Játszottad már valaha Keresztes Tamás apukáját?
Hát nem, de a Vízityúk abszurd dráma. Írója, Witkiewitz őrült zseni, fényképész és festő is volt, aki azután, hogy az oroszok bevonultak Németországba, főbe lőtte magát. A darabban minden elemelt: megy a történet, amibe egyszer csak jön egy csavar, például megölnek valakit, aki azután életre kel. Olyan történések zajlanak a színpadon, amelyeket nézőként lehet, hogy nem tudsz követni, az érzetek viszont megfognak. A viszonyokkal tudsz menni, és az elhangzó mondatok valamelyikében talán a saját életedre ismersz.
Nekem, mint apának egyetlen célom van az előadás során: az, hogy a fiamat művésszé tegyem. A darab elejétől kezdve elfogadom, hogy a gyerek megölte a vízityúkot, és csak azt nyomom neki, hogy mikor lesz már művész belőle. Mindazt a fájdalmat, ami ért és azokat az álmokat, amelyeket nem tudtam beteljesíteni az életemben, a fiamon akarom behozni. Abszurdnál abszurdabb mondatokat mondok neki, mesélek a múltról, kicsit megőrülök, össze akarom házasítani egy nővel, jó életet akarok neki. Művészt akarok belőle csinálni! Egy forradalmi szál is kibontakozik az előadás során, amely fokozatosan összenyomja a szereplők életét, és közeledik a világégés. Érdekes, imponáló sztori, inkább érezni, mint érteni kell. Szeretni fogom játszani!
Melyik darab áll még közel a szívedhez?
A Rozsdatemetőből például a korra jellemző igazságtalanság és a megrendítő fájdalom maradt meg bennem. Pozitívan nyomorult volt az egész történet. Akárhányszor a takarásban álltam, a kollégáimtól elhangzott mondatok során mindig borzasztó sorsok villantak fel, és miközben játszottam, azt éreztem: muszáj feldolgozni a sérelmeinket, hogy ne örökítsük tovább a gyerekeinknek. Ma már nincs egészséges ember, ki tudja hányadíziglen visszük tovább a családi traumáinkat. Ezeket meg kell próbálni letenni. A Rozsdatemetőt már nem játsszuk, mert időnként le kell venni darabokat, ugyanis már nem férünk a díszletektől. Szerencsés vagyok, hiszen most az összes előadásomat örömmel játszom, de persze volt már olyan a pályámon, hogy valamelyiket nem szerettem.
És akkor hogyan mentél a színpadra?
Volt, amikor előadás előtt szó szerint felpofoztam magam a sötétben, mert olyan fáradtság és álmosság ült rám. Ritka az ilyen. Ha viszont valamit szeretek, az csodálatos hatással tud lenni. A Bodó Viktor rendezte Ledarálnakeltűntem nyolc évig ment, és minden pillanatát élveztem. Számos helyre vittük külföldön. Hamarosan ismét turnéra készülünk egyébként: Kínába, Pekingtől pár száz kilométerre utazunk júniusban a Hedda Gablerrel. Még Torinóban nézte ki magának egy kínai kulturális attasé, amikor ott játszottuk.
Nemcsak a Katonában lehet látni téged. A Megyek utánad című Grecsó-darab már három éve sikerrel megy az Orlai Produkció repertoárján a Jurányiban. Vagy nyolc karaktert játszol benne.
Dékány Barna rendezte, Kurta Nikével és Baki Danival hárman adjuk elő. Sokat narrálok benne, majd egy ponton belelépek a történetbe. Olyan, mint egy szerelmi leltár, gyerekkorától kezdve a főhős minden kapcsolatát megmutatja. Niké alakítja az összes női szerepet. Én hol alkoholista apa, hol hiperaktív barát, hol portás, hol elhízott roma kisfiú vagyok benne, egy-egy kellékkel, hangsúllyal elemelve egymástól a figurákat. Szép szöveg, szép történetek.
Na és a Mészáros és Mészáros a Karinthyban? Az Ördögi kozmetika című darab, amit Mészáros Andrással játszotok?
Az egy érdekes és egyben rendkívül megterhelő próbafolyamat volt. Nem ért még meg ez a darab a fejemben, 45 oldalnyi szövegem van benne. Januárban, amikor próbáltuk, 26-ot játszottam, és közben turnéztam is. Végül három hetünk maradt rá, és hiába tanultam előre a szöveget, az még a főpróbahétre sem vált igazán a részemmé. Remegtem, amikor kijöttem a premier végén, és az járt a fejemben, hogy: igen, megcsináltam, pedig azt hittem, nem fog menni. Azóta már négyszer előadtuk, és jóval nyugodtabb voltam. Ugyan terhelt munkaidőszak volt, de csodálatos emberekkel. Andrissal pedig szuper együtt játszani!
Megéri ez a sok feszültség, áldozat?
Igen! Imádom csinálni. A párom is színésznő (Szakács Hajnalka – a szerk.). Ehhez értek, máshoz nem nagyon. Mondjuk, focista vagy sakkozó szívesen lennék. Nagyon szeretek és valamennyire tudok is sakkozni. Volt a színházunkban egy kedves éjszakai portás, akiről kiderült, hogy sakknagymester. Vele sokat játszottam, általában már az első két lépésem után mosolygott, mert tudta, hogy ő nyer. 6–8 lépésből megvert.
Vonz a népszerűség?
Régen tetszett, ha megismertek, megdicsértek, ma már inkább az foglalkoztat, hogy a magam értékrendjébe illő fontos dolgokat tegyek le az asztalra. A hitem is erre tanít. Örülök, ha örömet szerezhetek valakinek a játékommal, de nem ez hajt.
Mit tartasz értéknek?
A munkában? Mondjuk azokat a filmeket, amelyekből tanulni is lehet. Ami elgondolkodtat, hozzáad valamit az emberhez. Legutóbb a Larryt láttam, teljesen odavoltam érte! De az igényes szórakoztató filmeket is kedvelem, számomra ilyen volt például a BÚÉK, vagy a Seveled, amelyekben én is játszottam. Nagyon jó munkák voltak!
Milyen fazonokat szeretsz alakítani?
A nagy energiám és a vicces, habókos stílusom miatt pörgős jófejeket, vagy intrikust és gonoszt, akit kivet a társadalom. A Heddában jó, hogy visszafogott, rengeteg problémával küzdő, és azokkal szembe nem néző, függőségektől szenvedő karaktert játszom. Szeretem Eilert Lövborg visszahúzódó, csendes, titokzatos figurájának a finomságát keresni.
Nem unod a sok pörgést?
Ritkán. Még bírom. Most születik gyerekem, úgyhogy nem lehetek fáradt. Nagyon várjuk, kislány lesz. Egyelőre megfoghatatlan érzés számomra, de az utóbbi időben teljesen kész vagyok, ha az utcán kisgyereket látok. Eddig is elfolytam, ha kislányokat láttam, de most a kisfiúktól is meghatódom. Amíg nem tudtuk a baba nemét, úgy voltam vele, nehogy azt érezze, hogy ha kisfiú lesz, nem örülök neki. A fiúnév ráadásul hamarabb megvolt: Ambrus lett volna, de így most Vilma lesz. Vigasztaló a jelentése. A szüleim már nem élhették meg az unokájuk születését, a párom édesanyja lesz az egyetlen nagyszülő. Anett-tel, a nővéremmel azóta, hogy ketten maradtunk, még jobban kötődünk egymáshoz.
Őt követted gyerekként a színészstúdióba is, de míg Anett abbahagyta, addig te ebben teljesedtél ki. Vajon miért?
Igen, de a középiskola alatt kicsit elvitt a számítógép világa, az érettségi után pedig még túl fiatalnak éreztem magam a színművészetihez, úgyhogy egy évet a Katona József Gimnáziumban maradtam felsőfokú ügyintéző titkári szakon. Gazdasági jogi ismereteket tanultam, amiből semmire nem emlékszem, de a gyors- és gépírás később nagyon jól jött. Máté Gábor osztályában végeztem, és 20 éve itt vagyok az egykori gimnáziumommal azonos nevű színházban, amit nagyon szeretek. Voltak hullámvölgyeim, amikor azt éreztem, hogy nem becsülnek, nem olyan szerepeket játszom, amilyenekre vágyom, de ennyi idő alatt mindenhol eljön ez az érzés, hiszen a színházamhoz fűződő viszonyom olyan, mint egy kapcsolat. Néha azon gondolkodom, talán azért lettem színész, hogy kivívjam a szüleim figyelmét. Noha nem hanyagoltak el, ők is követtek el hibákat, mint minden szülő. Az exhibicionizmusom, hogy nézzetek, lássatok engem, innen jöhetett.
Sok fájdalomtól is meg tudok szabadulni játék közben. Az Anamnézis című előadásban folyamatosan a halott anyámat kerestem a kórházban, míg a valóságban pont akkor tudtam meg, hogy apunak agydaganata van. Segített a darab a feldolgozásban. Sok olyan szerep van, amelynek során az ember előkaparja a saját problémáit, és megoldásokat, magyarázatokat talál rá. Amikor ilyet éreztem, az olyan volt, mintha a Jóisten rátette volna a kezét a fejemre. Ki tudott jönni a fájdalom. A Hedda Gablert a főpróbahetén minden nap átéltem, és a végére nagyon elfáradt lelkileg. Ha jól vagyok, nehezebb fájdalmas szerepet játszani.
És ahogy mondod, nagyon jól vagy, mert hamarosan a kezedben tarthatod az első gyermekedet. Mire vágysz még?
Az most a legfontosabb számomra, hogy jól tudjam a lányomat felnevelni, tudjam értékekre tanítani, és emellett mi Hajnalkával is tudjunk fejlődni napról napra. Hogy tudjuk egymást inspirálni és segíteni ebben az életben. És az is fontos, hogy megmaradjanak a barátok. Meg jó lenne filmen valami mélyet és tartalmasat eljátszani.
Szeretnék türelmesebb lenni, közelebb és közelebb kerülni Istenhez, ezáltal magamhoz és a többi emberhez. Arra vágyom, hogy a hitem erősebb legyen, de ezért nem nyavalyogni kell, hanem tenni érte. Ez egyre fontosabb nekem, mert vannak olyan dolgok az életben, amelyeken már semmilyen pszichológus nem segít, csak az, ha átadjuk Istennek. Fontos hinni, hogy befogadható a szeretet, amit Isten nekem akar adni. Fontos, hogy el tudjam hinni, értékes és szerethető vagyok. Ha az istenkapcsolatomat erősítem, akkor minden könnyebben megy.
Nyitókép: Horváth Péter Gyula
