Július 16-án tartotta a Pesti Magyar Színház évadzáró társulati ülését, ahol dr. Zalán János, a színház igazgatója összegezte a 2021/2022-es évadot, mindezek mellett az elmúlt időszak legeredményesebb színészeinek és dolgozóinak díjazása sem maradhatott el.

A Pesti Magyar Színház az idei évadban is folytatta gyermek- és ifjúsági színházi profiljának építését, a lehető legátfogóbban kihasználva a szakmai, az emberi és az anyagi erőforrásokat. Természetesen bármennyire is nagyobb aránnyal vannak jelen a gyermekelőadások, a minőségi felnőtt produkciók is fontosak a teátrum életében. Kitűzött céljaikat sikerült megvalósítaniuk, annak ellenére is, hogy az évad első fele sajnos továbbra is a pandémia jegyében telt.

A repertoáron lévő produkciók mellet négy új előadás született. A Tizenhét hattyúk című monodráma Cserhalmi György rendezésében került színpadra. A Pesti Magyar Színház Budapesten elsőként hozott létre TIE (Theatre in Education), azaz komplex színházi nevelési előadást, mégpedig Rojik Tamás Szárazság című regényének színpadi adaptációjával. Az Oliver! című musical Szente Vajk rendezésében látható, a PMSZ 2.0 sorozat első produkciója, Az ABC küldetés pedig különleges interaktív digitális színházi előadásként került repertoárra.

A számok terén is sikeresnek és eredményesnek nevezheti a színház az idei évadot.

A 2021/22-es évadban a pandémia ellenére a korábbi számokat túlszárnyalva összesen 330 előadást tartottak. A színház igazgatója büszkén emelte ki, hogy „a pandémia ellenére mindösszesen tizenkét előadásunk maradt el, köszönhetően annak, hogy ugrásra készen, alázatosan, kreatívan, a legjobb tudásotok szerint igyekeztetek megfelelni a néha nagyon hirtelen felmerülő helyzeteknek, és beugrással, helyettesítéssel nem kevés akadályt küzdöttünk le közösen”.

A látogatottsági adatok is büszkeségre adnak okot. A színház látogatottsága ugyanis 90,81 százalékos volt, és a pandémia ellenére az értékesítős előadások nézettsége is meghaladta a 90 százalékot, egészen pontosan 90,51 százalékos lett. Ez országos viszonylatban nézve is nagyon előkelő eredmény.

A
Pesti Magyar Színház immár hetedik éve kiemelt figyelmet fordít az
akadálymentesítésre. A színház élharcos a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének
megteremtésében. Ennek érdekében az előadások nagy többségét akadálymentesítve
élvezheti a közönség, valamint a következő évadban külön programokkal és
meglepetésekkel is készülnek ezen a téren is.

A 2022/2023-as évadban, mely a Kalandok évada címet kapta, többek között két új bemutatóval készül a színház. Budapesti ősbemutatóval érkezik a Madagaszkár – Zenés kalandtúra című musical, melynek premierjét november 5-én és 6-án tartják, illetve 2023 második felében mutatják be Márai Sándor Az igazi című színművét a Sinkovits Imre Színpadon, Paczolay Béla rendezésében, valamint további produkciók színpadra állításáról is tárgyalások zajlanak éppen. Mindezek mellett a teátrum repertoárja önálló estekkel is bővül ősztől. Az új bemutatókon túl tizennyolc produkciót tartanak repertoáron.

Az évadzáró legünnepélyesebb pillanataként a díjak átadására is sor került. A Pesti Magyar Színház által 2003-ban alapított Főnix-díjat a 2021/2022-es évad végén is három kategóriában adták ki.

A társulat szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb női főszereplője és a Főnix-díj tulajdonosa Péteri Lilla, a legjobb férfi főszereplő és a Főnix-díj tulajdonosa Keresztény Tamás színművész lett. Az igazgatóság döntése alapján a 2021/2022-es évadban a Főnix-különdíj tulajdonosa Laczó Zsófia szervezési osztályvezető-helyettes lett.

Annak érdekében, hogy a közönség is elmondhassa, melyik alakítást, melyik előadást szerette idén, a hagyományos évad végi szakmai díjak mellett az idei évtől közönségdíjak átadására is sor került. Négy kategória jelöltjeire voksolhattak a nézők.

A közönség szavazatai alapján a 2021/2022-es évad legjobb gyermekszínésze Farkas Olivér, legjobb színésze Pásztor Ádám színművész lett. A legjobb színésznő kategóriájában holtverseny alakult ki, így ketten vehették át: Péteri Lilla színművész és Bede-Fazekas Anna. A közönség szavazatai alapján az évad legjobb előadása a Valahol Európában lett.

A
Pesti Magyar Színház a következő évadban, amelynek középpontjában többek között
a 185 és a 125 éves jubileumok megünneplése szerepel, több programsorozattal,
élményprogramokkal és tematikus eseményekkel készül. Érdemes lesz tehát nagy
figyelemmel követni a Hevesi Sándor téri intézmény tevékenységeit.

Fotók: Pesti Magyar Színház/Juhász Éva