Valahonnan Valahová címmel nyílt kiállítás Finta József építész verseiből és útirajzaiból a Várnegyed Galériában. A hétvégéig látogatható tárlat apropóján érzelmes funkcionalizmusról, ihletről és kedvenc költőkről is beszélgettünk a Nemzet Művészével. Szerda este az építész tart tárlatvezetést a galériában, majd beszélgetésre várják az érdeklődőket.

Az építészethez elengedhetetlen, hogy a tervező kiválóan rajzoljon?

Már nem, régen talán az volt. Ismerek néhány kiváló külföldi építészt, aki csak olyan fiatalt vesz fel, aki remekül rajzol, de a digitális tervezés világában erre általában nincs igény.

Önnek viszont a kezdetektől fontos volt a rajzolás.

Akkor ez valóban szükséges volt. Úgy indult a pályám, hogy a diplomabizottság egyik tagját,

Janáky Istvánt meghatotta a diplomatervemre rávitt diófapácos, viharos ég, és azt javasolta, hogy ezt a tervet ne kelljen megvédeni.

Gondolhatja, mekkora kő esett le a szívemről. Majd minden gyakorlat nélkül bekerültem a mesteriskolára, és ez hihetetlen lökést adott.

Forrás: FintaStudio

Gyermekkorától rajzolt?

Hatéves korom óta. Főként lovakat. A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban volt egy kiváló rajztanár, Blaskó János, ő biccentett tovább. De jártam rajzkörbe a Képzőművészeti- és Iparművészeti Szakgimnáziumba is, aztán az egyetemen másod-, harmadéves koromban már demonstrátorként foglalkoztattak a rajzi tanszéken, szóval a rajz végigkísért.

Miért választotta mégis az építészetet, ahol legfeljebb másodlagos dolog a grafika?

Érettségi után a Képzőművészeti Főiskolára akartam felvételizni, ám édesapám – aki magyar-latin szakos tanár volt, és vágyai ellenére belőle sem lett író – úgy vélte: kell egy tisztes, biztos szakma. A művészeti pályát nem tekintette ilyennek. Így hát beadtam a jelentkezésem a Műegyetemre, ahová – mivel ez éppen a „Nagy Imre-év” volt, és nem számított a káderség – azonnal fölvettek, hiszen elsősorban rajzból kellett felvételizni, az meg ment.

Finta: Budapest

Mikor kezdett útirajzokat készíteni?

Már az ötven-, hatvanas években rajzoltam ilyeneket Erdélyben. Majd 1982-ben volt egy szívoperációm, amelyet követően rehabilitációs céllal elutaztunk Párizsba, és annyira magával ragadott a város, hogy ott komolyabban elkezdtem rajzolni.

Míg más fotóz, Ön így örökíti meg az emlékeket?

Ezek öt-tíz perces rajzok,

az a tapasztalatom, hogy tíz perc után már elromlik, túl van rajzolva. Öt perc kell ahhoz, hogy az ember a legszebben megragadja, amit lát.

Persze a roueni, a reimsi vagy az amiens-i katedrálist nem könnyű öt perc alatt megfogni, az embert néha megcsalja a látvány, de amikor néhány évtizede Santorinin jártunk, akkor egy hét alatt hatvan rajzot készítettem, és a végén gondoltam: én marha, pihenni jöttem, aztán egyre csak rajzoltam, de egyszerűen nem bírtam ki, olyan csodás volt a hely.

Finta: Citadella Szálló

A Kortárs magyar művészeti lexikon szerint az ön építészi ars poeticája, hogy hasznosat alkosson, ezen kívül meghatározónak vélik a funkcionalizmusba vetett hitét. Eszerint az építészet nem művészet?

Szerintem a két állítás nem zárja ki egymást. Amikor végeztem az egyetemen, akkor a tankör nagy része még szocreál stílusban tervezett. Mikolás Tibor és Halász adjunktus úr odajöttek hozzám, hogy ez nem az igazi, ezt felejtsem el. Akkor kezdtem el tanulmányozni a finn építészetet, és egészen beleszerettem ebbe az érzelmes funkcionalizmusba.

Milyen az érzelmes funkcionalizmus?

A legfontosabb benne az ember. Bár alapvetően funkcionalista építészetről van szó, mégis van benne érzelem.

Forrás: FintaStudio

Hogyan dolgozik? Rengeteg rajzot készít, vagy mikor papírra veti, már fejben készen van a terv?

Az én technikám az, hogy nagyon sokat rajzolom a házat, rengeteg ötletet felvázolok, és egyszer csak kialakul, hogy melyik a legmegfelelőbb.

Ezt nem lehet túlrajzolni?

Ezt nem. A kettő egészen más világ.

Ezért van szükségem a grafikákra, vagy a versekre, hogy amikor dühös vagyok a világra, amikor kitolnak velem, akkor legyen a dühömnek egy pályája – rajzba, versbe fojtom.

Forrás: FintaStudio

Pedig egyáltalán nem érezni a verseken a dühöt. Inkább érzékletesen ír le képeket, hangulatokat, majdhogynem romantikusnak mondanám őket.

A kedvencem Áprily Lajos, Dsida Jenő, az erdélyi költészet és a Nyugat nagyjainak munkái. Amikor verset írok, az persze nem öt perc, néha éjszaka jut eszembe valami, akkor felkelek, feljegyzem. Nagyon érdekes kiállítás lett ez, még sosem szerepeltek együtt a versek és a rajzok; a Várnegyed Galéria vezetője, Incze Ildikó ötlete volt, és örömmel látom, hogy a kettő jól működik együtt.