megpróbálják a fényképeken szereplő embereket a történeteikkel együtt bemutatni, hozzájuk társítani a rögzített hanganyagokat, „arcot adni a fotóanyagnak, áthidalni ezt a 60 évnyi szakadékot”.
„Az a cél, hogy minél többféle lehetséges értelmezése szülessen meg egy egykori, egészen más szempontból készült fotóhagyatéknak” – fogalmazott a szakember.
A vándorkiállítás várhatóan májusban nyílik a Néprajzi Múzeumban, Gyulára év végén vagy 2024 elején hozzák el, utána több magyarországi településen is látható lesz. Schleicher Vera elmondta, Erdős Kamill a cigányság osztályozásában volt igazán úttörő, nemzetközileg elismert. „Lényegében ő mondta ki, hogy ne használjuk a cigány szót, mert nincs jelentése, különböző etnikai csoportok és nemzetségek vannak mögötte. Ő törzseknek nevezte ezeket, és megpróbálta a csoportok sajátosságait feltárni.”
Eredetileg nem volt tudós ember, személyes indíttatásból kezdett kutatni; de mivel megtanult több roma dialektusban beszélni, annyira közel tudott kerülni ezekhez az emberekhez, mint előtte senki.
Erdős Kamill Budapesten született 1924-ben. Hadapródiskolát végzett, francia fogságban is volt, ahonnan súlyos tüdőbajjal tért haza. Élete végéig gyógykezelés alatt állt. A cigány nyelv kárpáti nyelvjárását a budakeszi szanatóriumban vele együtt ápolt Bárányi Dezső balassagyarmati cigányprímástól sajátította el. Az oláh cigány nyelvjárást Gyulán tanulta meg, ahol 1952-től élt.
Gyűjtései elsősorban nyelvi természetűek voltak, de szokás- és hiedelemanyagot, folklórt (népdal, népmese, tánc) is kutatott.
Foglalkozott a magyar állathajcsárokkal, a gyepmesterekkel és a koldusokkal, azaz a társadalom perifériáin élőkkel is. Tervei között szerepelt egy önálló cigány múzeum létesítése, amelyet a gyulai Erkel Ferenc Múzeum keretei között szeretett volna megvalósítani. Munkássága elismeréseként 1958-ban tagjául választotta a londoni Gypsy Lore Society, 1959-ben a Magyar Néprajzi Társaság és a párizsi Association des Etudes Tsiganes. 1962-ben Gyulán hunyt el, életműve befejezetlen maradt.
Képek forrása: Néprajzi Múzeum
