Urunk megtestesülésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony

„S én csüggtem ajkán… szótlanul… mint a gyümölcs a fán”

Március 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. Régi magyar neve, Gyümölcsoltó Boldogasszony, és a hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt e tájon. A jámbor néphit szerint azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Racionális elme nem látja itt az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla. A címben idézett Petőfi-sor a példa rá.
A legfőbb istenanya és a nőivarú, az istenfiú-gyümölcsöt termő világfa egymásnak megfelelő Föld és Tejút jelkép, láttunk már rá példát. A Bibliában a kép hasonlat-szinten maradt fenn, a messiási próféciákban, és az angyali üdvözlet szavaiban: „áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus”. A középkor látomásos festőinek fatábláin a faistenanya képzete ismét kivirágzik.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Szent Dizmász

Dizmász a jobb lator, az első szentek egyike. Társa káromolta, ő azonban kérte Jézust: emlékezzél meg rólam, amikor országodba jutsz. Erre ő így felelt: bizony, bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban (Lukács 23, 43). Nevét az evangélium nem említi, a jámbor népképzelet azonban már a keresztény ókorban gazdag legendakört sző köréje. Több nevet is költ neki, végül a Dizmász állandósul.
A legendát és a kultusz közép-európai világát Leopold Kretzenbacher tárta föl. Előadásunkban őt követjük, mi majd csak a hazai dokumentumokkal egészítjük ki.
A IV. század táján írt apokrif Evangelium arabicum szerint az Egyiptomba menekülő Szentcsaládot társával együtt ő is akarja megölni. A kis Jézus azonban szelíden ránézett Dizmászra, aki aztán cimboráját is könyörületre bírja. Mária ekkor így szólt hozzá: Az Úr tégedet jobbjára állít és bűneidért megbocsájt. A gyermek Jézus meg Máriához fordult: édesanyám, harminc év múlva velük együtt feszítenek majd Jeruzsálemben keresztre. Ő majd a jobbomra kerül és a paradicsomba jut. A középkori legenda még azt is tudja, hogy Dizmász bélpoklos gyermeke a Kis Jézus fürdővizében meggyógyul. A jobb latorról a Legenda Aurea is szól, de tudomásunk szerint a mi kódexirodalmunkban, illetőleg középkori szakrális művészetünkben nem tűnik elő. Az Érsekújvári-kódex csak a puszta nevüket említi: Gyizmás, Gyézmás.
Kretzenbacher a barokk jámborsági irodalomból példát idéz arra, hogy Dizmász voltaképpen nemcsak részvéte és bűnbánata miatt tér meg, hanem mert a kereszten függő Megváltó árnyéka ráesett. Ha Péter árnyéka meggyógyította a test betegségeit (ApCsel 5, 15), mennyivel inkább Jézusé a lélek sebeit. Ráesett azonban Mária anyai árnyéka is.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Bartók Béla születésnapja – 1881

BARTÓK BÉLA (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.): zeneszerző, zongoraművész, zenetudós. 1892–1896 között Erkel Lászlónál, a neves magyar operakomponista fiánál tanult zongorát és elméletet Pozsonyban. 1899-ben kezdte el zenei tanulmányait a budapesti Zeneakadémián. 1894-ben telepedett le Pozsonyban, itt bontakozott ki tehetsége. 1903-ben volt első bécsi koncertje. 1907-ben a Zeneakadémia tanára lett. Korai művei (Kossuth-szimfónia, 1903; I. Szvit, 1905) a XIX. századi magyar romantikus zene folytatásai, forrásuk a verbunkos és a népies műdalirodalomban keresendő.
Fordulatot az 1905–06-os esztendők jelentettek pályáján, amikor figyelme ráirányult a népzenére. 1906-ban Kodály Zoltán segítségével kezdte meg módszeres gyűjtőmunkáját. Az elkövetkező tíz évben bejárta az ország legkülönbözőbb vidékeit (főképp Erdélyt), de munkássága más (szlovák, román, arab) népek zenekultúrájára is kiterjedt. Az új magyar zenei stílust kialakítása szintén az ő és Kodály nevéhez fűződik. 1906-ban közösen adták ki népdalfeldolgozás-gyűjteményüket (Magyar népdalok), négy évvel később első szerzői estjét is Kodállyal közösen rendezte. Ezt követte a Fából faragott királyfi (1917) című táncjáték, és A kékszakállú herceg vára (1918) című opera bemutatója, Budapesten. Harmadik és utolsó színpadi művét, A csodálatos mandarint (1919) Lengyel Menyhért szövegkönyvére szerezte. 1920-tól nemzetközi koncertkörutakat tesz Európában és az USA-ban. 1923-ban Budapest székesfőváros fennállásának 50. évfordulója alkalmából felkérésre szerezte Táncszvitjét, amelyet Kodály Psalmus Hungaricusával együtt mutattak be. A „népek testvérré válásának eszméje” jegyében, mely vezérgondolatként egész életművét áthatja, született meg a Cantata profana (1930). Pályájának delelője a két világháború közötti korszakra esik, legfőbb állomásai a három vonósnégyes (III–V.), az I. és II. zongoraverseny (1926; 1930–31), a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára (1936), a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre (1937) és a II. hegedűverseny (1937–38). 1934-ben visszavonul a tanítástól és a népzenei gyűjtés sajtóban való népszerűsítésén dolgozik. 1940-ben feleségével, Pásztory Ditta zongoraművésznővel emigrációba vonul, New Yorkba érkezik. Utolsó nyilvános szereplése 1943-ban volt. Az Egyesült Államok-beli évei egyre súlyosbodó megélhetési gondokkal, majd betegséggel terhesek. Yehudi Menuhin és Szergej Kussevickij, a Bostoni Szimfonikusok karnagya nyújtanak segítséget. Kussevickij felkérésére írta meg a Concertót (1943), alkotóművészetének egyik csúcsát, amelyet a következő évben mutattak be. Yehudi Menuhinnak írta Hegedű-szólószonátáját (1944). III. zongoraversenyét (1945) még igen, Brácsaversenyét már nem tudta befejezni. 1945. szeptember 26-án egy New York-i kórházban fehérvérűségben halt meg. Földi maradványait 1988-ban hazahozták, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Életműve a XX. századi magyar és egyetemes zenetörténet fontos része. A magyar népdal ősi rétegeinek felfedezése döntően meghatározza további fejlődését, egész zeneszerzői irányát és kialakítja egyéni stílusát.

Vásárhelyi Pál születésnapja – 1795

A reformkor legképzettebb magyar vízépítő mérnöke, VÁSÁRHELYI PÁL (Szepesolaszi, 1795. március 25. – Buda, 1846. április 8.) tanulmányait a pesti tudományegyetem mérnöki intézetében végezte. Első mérnöki munkái a Körösök és az Al-Duna egy szakaszának felmérései voltak. 1833-tól Széchenyi István irányítása alatt készítette el az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét és kezdte meg a később Széchenyiről elnevezett al-dunai postaút építését. A kormánytámogatás megvonása miatt a munkákat nem tudták befejezni; a tervek csak jóval a kiegyezés után, 1889-1896 között valósultak meg. Vásárhelyi 1833-34 telén a szabályozással kapcsolatos nyugat-európai tanulmányútra ment Széchenyivel. 1841-től mint központi hajózási felügyelő az ország különböző helyein végzett vízügyi munkák felügyelője és irányítójaként tevékenykedett. Vásárhelyi fő műve a Tisza-szabályozás terve volt, amely több éves munka után 1846. márciusára készült el. A folyó szabályozását és az ármentesítést egységes feladatként kezelve határozta meg a szükséges átvágásokat, az árvízvédelmi töltések pontos kialakítását. A költséges és nagy munkaigényű terv heves vitákat váltott ki – ezek egyike során Vásárhelyi szívrohamot kapott és meghalt. Végül bebizonyosodott, hogy a munkálatokat teljes mértékben az ő elképzelései szerint kell elvégezni.
Vásárhelyinek számos munkája maradt fenn nyomtatásban és kéziratban. Ezek közül a legjelentősebb a folyóvíz sebesség-eloszlásának törvényszerűségeit vizsgáló tanulmány illetve a Berettyó szabályozásával foglalkozó akadémiai székfoglaló értekezés.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)