Sarah Jessica Parker

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért. Az 1993-as Booker-díj kitüntetettje, Roddy Doyle vezette öttagú zsűri – amelynek Doyle mellett Kiley Reid, Chris Power, Ayobámi Adébáyo és Sarah Jessica Parker volt a tagja – november 10-én késő este Londonban jelentette be a döntést.

Magyar származású író regénye is esélyes az idei Booker-díjra

Bejelentették a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj (Man Booker Prize) idei döntős alkotásait. A hat mű között szerepel a magyar származású David Szalay új regénye is – számolt be szeptember 24-én a BBC News.

Sherlock Holmesként tér vissza Robert Downey Jr.

Április 4-én ünnepli hatvanadik születésnapját Robert Downey Jr. Oscar-díjas amerikai színész, akit egyebek mellett a Fagypont alatt, a Trópusi vihar, az Air America, a Született gyilkosok, a Változások kora, illetve a Wonder Boys – Pokoli hétvége című filmekben láthattunk.

Március 25-én történt

1926-ban ezen a napon született Papp László, vagy közismert nevén Papp Laci, háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk, aki 1948-ban a londoni, 1952-ben a helsinki és 1956-ban a melbourne-i ötkarikás játékokon nyert aranyérmet. Papp Lacit mindmáig az ökölvívás legnagyobbjai közt tartják számon világszerte. Angyalföldön szobrot állítottak neki és teret neveztek el róla, de Magyarország egyik legnagyobb zárt sportlétesítménye, a Papp László Budapest Sportaréna is az ő nevét viseli.

Sarah Jessica Parker 2025-ben a Booker-díjról döntő zsűri tagja lesz

Az év legjobb angol nyelvű regényének járó díj roppant rangos, és 24 millió forint körüli pénzjutalommal jár, így a döntés súlya nagy. Ám Parker már nem kezdő a könyvszakmában.