debre20180620001_600x407.png
Az egykori debreceni kereskedelmi akadémia dísztermeeredeti falfestményeinek (seccóinak) részlete

Papp László felidézte, hogy az 1800-as évek végén a virágzó kereskedelemmel rendelkező Debrecenben a Kereskedő Társulat először a kereskedelmi szakiskola fenntartását, majd azzal együtt a kereskedelmi akadémia épületének megépítését határozta el. A debreceni kereskedelmi akadémia ? majd később megyei könyvtár ? épülete 1892?1893 között, Gerster Kálmán budapesti művész tervei szerint épült fel a város központjában, a Református Nagytemplom szomszédságában.

A kereskedelmi akadémia reprezentatív belső tereinek belsőépítészeti, képző- és iparművészeti kialakítását ma már csak képekről ismerjük, a helyi Déri Múzeumban megtalálható vázlatok alapján lehetőség van a falfestmények teljes rekonstrukciójára, eredeti állapot szerinti helyreállítására ? mondta a polgármester. Pintér Attila restaurátor hozzátette: a fennmaradt fényképek és a helyszín vizsgálata alapján az épületben 23 darab, különböző méretű falfestmény, több száz négyzetméternyi díszítmény, stukkók, márványozás található. A festményeket Mirkovszky Géza (1855?1899) készítette 1893-ban. A festő ebben az időszakban Debrecenben élt, az egykori zenede, a mai zeneművészeti szakközépiskola dísztermében is megtalálhatók a munkái.


debre20180620011_600x401.png
Korabeli fényképen egykori debreceni kereskedelmi akadémia díszterménekeredeti falfestményei (seccói) és a mostani állapotában lévő terem

A kereskedelmi akadémia dísztermének falképein a magyar kereskedelem történetét örökítették meg az Árpád-kor, az izmaelita kor, az olasz kor, a német kor és a debreceni nagyvásár jeleneteivel ? tette hozzá. Papp László polgármester elmondta azt is, hogy pályázati pénzből újítják meg az elkövetkező években az épületet, amelyet ha elkészül, kulturális fogadótérként használnak majd, és ott helyezik el a helyi értéktárat. Szeretnék, ha a helyreállítás 2023-ra elkészülne, és amennyiben Debrecen megnyeri az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatot, a reprezentatív helyiség a programok egyik helyszíne lehetne ? tette hozzá az MTI érdeklődésére Papp László.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI