Papp László
Október 16-án történt
„Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént” – fogalmazta az 1981. október 16-án elhunyt József Attila-díjas költő, író, Várnai Zseni.
Március 25-én történt
1926-ban ezen a napon született Papp László, vagy közismert nevén Papp Laci, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk, aki 1948-ban a londoni, 1952-ben a helsinki és 1956-ban a melbourne-i ötkarikás játékokon nyert aranyérmet. Papp Lacit mindmáig az ökölvívás legnagyobbjai közt tartják számon világszerte. Angyalföldön szobrot állítottak neki és teret neveztek el róla, de Magyarország egyik legnagyobb zárt sportlétesítménye, a Papp László Budapest Sportaréna is az ő nevét viseli.
Egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját Debrecenben
Debrecenben egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját – közölte a városháza sajtószolgálata. Papp László (Fidesz–KDNP) polgármestert idézve azt írták, az idei programsorozat alapvetően az összetartozás, a közösségteremtés szellemiségében zajlik, ezért a város a határon túl is jelen lesz: január 22-én a Kodály Filharmonikusok adnak koncertet Nagyváradon. Debrecenben ezzel egyidejűleg a Debreceni Népi Együttes lép fel a Csokonai Színházban.
Papp Lacinak állít emléket a Déryné Társulat új produkciója
Újabb ősbemutatóra készül a Déryné Társulat Kis Domonkos Márk rendezésében. A Bajnokok Bajnoka című előadás a legendás háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónak, Papp Lászlónak állít emléket. A premier november 30-án, Papp Laci eltiltásának hatvanadik évfordulóján lesz a Déryné Központban.
Öt olimpikon, aki a művészetben is dobogós
Elszalasztott lehetőségek és sikertelenségtől való menekülés, nyugtató, pótcselekvés, hobbi vagy szerelem – számos indokból fordulhat valaki a művészethez. Mutatjuk, mi történik, ha mindez olimpiai sikerekkel is társul – öt életmű, ahol az ötkarikás játékok mellett nem csak ötlet szintjén jelenik meg a kreativitás.
Kiállítás nyílt a 20 éve elhunyt Papp László emlékére
Időszaki kiállítás nyílt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban a 20 évvel ezelőtt, 2003 októberében elhunyt háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László emlékére.
Október 16-án történt
1895: I. Ferenc József szentesítette az izraelita vallást bevett vallássá nyilvánító törvénycikket. 1944: Horthy Miklós kormányzó a nyilasok vezetőjét, Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké. 1946: tíz háborús bűnösön, akiket Nürnbergben elítéltek, végrehajtották a halálos ítéletet.
Őszinte alázattal a ZENE nevű vallás iránt
Kik 2020 legígéretesebb fiatal előadói? Hogy hangzik a Z generáció Szomorú vasárnapja? Mit kell megtanulnia egy kezdőnek, ha zenét szeretne készíteni? A Telekom Electronic Beats első zenés kiadványában a hazai klub-, pop- és experimentális zene legfrissebb hangjai közül választották ki a 30+1 legjobbat. Kérdéseinkre a TEB projektmenedzsere, Papp László (NVC) válaszolt.
Melyik lesz a kulturális főváros?
Debrecen, Győr és Veszprém pályázatait ajánlja az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 projekt döntőjébe a pályázat független nemzetközi szakértői testülete. Mostanra mindhárom város pályázata elkészült! Magyar város második alkalommal viselheti majd az Európa Kulturális Fővárosa címet, amelyet 2010-ben Pécs érdemelt ki.
Eredeti falfestményeket találtak!
Eredeti állapotába állítják helyre az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületét, miután megtalálták az eredeti seccókat – művészi falfestményeket – az épület dísztermében – jelentette be Papp László, a cívisváros polgármestere június 20-án a helyszínen tartott sajtóbejáráson. Az akadémia dísztermének falképein a magyar kereskedelem történetét örökítették meg.
Felavatták a szobrot
Felavatták Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter állószobrát, Juha Richárd szobrászművész alkotását május 15-én a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti téren. Balog Zoltán, az ügyvezető kormány emberi erőforrások minisztere avató beszédében elmondta: Klebelsberg Kunó öröksége „a nemzet szolgálatát hivatásul választó ember számára mérték, példa és biztatás”.
A hit megtartó ereje
A reformáció 500. és a Magyar Református Egyház létrejöttének 450. évfordulóját köszöntő idei debreceni programok záró rendezvényeként a Déri Múzeumban december 4-én este megnyitották A hit megtartó ereje – Az erdélyi fejedelemség és Debrecen című kiállítást. A tárlat március 31-éig látogatható.
Emlékház Szabó Magdának
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár avató beszédében magyar, nemzetközileg is elismert, protestáns írónak nevezte Szabó Magdát, akinek műveit 42 nyelven olvassák világszerte.
Kórusok a világból
Debrecen, a „magyar kultúra fellegvára” ad otthont július 7. és 10. között a 27. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztiválnak, melyet Európa öt legnagyobb kórusversenye között tartják számon. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: az állam 36 millió forintos támogatást nyújtott az esemény megrendezéséhez, ebből 25 milliót a Bartók-év megünneplésére elkülönített forrásból.
A fókuszban: Debrecen
A 2017-es Múzeumok Éjszakáját június 24-én rendezik meg, központi tematikája az Értékőrzés lesz, kiemelt helyszíne pedig Debrecen – jelentette be dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár július 7-én Debrecenben. Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: a Múzeumok Éjszakájának debreceni helyszíneit csaknem tízezren látogatták meg, a legnépszerűbb a Déri Múzeum volt.